Titokban kutatnak?

2012-10-04 19:18:45

Engem meglepett és gondolom nem én vagyok az egyetlen akit meglep, hogy úgy zajlik egy közvélemény-kutatás a városban, hogy nem tudni ki a megrendelő. Valakiknek nagyon fontos tudni a ciklus kellős közepén, hogy miként vélekednek a Veszprémben élők a politikusaikról.

A kérdőív sok-sok kérdést tartalmaz és egyértelműen abból a célból állították össze, hogy teljes képet kapjanak arról, miként állnak ma a városban élők körében az egyes politikai szerveződések és kiderüljön belőle az is, hogy melyik képviselőnek milyen az elfogadottsága, kell-e tőle félni a közeljövőben.

Nem tudni, valójában ki pénzeli a kutatást és azt sem, hogy akik csinálják, mindezt szakszerűen teszik-e. Reprezentatív-e egyáltalán az a minta, amely alapján elvégzik a felmérést? S főleg azt nem tudni, hogy ha lesz végeredmény, azt a tudomásunkra hozzák-e, vagy esetleg éppen ennek alapján lépnek akcióba azok, akik pénzelik ezt a felmérést? Végül is két év még nagy idő, és azokat, aki veszélyesek lehetnek a ma regnáló hatalomra, egy ilyen kutatás alapján akár „lapátra” is lehet tenni. Lejárató akciókkal ellehetetleníteni, stb. Amíg nem nyilvános minden kutatási körülmény, sajnos a hátsó szándék sem zárható ki.

Nos! Segítenének kedves veszprémiek annak a kiderítésében, ki áll a szervezet, a Nyilvánosságért és a Civil Társadalomért Alapítvány- Nyicita mögött? Vajon milyen forrásokból fizetik ezt a közvélemény-kutatást és kik tudhatják meg annak végeredményét?

A honlapjukon ezek az információk találhatóak: A Nyilvánosságért és a Civil Társadalomért Alapítvány Veszprém város területén közvélemény-kutatást végez lakossági identitás, városfejlesztéssel kapcsolatos és egyéb közéleti témakörben.
 
A kérdezőbiztosok szeptember 20. és október 5. között végzik munkájukat.
 
Kérjük a kutatási mintába került veszprémi polgárokat, hogy közreműködésükkel segítsék munkatársainkat feladatuk elvégzésében.

 Íme egy-két oldal a kérdőívből ízelítőül: 

A kérdőív egyes részletei már nem tekinthetőek meg. Ennek oka az itt elolvasható blogbejegyzésem végén leírtakból derül ki.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Vissza...