Kis János tanulmánya az alkotmány történeti összefüggéseiről az Élet és Irodalom október 12-i számában, Ripp Zoltán írása az október 12-i Magyar Narancsban, Tóth Zoltán cikke itt, az október 15-i Népszavában, hogy csak a hétvége termését említsem. De ide sorolnám az Eötvös Károly Intézet kissé korábban publikált alkotmányossági ajánlatát, amelyet Majtényi László neve fémjelez. Ezek és sok más olvasmányélmény, tanácskozás, baráti beszélgetés alapján gondolom, minden okunk megvan arra, hogy egy újabb, huszonöt éven belüli második rendszerváltoztatást szorgalmazzunk, és főleg tegyünk is érte. Tudatosan vállaljuk föl a "változtatást" mint cselekvő fogalmat a "rendszerváltozás" passzív, "elszenvedő" sugallatával szemben. Hiszen ma nincs Gorbacsov-Bush alku, már megvolt a német újraegyesítés és Szovjetunió sincs többé, ahol akkoriban egy új és a valósággal jobban számot vető vezetés felismerte, hogy Oroszországnak nincs és nem lesz többé gazdasági, katonai, tudományos és érzelmi ereje ahhoz, hogy ne csak egy belső biztonsági zónát (a szovjetköztársaságokat), hanem egy külső védelmi övezetet (a Varsói Szerződéshez tartozó szocialista országokat) egyaránt fenntartson. Nem lehet ma már tehát szó olyan külső, a nemzetközi stratégiai erőviszonyok által diktált kényszerekről, amelyek lehetővé tennék az újabb, a belső erők által csak csekély mértékben megalapozott rendszerváltozást.
Változtatni kell és - szerintem - nem visszaváltoztatni. Egyrészt számos dolgot egy új közmegegyezés, valamiféle társadalmi szerződés formájában máshogy kell megcsinálnunk, mint 89-90-ben. Másrészt számot kell vetnünk azzal, hogy a 89-es rendszerváltozás élménye korántsem vált össztársadalmivá, csalódást, kiábrándulást eredményezett sokaknál. Más kérdés, hogy az akkori, egyoldalúan csak a pénztárcáink állapotát érintő várakozások sem reálisak, sem indokoltak nem lehettek.
Orbán Viktor és a Fidesz-KDNP két és fél éves kormányzása Magyarországot a szakadék szélére juttatta. Egy európai demokratikus jogállamból populista, tekintélyuralmi rendszer jött létre. A gazdaságpolitika kudarcos, öntörvényű, kiszámíthatatlan és bármikor összeomláshoz vezethet. Majd minden társadalmi csoport szociális helyzete romlott és bizonytalan. Számos hely és ügy robbanással fenyeget. Senki nem tudhatja, hogy az ország egyes pontjain milyen éhséglázadások vagy/és az elemi emberi, politikai szabadságjogok mely sérelme viszi az utcára az elkeseredett embereket. Az elmúlt hetek mindennapi miniszterelnöki megnyilvánulásai bizony azt a veszélyt is reálissá teszik, hogy a kritikátlanul rajongó környezet újabb, csak a pszichiátria eszközeivel értékelhető helyzeteket hoz létre. Ilyen körülmények között az is kérdéses, egyáltalán eljutunk-e a 2014-es választásokig. Ugyanakkor az autokrácia hatalmi mechanizmusának szerkezete olyan alapossággal épült ki, hogy ha netán a választási szabályok egyoldalúsága révén 2014-ben a mai kormánypárt erői újabb kormányzati lehetőséghez jutnak, akár a jelenlegi miniszterelnök nélkül is katasztrófába vezethetik az országot. Sajnos az is várható, hogy az ellenzéki politikai elit csúcsain olyan új szereplők is megjelenhetnek, akiknek a demokratikus ellenzék talpra állása, 2014-es győzelme korántsem létkérdés. Úgy gondolhatják, ők, néhányan így is, úgy is beülhetnek a parlamentbe, a mérhetetlen tömegű szenny eltakarítása legalább nem piszkítja össze a kezüket, és megvárhatják, míg később a hatalom egyszerűen az ölükbe pottyan. Ők hál' istennek nyilván kevesen lesznek. A többség, sajnos az ország legnagyobb "pártja" ma még a nem válaszolóké, a bizonytalanoké, a választásokon távolmaradást tervezőké. Nagy úr az apátia, nagy úr a félelem.
Külső erőkre sem számíthatunk. Az Európai Uniónak sem ereje, sem ideje, sem eszköze nincs, hogy kívülről ösztönözze, újrateremtse az európai demokratikus jogállamot Magyarországon. Az Egyesült Államok politikai erőinek figyelmét már hónapok óta és még hónapokig az elnökválasztás, majd a győztes beiktatásának előkészítése köti le. Pedig jó néhány olyan kérdés van, ami békésebb időkben az amerikai politikai közvélemény, a törvényhozás és az adminisztráció számára az erőteljesebb beavatkozás szükségességét is felvethetné. A sajtószabadság sérelmei, az igazságszolgáltatás függetlenségével kapcsolatos igencsak jogos kételyek, az egyoldalú választási szabályok, valamint az antiszemitizmus újraéledése Magyarországon mind olyan jelek, amelyek máskor a jelenleginél jóval élesebb amerikai reakciókat válthatnának ki. Például joggal merülhetne föl egy igazi jobbközép konzervatív, tehát nem-fideszes politikai erő létrejöttének külső támogatása. Belátható időn belül azonban ilyen mozgásokra kívülről, sem az EU-ból, sem az USA-ból nem számíthatunk.
