Meg kellene őrizni a pincét

2012-09-28 13:20:14

Vizsgáljuk a Jutasi út alatt talált pince eredetét és esetleges bemutathatóságának körülményeit - mondta a csütörtöki közgyűlésen Brányi Mária két ellenzéki képviselő kérdésére. Az alpolgármesterhez két képviselő is napirend előtti kérdést intézett az ügyben.

Katanics Sándor emlékeztetett, rendkívüli érdeklődést váltott ki a létesítmény, többen már lelkesen kutatják történetét, az önkormányzat azonban nem szólalt még meg. Éppen ezért arra volt kíváncsi, milyen lépéseket tettek eddig.

Brányi Mária válaszában kifejtette, a közös helyszíni bejárást követően elindították az ilyenkor szokásos eljárást, statikai véleményt kértek, átütemezték az ott folyó munkát és intézkedtek az állagmegóvás érdekében. Emellett értesítették a régészeket, a katasztrófavédelmet, illetve a műemlékvédelmi hatóságot. A vizsgálatok folyamatban vannak, a műemlékvédelmisek állásfoglalása alapvetően meghatározza majd a következő lépéseket.

Szólt arról is az alpolgármester, azért nem volt róla korábban tudomásuk, mert a munkálatokat megelőző talajmechanikai fúrásokat az út mellett végezték el a szakemberek, nem gondoltak arra, hogy alatta is lehet valami. Hangsúlyozta, törekednek a pince megőrzésére, esetleges bemutatására, ennek műszaki és anyagi lehetőségeit szintén vizsgálják.

Forgóné Kelemen Judit a korábbi talajmechanikai mérésekre volt kíváncsi, hogy miért csak most találták meg, mert a Jobbik képviselője szerint tudható volt, hogy ott van a pince. Porga Gyula polgármester elmondta, valószínűleg évtizedekkel korábban már egyszer megtalálták, de gyorsan be is temették.

Forrás: Veszport.hu

Vissza...