Búzás Huba: Szabadságharcnak álcázott hazaárulás |
2012-10-31 19:23:30 |
|
Merő önérdekből – hatalmának növelése, személyes vagyonszerzése végett – adta fel, ami e világválságos időkben a nemzet újabb történelmi szakadékba zuhanásával fenyeget. Önérdekét legárulkodóbban ama közös – Kövér és Simicska -megfogalmazta – erkölcsi nihil bizonyítja, amely még hatalomra kerülésük előtt e cél-megjelöléssel nyert kifejezést: „ addig kell hatalomra kerülni, amíg a hatalomból lehet a legkevésbé kockázatosan lopni, mert akkor mi diktáljuk a szabályokat”. (Kende Péter: A Viktor; 11.old.) Szabályaik diktálásáról az ország azóta alkotott némi fogalmat, Simicska Lajos és cégei vagyon-szerzéséről pedig – az új „állampárttal” való összefonódásaikról – időnként tényszerű tudósításokban számol be a maradék szabad sajtó. Mindezek sokadik bizonyítéka az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) ellen hangoló reklám- és média-kampány, amely – a félrevezetettek hamis tudatát erősítendő – hirdeti az EU (amelyhez országunk szabad akaratából tartozik), valamint az IMF (amelytől állítólag kölcsönt felvenni szándékozunk) „gyarmatosításunkra” törekvéseit efféle plakát-szövegekkel: „Nem engedünk az IMF-nek!”; „Nem adjuk fel Magyarország függetlenségét”, stb. Nem kétséges, ez is az alulinformáltak további szédítését, tévedésben tartását szolgálja, hisz közvetlenül belátható: szabadságharc csak elnyomó hatalom ellen irányulhat, amely szabadságától foszt meg valamely népet. Az EU és az IMF nem ilyen. Ellenkezőleg: az EU honi kormányzatunk demokrácia-csorbításai, szabadság-elvonásai ellen lép fel; közös európai normáink tiszteletben tartására figyelmezteti a magyar jogállam lebontóját; az európai állampolgárok jogai védelmében alkalmazza a rendelkezésére álló – sajnos, nem eléggé hatékony - eszközeit (pl. kötelességszegési eljárások indítását, a kohéziós alap pénzeszközei megvonásának kilátásba helyezését, stb.). Következésképp szabadságharcnak nevezni – akár képletesen - az EU-val és az IMF-fel szembeni idióta magatartást, fogalmi képtelenség, mely magában hordja önnön cáfolatát. Az pedig, aki ennek hitelt ad, gondolkodjék el saját súlyosbodó elmebeli állapotán. A garázda miniszterelnök szabadságharcnak álcázott ország-eltérítése tehát fölér a legsúlyosabb következményekkel járó hazaárulással. A hűtlenség e bűnét bizonyítja, hogy idő- és útvesztésünket okozó ország-rontó politikáját a nyugattal szemben határozza meg; ennek során minduntalan provokálja hazánk NATO-szövetségeseit, sértegeti a brüsszeli vezetést, tehetségtelenségéről szónokol, bukását jósolja. Miért? Tart az EU-intézmények norma-kontrolljától, az IMF pénzügyi-gazdasági ellenőrzéseitől. Ugyancsak bizonyítja nyugathoz fűződő progresszív történelmi hagyományaink (Szent István, Hunyadi Mátyás, Batsányi, Széchenyi, Ady, József Attila, Keresztury, Babits, Bibó, Illyés és más nagyjaink európai orientációjának) hűtlen feladását, hogy miniszterelnöki megbízatásával visszaélve vette föl a szaudi, orosz, kínai, azerbajdzsáni kormányokkal (utóbbival egy gyilkos kiadása révén) a kapcsolatokat kedvezőtlen kamatozású hitelmegállapodások tárgyában, ill. kamarillája gazdasági pozícióinak megőrzése végett – veszélyeztetve ezáltal politikai, gazdasági ország-érdekeinket. Népbutító propagandája, turanizált Horthy-kultusza, a neonáci JOBBIK ugyancsak EU-ellenes handabandáinak kormányszintű felerősítése „békemenetnek” nevezett szánalmas felvonulások hangzavarában kulminál. E hangzavarban alig hallhatóak a (félig már eltaposott) szabad sajtó által felsorakoztatott tények. Tény, hogy a magyar társadalom józanabbik fele fehérló-áldozatok bemutatása, kakastollas csendőrség felállítása, félkatonai fasiszta alakulatok masíroztatása, rovásírásos visszarévedések helyett modernizációt, nyugat-európai életnívót akar; tudományos-műszaki életünk magasabb hozamú eredményességét, a kultúra és művészetek szabadságát akarja, nyitott felsőoktatást és e modern korhoz méltó közoktatást kíván. És hogyne kívánná a mindenki számára egyaránt elérhető egészségügyi, szociális és nyugellátás biztosítását. Érthető, hogy mindezek gazdasági