Mint ördög a tömjénfüsttől?

2012-10-01 18:29:52

Ma abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy egy Rózsa utcában lakó ismerősöm elárulta, az utcájukban a személyemmel ijesztgetik egymást az emberek. No, van ebben persze egy kis túlzás. A múlt héten csütörtökön a Rózsa utca lakóit fogadta a Városházán Brányi Mária alpolgármester asszony, egy olyan fórumféle keretében, ahol arról beszéltek, miért a Rózsa utcában szlalomoznak mostanság a csuklós buszok.

Az Ady utcát nemrég szépen átalakították, új buszmegállóhelyeket, öblöket építettek annak érdekében, hogy gördülékenyebb legyen az ottani közlekedés. A rossz nyelvek szerint egy befolyásos Ady utcai viszont nagyon nem szerette így sem, hogy ott járnak a buszok, ezért kiharcolta a Városházán, hogy elintézzék a változást. (Azt gyanítom, hogy a körforgalom Ady Endre utcai szakaszát akarták így tehermentesíteni.) S a változás után most már a Rózsa utcában, az Ady utcánál jóval szűkebb utcácskában járnak a tömegközlekedési eszközök. Abban az utcában, ahol az autóparkolást, annak érdekében, hogy több autó férjen el, előzőleg úgy oldották meg, hogy felváltva az út jobb és bal oldalán is kialakítottak parkolóhelyeket. No, most az így parkoló autók között szlalomozik a busz és dülöngélnek rajta kellő mennyiségű alkohol elfogyasztása híján is az utasok. A Rózsa utcaiak ezen akartak változtatni és ezért vonultak a Városházára. Azzal viszont nem számoltak, hogy az alpolgármester asszony lyukat beszélve a hasukba, azt is elfelejteti velük a fórum végére, hogy valójában ők miért mentek oda. Így is történt, de kifelé jövet páran felocsúdtak és hazafelé haladtukban arra kezdtek emlékezni, mintha valaki olyasmit mondott volna, hogy a Katanics kérte ezt a forgalmi rend változást tulajdonképpen. Igaz, hogy én Kádártán lakom és nem az én választókerületem az említett terület, hanem Brányi Máriáé, de hát ha egyszer ők így vélték hallani, akkor ez biztosan így is van. Most már hiába is próbálnám bárkinek is bizonygatni, hogy én ezzel biz isten nem foglalkoztam, úgy sem hinne nekem senki.

Megint meg kellett állapítsam, elég nagy baj az, hogy néhány közérdekű ügyben merek még véleményt nyilvánítani. Ha így megy tovább, Veszprémben hamarosan én leszek személyesen felelős minden rossz történésért és esténként a gyerekeket is azzal küldik majd ágyba, ha nem fogadsz szót, jön a Katanics és elvisz.

Legutóbb az orvosi ügyelet körül kialakult helyzettel is valahogy így jártam. A nagy nyilatkozatháborúban, ami kitört egy bután megírt MTI hír miatt, majdnem én lettem a legfőbb bajok forrása. Sajtótájékoztatómon csak azt akartam elérni, hogy ráirányítsam a figyelmet, az önkormányzat ebben az ügyben kínosan hallgat, pedig vélhetően lenne mit mondaniuk. Meggyőződésem, hogy ők szúrták el a dolgot. Megegyeztek a kórházzal, az orvosok jelzéseivel meg nem foglalkoztak. S azok az önkormányzat trehányságát látva nem megijedtek, hanem ügyvédhez fordultak. A város vélhetően csak azzal foglalkozott, hogy az Ádám Iván utcai orvosi rendelő épületét mielőbb eladhassák. S onnan az orvosokat a Cserhát utcai ügyelet helyére költöztethessék. Az már egyáltalán nem érdekelte őket, hogy milyen megállapodást kötöttek a megyei kórházzal annak érdekében, hogy az ellátás ott folytatódhasson tovább.

Miután a Vehir tudósítást írt az általam elmondottakról és ugyanabban a cikkben megszólaltatta a 47 orvost képviselő ügyvédet is, voltak akik ebből azt vélték kiolvasni, én vagyok minden gondok okozója és naná hogy az ügyvéd úrral is keményen konspirálok. Talán ennek bizonyságául ide illesztem be azt a levelet, amit érdemes elolvasni. Ügyvéd úr ezt a levelet a város polgármesterének és a kórház főigazgatójának küldte és megküldte a város képviselőinek is. Nem csodálom, hogy rajtam kívül ezt nem sokan akarják azóta sem megszellőztetni.

Nos, szeretném még egyszer leszögezni, nekem a betegek érdekei számítanak csupán. S úgy látom az orvosok és az orvosokat képviselő ügyvéd is erről beszél. Az önkormányzat trehánysága meg csak azért érdekel, mert derüljön már ki végre, ki az oka annak, hogy ez a helyzet egyáltalán kialakulhatott.

Vissza...