A Milla arca – válasz Rényi Andrásnak

2012-10-01 16:05:33

Tisztelt Rényi András! Örülök, hogy reagált Kakuk György Milla-dilemma című írására. Az Ön válaszával egy napon jelentek meg az én észrevételeim is (Gyurcsányozás nélkül nekik sem megy?) a Milla közleményére, tehát nem ismertem az Ön válaszát. Amikor azonban elolvastam az írását (A millás fazon visszaszól), arra jutottam, hogy a vitát érdemes folytatni.

Ugyanis nagyon fontosnak tartom, hogy a nyilvánosság előtt alakuljon ki párbeszéd a Milla és azok között, akik szintén azt szeretnék, hogy legyen politikai kultúraváltás, legyen több tudatosan demokratikus értékek mellett elkötelezett állampolgár, ne legyen kétosztatú a magyar politikai rendszer, de kétségbeesetten szemlélik azokat az eszközöket és módszereket, amelyek meggyőződésük szerint csak dezorganizálódáshoz vezetnek, a demokratikus térfél diszkriminatív megosztásához, holott a közjogi adottságokra figyelemmel az együttműködés elkerülhetetlen előfeltétele a jelenlegi rezsim leváltásának. Legyenek tehát kifejtett érvek pro és kontra, ne csak egymás mellett párhuzamosan elfutó álláspontok, diktátumok, főleg ne csak indulatok.

Miért írt Kakuk György? Számomra világos, hogy az október 23-ai szervezkedéssel kapcsolatban kiadott Milla-nyilatkozat késztette írásra, azok után, hogy számos Milla-rendezvényen, amelyen – ez kiderült, személyesen részt vett ő is – „a mit kell tenni?”-t rendre későbbre halasztották, és a felfokozott várakozás után most is csak a „Fejezzük be a múltat” című sajtóközleménnyel szembesült.

Ennek alapján jutott arra, hogy szerinte „mostanra a demokráciadeficit megszüntetésének legnagyobb akadálya a Milla lett”, mert, „úgy próbál meg politizálni, hogy elutasítja a meglévő politikai kereteket és zűrzavaros, nehezen értelmezhető dolgokat mond elitváltásról, közvetlen demokráciáról. Nincsenek szervezetei, nem próbál becsatornázni pozitív energiákat, nincs programja, elhárítja a felelősséget. Mindeközben megoszt és nem egyesít.”

Mi tagadás, én is pontosan így értelmeztem az üzenetet, amikor a közleményüket olvastam.

Ön most – Kakuk Györgynek szóló válaszában –, ismét vázolja, melyek voltak azok a szempontok, amelyek a Millát életre hívták. Két felismerést említ:

„Az első az, hogy – sok egyéb mellett – két évtizedes civil nemtörődömség, a pártok fölötti állampolgári kontroll hiánya vezetett oda, hogy 2010-ben a Fidesz – a kétharmadával gátlástalanul és csalárd módon visszaélve – orvul megpuccsolta a demokratikus jogállamot, túszul ejtette a polgárait, és villámsebességgel gyarmatosítja az országot.”

Ez például egy olyan megállapítás, amivel teljesen egyetértek. De már ezen a ponton muszáj egy ellentmondásra felhívnom a figyelmét. Az Ön gondolatmenete a „miértről” nincs összhangban azzal a nyilatkozattal, amelyet közzétettek. Ezek szerint nincs összhang az Ön Milla-képe és a között, ami a nyilvánosság előtt megjelenhet. Márpedig a „köz” kizárólag a nyilatkozatból indulhat ki annak megítélésében, hogy mit is képvisel a Milla. (Ez egyébként Para-Kovács Imre  sajátos szerkesztői szerepfelfogására is vonatkozik, amelyet korábbi írásomra adott válaszából ismerhettünk meg.)*

Az imént idézett gondolat tartalmi pontossága – hogy ugyanis „a magyar társadalomnak a rendszerváltás óta nem fejlődött ki semmilyen demokratikus immunrendszere. Azért, mert mi, polgárok – önzésből, kényelemből, naivitásból, közönyösségből, az okok tovább sorolhatók – korábban sem figyeltünk eléggé” – helyett a nyilatkozatban az szerepel, amit már korábbi írásomban is szóvá tettem, hogy az állampolgárok nem a nemtörődömség, a kontroll fontosságának fel nem ismerése miatt váltak passzívvá, hanem mert az elmúlt másfél évtizedben egyre kevésbé gyakorolhatták jogaikat, hogy maguk határozzanak az életük alakulásáról. Ez pedig egyszerűen nem igaz.