Nincs tehát más lehetőség, mint összefogni minden demokráciát, európai típusú parlamentáris jogállamot, vagyis egy normális, félelmek nélküli, együttműködő, élhetőbb, biztonságos hazát akaró embert, polgárt, egyént. Olyan társainkat, akik egyszerűen állampolgárok és olyanokat, akik bármilyen egyesületbe, szervezetbe, klubba, tömörülésbe, pártba, választási szervezetbe jelentkeznek. Tehát egyént és szervezetet összefogni hát! És mi lehet ennek az összefogásnak, együttműködésnek a menetrendje? Minél hamarabb, perceken belül a nyilvánosság elé kell állnunk egy minimálprogrammal és egy javasolt forgatókönyvvel. Ez lenne az időszerű és nem a médiumokban tollbamondott miniszterelnök-jelölti fejvadászat. A minimálprogram és a forgatókönyv nem épülhet másra, mint arra a választási szabályrendszerre, amit részben már törvénybe iktattak, részben heteken belül a kétharmad jóváhagy. Osztom több, említett szerző véleményét, a demokratikus jogállam szétverése és egy új autokratikus berendezkedés létrehozása politikailag nem tekinthető legitimnek. Magam is úgy vélem, hogy az ebből adódó következtetéseket a 2014-es választás után kell levonni.
A minimálprogram és a forgatókönyv természetesen több lehetőséggel számolhat. A legjobb mindenképpen az lenne, hogy ha a 2014-es választásokon választókerületenként egy jelölt indulna a demokratikus ellenzéki oldalon és ugyancsak közös országos listával mennének a választásokra. Célszerűnek tűnik, ha az MSZP mint legerősebb ellenzéki párt fogná össze a 106 egyéni országgyűlési körzetben a jelölés dolgát, hogy más demokratikus ellenzékiekkel együtt és közösen megkeressék azt a személyt, aki a legjobban tudja az adott körzetben képviselni a minimálprogramban és a forgatókönyvben foglaltakat, valamint személyében is garantálja a demokratikus ellenzéki oldal fő céljainak, akaratának érvényesítését. Az országos lista létrehozásához konszenzuskészségre és a lehetséges szereplők egyfajta nagyvonalúságára is szükség lesz. Elképzelhető, hogy az országos lista támogatottságát valamilyen internetes előválasztási módszerrel mérjék meg.
A 2014-es országgyűlési választások minimális célja, hogy az ily módon együtt elinduló demokratikus ellenzéki erők a parlamenti mandátumok legalább kétharmadát megszerezzék. Ebben az esetben a parlament megválaszthat egy, a minimálprogramban foglaltak alapján összeállított kormányprogramot fölvállaló válságkezelő kabinetet, amely ily módon kötött mandátummal, határozott időkerettel lát munkához. A kormány tevékenységének középpontjában az áll, hogy rendre az országgyűlés elé terjessze az alaptörvény legszükségesebb és a demokratikus jogállam normális működését gátló részeinek módosítására és a kétharmados jogszabályok cseréjére vonatkozó előterjesztéseit. Ennek sorában biztosítania kell a fékek és ellensúlyok rendszerét garantáló demokratikus alapintézmények működését biztosító jogi és személyi akadályok elhárítását. Az új kormány feladata, hogy a minimálprogramba foglalt legfontosabb gazdasági és szociális válságkezelő lépéseket megtegye a helyzet stabilizálása és a növekedés feltételeinek mielőbbi megteremtése érdekében. Elsődlegesen fontos az Európai Unióban és a NATO-beli szövetségeseink körében a Magyarország iránti bizalom helyreállítása. Ez elsősorban azt igényli, hogy késedelem nélkül állást foglaljanak azok mellett a lépések mellett, amelyek addigra remélhetően megvalósulnak a fiskális unió, a bankunió és mindezen lépések politikai legitimálása érdekében. Elemi érdekünk a kiállás a "több Európa", az erősebb integráció, a nemzetállamok integrációja mellett.
A válságkezelő kormánynak mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy Magyarország az Európai Uniót erősítő törekvések magjában maradjon. Végül, az újonnan megválasztott országgyűlés a kormány javaslatára tegye nyilvánvalóvá, hogy egy éven belül új országgyűlési választásokra kerül sor, amelyen a versengő politikai pártok részleteiben is megmérhetik a szabad és demokratikus európai jogállamon belül lehetséges különböző gazdaság- és társadalompolitikai alternatíváikat. Az ekkor megválasztott új országgyűlés már alkotmányozó országgyűlés legyen, amely a legfontosabb módosítások után is, Magyarország számára méltatlan orbáni alaptörvényt véglegesen múlt időbe helyezi és létrehozza a negyedik köztársaság új alkotmányát. Erre az országgyűlési választásokra a mértékadó politikai pártok előállnak majd az egészségügy, a közoktatás, a felsőoktatás, a szociális ellátások átfogó reformjának részletes terveivel, kidolgozzák válaszukat a nyugdíjrendszer jövőjével kapcsolatos kérdésekre. Az igazán versenyképes politikai erő ekkor olyan országstratégiát készíthet, amely az oktatásra és az innovációra épít, a társadalmi és gazdasági felzárkózást célozza és a jól-lét programját alkotja meg. És végül egy a politikai álom a mai végletes kettészakadtság, megosztottság borzalmából: mi lenne, ha ezt a nagyratörő programot a baloldal, a balközép egy igazi, új, európai, konzervatív jobbközéppel nagykoalícióban kezdhetné megvalósítani. Normális országban, normális emberek normális emberekkel együttműködve.
Barabás János szociológus /
|
A Milla tüntetés körüli események és nyilatkozatok bohózata már-már az utóbbi évek legtragikusabban nevetséges színjátékára, a 2009-es miniszterelnöki castingra emlékeztet.