és politikai feltételrendszerének megteremtését is akarnia kell: a gazdaság növekedését, a beruházások újraindítását, a lebontott jogállam újjáépítését, modern demokráciát. Mindezek nem szólamok, nem jelszavak; hanem célok és elvárások. A XXI. századi európai ember ma már életfeltételeihez tartozóan elvárja a kielégítő és bővülő áruválasztékot. És belátja, hogy ehhez szabaddá kell tennie a termékek és szolgáltatások akadálytalan áramlását a kontinens egész területén. Napjaink európai polgára – ha valamelyest tájékozott – tudja, hogy ez az egységes piac Európában már húsz éve létezik. Tapasztalja, hogy a hazai és világcégeket nap mint nap félmilliárdnyi fogyasztó egységes európai piaca fogadja. Sejti: kimaradni ebből, elpackázni az EU-kínálta előnyöket, az ország számára behozhatatlan hátrányokkal járna. (Ezt teszi kockára a magyar miniszterelnök múltba visszarántó kormányzása.) Az európai ember tudja, hogy a világ globális színterén az európai közös piac mondhatja magáénak a legmagasabb GDP-t. Ebből részesedhet 4 millió létminimum alatt élő és másfél millió mélyszegénységben élő honfitársunk, de előnyét láthatja ennek mindenki más is; hisz húsz év alatt a verseny nyomán az árszínvonal javult, miközben az Unió tagországai közötti kereskedelem volumene 800 milliárd euró értékről 2550 milliárd euróra nőtt és közel 3 millióval gyarapodott a munkahelyek száma. Nem felejthető az se, hogy megszűntek az országhatárok, az unió polgárai szabadon utazhatnak. A világválság nyomában tornyosulnak, persze, átmeneti gondok: recessziós jelenségek, megnövekedett munkanélküliség, elakadt gazdasági növekedés, néhány tagország deficites gazdálkodása. Ezek azonban kezelhetőek. Megoldást követel az a feszítő ellentmondás, amely a fejlettebb gazdasággal rendelkező tagországok adófizetőinek kényszerű áldozat-vállalásai és a kevésbé fejlettek állampolgárainak a szükséges „megszorítások” elleni tiltakozásai között időről-időre felmerül. E fejlődést akadályozó ellentmondás feloldása kikerülhetetlenül közös irányító szervekre épülő államszövetség (föderáció) szervezését követeli, amelyben a tagállamok a közigazgatás egyes ágazataiban megőrzik ugyan önkormányzatiságukat, a gazdaság-irányítás terén azonban – a különböző nemzeti érdekeket tiszteletben tartó, azokat összehangoló – központi akaratnak kell érvényesülnie. E perspektívára utalt október 23-án Egyetem-téri ünnepi beszédében Gyurcsány Ferenc (a felismert igazságokat mindig elsőként kimondó - európai mércével mérve - egyetlen államférfi-formátumú politikusunk) , amikor kijelentette: mi, a Demokratikus Koalíció, hiszünk az egyesült európai államok eszméjében (amely nem közeljövőnk dolga). És ami nem magyarságunk feladását jelenti; ellenkezőleg: a közös és szabad Európában nemzeti kultúránk megőrzésének, autonóm ország-fejlődésünknek legszámottevőbb nemzetközi biztosítékát. Hisz európai civilizációval a hátunk mögött könnyebben küzdhetünk meg jövőbeni gondjainkkal. E páneurópai törekvésekkel – ugyanakkor nemzeti érdekeinkkel – megy szembe despota-hajlamú miniszterelnökünk, mert mindezáltal veszélyeztetve látja a számára teljhatalmat biztosító, megálmodott prezidenciális köztársaság elnöki posztjának megszerzését. Emberek! Állítsátok meg végre e kisszerű diktátort! Ebben ki-ki ismerje fel a kötelességét! A jövő nemzedékeire hárul európaiság és magyarság öntudatos összehangolásának feladata. Reánk a küldetés, hogy ezt előkészítsük, a magyarság megmaradásának feltételeit, népünk életminőségének javítását megalapozzuk. Mindenekelőtt azonban a magyar választópolgárra hárul a felelősség, hogy regisztráljon, majd 2014-ben a demokraták képviselő-jelöltjére adja voksát. |
Népünk géniuszának nagyjai évszázadokon át törekedtek az európai kultúrkörbe tartozás hagyományainak progresszív folytatására. Fennmaradásunk legfontosabb feltételének tartott nemzeti érdekünk volt ez, egyben nemzeti identitásunk megőrzésének biztosítéka. Ezt adta fel hűtlenül „szabadságharcnak” hazudott árulásával, félrevezetett, birkalelkű tömegei vissza-, Ázsiába terelgetésével Magyarország erőfitogtató, hatalom-mániákus miniszterelnöke.