Miért az kell, hogy hazudjanak maguknak a civilek? Miért nem az kell, hogy a saját felelősségükre ráébredjenek, és éppen ennek tudatában váljanak aktívabbá? Csak azért, mert ez átszínezheti a civilek kontra „régi politikai elit” elnevezésű, árnyalatlan kategóriához való viszonyt? Megkérdőjelezheti a „régi politikai elitet” egyöntetűen elutasító attitűd helyességét is? Mert azzal is szembe kéne nézni, hogy az a totális vereség, amelyet a régi politikai eliten belül a jelenlegi rezsimet alkotó pártokkal szemben elszenvedtünk, nemcsak a vesztes pártoknak, hanem a civil aktivitás hiányának is köszönhető, mert e nélkül ők sem tudták megvédeni a demokratikus intézményrendszert.

Azt írja: „valamilyen hallgatólagos érdekközösség mutatható ki a mai és a korábbi kormánypárti elitek között – amire nem mentség, hogy a Fidesz minőségileg új szinten, minden korábbinál pofátlanabbul és hatékonyabban műveli” a visszaéléseket.

Csakhogy nem arról van szó, hogy mentség-e a pofátlanság a kisebb vétkekre, mert nem az. Hanem arról, hogy érdemes-e bármely normát egyáltalán betartani, ha utóbb ugyanolyan megítélés alá esik az úgymond pofátlanul, minden törvényt teljes figyelmen kívül hagyó joggal való visszaélés, a jogbiztonság beáldozása, a demokratikus rendszer lebontása ill. a kétségtelenül megtörtént jogsértések, korrupciós ügyek, amelyek azonban nem ásták alá magát a rendszert, sőt ilyen politikai szándék mögöttük nem is igazolható. Ha mindez „ugyanolyanként” kezelhető, ebből éppenséggel az következik, hogy kizárólag gátlástannak és pofátlannak érdemes lenni, mert nem jár súlyosabb következménnyel. Ez nem éppen a demokráciadeficitet növelő szocializációs üzenet?

Bármennyire is igaz, amit állít, hogy a demokrácia normáinak, illetve a törvények megsértésére a 2010 előtti hatalomgyakorlás során előfordult, mégiscsak a valóság meghamisítása az is, ha könnyed nagyvonalúsággal egyenlőségjelet tesz a politikai paletta minden szereplője közé, a 2010-es választást megelőző és azt követő időben. És nem pusztán azért, mert ez igazságtalan, hanem főként amiatt, mert hibás megoldáshoz vezet.

Az, hogy ma végképp kétosztatúvá vált a politikai térkép, aminek elérése, mint helyesen írja, kezdettől fogva Orbán Viktor programja volt, tény. De ebből a tényből miért is következik az, hogy az eredményért egyformán felel a teljes korábbi politikai elit? Ez a kétosztatúság ráadásul csak látszatra jelenti a jobb és baloldalt. Orbán Viktor is szereti így feltüntetni a dolgot, de ma már világos, hogy a megosztás végső célja az volt, hogy a szövetségépítést még az se kérdőjelezhesse meg, hogy a lojalitás már a demokráciával való szakításra is kiterjed. Ez a kétosztatúság mást jelent, mint amiről Ön beszél. S vajon Orbán igényeinek nem éppen az felel meg, ha a demokratikus térfél nem kényesen ügyelve a különbségekre elemzi a helyzetet? Ha megfeledkezik arról, hogy ma nem ideológiai alapon áll ugyanazon a platformot Orbán ellenzéke, hanem a demokráciához való viszony alapján? Márpedig egy mozgalom, amely felismerte, hogy a demokráciadeficit vitte az országot a mai helyzetbe, ellentmondásba kerül önmagával, ha nem ismeri fel azt is, hogy kikre támaszkodhat éppen e tekintetben az önkényuralommal szemben.

Ha egy táborba tolnak minden pártot, amelyek a korábbi politikai elithez köthetők, sőt, az sem számít, ha régi politikusok új pártot hoztak létre, éppen azért, hogy ezzel is kifejezésre jutassák a szakítást a korábbi politikai kultúrával, akkor mintegy megkönnyítik, hogy Orbán akár a leválthatatlanság jogi feltételeit is megteremtse, miközben a demokratikus térfél a saját lefegyverzésével foglalja el magát.

A Milla így fogalmaz: „Úgy gondoljuk, ha az eddigi politikai elittel szembenálló civil társadalom mozgalmai, pártjai nem erősödnek meg, akkor az Orbán-rezsimet leváltani lehetetlen vagy értelmetlen.” Ezzel azt üzeni, mindegy, hogy az történik-e az országgal, ami 2010 óta folyik, vagy az, ami az előtte lévő évtizedekben folyt, mert egyformán rossz dolgokról van szó. Ebből a mondatból bizony azt következik, ha az ország „nem nő fel” ahhoz a feladathoz, hogy a Milla elvárásai szerint formálódjanak a demokratikus térfél erőviszonyai, akkor nem is érdemes leváltani a jelenlegi önkényuralmat. Miért csodálkozik akkor azon, ha mások úgy értékelik ezt az üzenetet, ahogy érthető?

A Milla miért nem konkrétumokról beszél? Mit gondol a pártok feletti civil kontrollról? Ennek milyen intézményes garanciáit látnák szívesen, amelyek elfogadását az együttműködés előfeltételeként szabnák meg? Ha vannak ilyen elképzelések, azokat miért nem a nyilvánosság előtti vitában képviselik?

Azt írja: „a demokratikus pártoknak is csak új alapokra helyezkedve, a civil társadalommal való új szerződéssel lesz esélyük visszanyerni a polgárok eljátszott bizalmát.” Túl azon, hogy mennyiben képviseli a Milla tényleg általában a polgárokat, mert egyébként a pártokat támogató polgárok is civilek, elég kevés az, amit erről az október 23-áról szóló nyilatkozatban mondanak. Miért utasítják el a nyilvános párbeszédet, akár közös demonstrációkon? Miért nem bátrak közösséget vállalni olyan ügyekben, amelyeket azonos értékek védelmében szerveznek? Miért nem csak az után határolódnak, különülnek el, ha azt tapasztalják, hogy nem működik az elvárásaiknak megfelelő együttműködés?

És itt kapcsolódnék az Ön által említett másik felismeréshez, amely a Milla létrehozásában szerepet játszott: hogy létezik egy apátiába zuhant, politikailag elárvult tömeg, amelynek tagjai közül Ön szerint „azért járnak évről évre egyre többen a Milla több tízezres tüntetéseire, mert érezni akarják, hogy az indulataikkal és tenniakarásukkal nincsenek egyedül, és talán egyszer mégis történik valami …A Millának van egy érdemi politikai eszköze arra, hogy „valamit csináljon”: … tömegtüntetést szervez október 23-ra. Politizál azzal, hogy kit hív, illetve kit enged fel annak a demonstrációnak a színpadára, amely az évi két nagy nemzeti ünnepen akkora tömeget mozgat, hogy előle mindeddig minden párt jobbnak látta kitérni.”

Csak hát van egy bökkenő ezzel: miért gondolja a Milla, hogy a tüntetésein nem voltak jelen más pártokat támogató olyan polgárok is, akik a most diszkreditálni óhajtott demokratikus pártok szimpatizánsai? Mert hogy rendre résztvevői voltak a demonstrációiknak ilyen tudatos emberek. Rengeteg olyan embert ismerek, akik mindenütt ott vannak, ahol a kiállást szükségesnek vélik. A tömegek tanácstalanságnak nemcsak egy olvasata létezik A kiábrándultság sem egyszerűen egy spontán folyamat eredménye, amely „a teljes elit” hibájára visszavezethető, hanem a jelenlegi rezsimet előkészítendő, egy tudatosan a politikától elidegenítő stratégia megvalósulása. És ezt a kiábrándultságot az is fokozhatja, ha megint megosztottságot tapasztalnak azok, akik az ellenerőre várnak. Ellentétben az ön által adott magyarázattal (azért nem tud pártot választani ez a tömeg, mert senkiben sem bízik) van más magyarázat is. Azért nem tudnak megnevezni senkit, mert nem látnak elég erős formációt, amelyet a bizalmukkal kitüntethetnének. Bízni kéne, sokkal jobban, azokban, akiknek a támogatására számítanak. Nem a nyilvános vitáktól kéne megvédeni őket, hanem a vitákba bevonva növelni a tudatosságukat. A Milla felhívása ugyan azt ígéri, konkrétumokkal állnak majd elő október 23-án, de nagy kár, hogy taktikai megfontolások miatt az ellenzéki térfél szavazói ezúttal is el fognak esni attól az élménytől, hogy miként januárban az Operánál, együtt tudják megmutatni a tiltakozásuk erejét a jelenlegi hatalom önkényuralmával szemben. Semmivel nem romlanának a demokráciadeficit csökkentésének esélyei, ha a Milla közönsége meghallgathatná az ellenzéki pártok szónokait is, a Milla által felkértek mellett. Sőt, a pártokkal szembeni hangulatkeltés helyett érdemesebb volna azt meghallgatni, amit a civilek elvárnak a pártoktól egy „új szerződés” jegyében, és persze a válaszokat is.

* Arra azért tisztelettel felhívom Para-Kovács Imre figyelmét, hogy a Milláról olyan kép alakul ki, amilyet magáról megjelenít, és ha a MillaMédia  szerkesztésében egyedül ő Para-Kovács a kompetens, akkor az lesz a Milla képe, amit ő közvetít. Senki sem Para-Kovács ízlését fogja boncolgatni, hanem a Milla üzeneteit próbálja majd értelmezni.

Forrás: Galamus.hu

Vissza...