Búrparasztok

2012-09-15 05:16:17

Fura, hogyan épülnek egymásra a dolgok, hogyan hatnak egy irányba. Ma már kristálytisztán látszik, hogy a Fidesz - és pláne, és vélhetően még a pártját megelőzve - Orbán az erkölcsi alapok teljes hiányába bukik bele.

Már a szocializmus idején is föltűnt nekem, hogy mennyire tarthatatlan az az állapot, amikor egy rendszer semminek nem felel meg abból, amit önmagáról harsog. Magát minden idők legfejlettebb demokráciájaként határozta meg, ami nem más, mint a proletárdiktatúra. Arról meg azt mondták, hogy “kinek demokrácia, kinek diktatúra”. És már régen semmi köze nem volt a proletárokhoz. Hacsak nem abban, hogy a proliktól féltek a legjobban. (Mintha most is itt tartanánk. Csak az úgynevezett értelmiségiből is panelproli lett - bárhol is lakik, amúgy.)
Az a rendszer abban is hasonlított a mostanihoz, hogy meg akarta mondani, mi az erkölcsös és mi nem. Emlékezetes volt az a rendszerváltásig érvényes orvosetika-tankönyv passzusa, miszerint “az ember nem ölheti meg az anyját, kivéve, ha osztályáruló lesz”. 
Most úgy néz ki, hogy hamarosan azt tanítják majd, például a rendvédelmi középiskolásoknak, hogy bármelyik gyilkost el lehet engedni, ha elég pénzt ígérnek érte. Kivéve, ha magyart ölt meg, vagy magyaráruló.
Mert, ha letisztítjuk azt, amit ma tudunk az azeri ügyről, akkor ennyi marad. És bármennyire és szép és férfias gesztus Orbán Viktortól, hogy magára vállalja a felelősséget, és bármennyire is nemes tett, hogy ebből magukra vállalnak azok is, akik figyelmeztették ugyan Orbánt a következményekre, de mégiscsak részük volt a folyamatban, ez nem elég.
Például Martonyi és Navracsics uraknak ki kellett volna állni a nyilvánosság elé, és azt mondani, hogy Orbán minden bizonnyal átmenetileg egészségügyi kihívásokkal küzd, nagyon veszedelmes cselekedetre készül. Ha megteszi, mi lemondunk, mert tudjuk, mi történik aztán. Az ilyesmit hívják államférfiakhoz méltó erkölcsös viselkedésnek. 
Zászlóégetés történik, például. Elviselhetetlen látvány egy hazafinak. (Minden normális etikai érzékkel bíró embernek, ha bármilyen zászlót taposnak vagy égetnek.)
Most Orbán szempontjából ott tartunk, hogy elkövettem valamit, vállalom a felelősséget, de nem mondom meg, hogy miért tettem. A fegyvertársam kijelenti: egész biztosan nem azért, hogy azeri állampénzhez jussak. Ez viszont azt a szóbeszédet erősíti, hogy ha nem állampénz volt az alku tárgya, akkor bizony magánpénz, és nagyon is lehet, hogy a Fidesz nevű vállalat üzletelt emberi életekkel. Egy azerivel meg egy örménnyel.
És akkor ez hogyan van most etikailag?
Mert ha egy hatalom nagyon erőlteti, hogy már az általános iskola elsősei is tanuljanak etikát, akkor nem csodálkozhat azon, ha megtestesítőinek etikai kérdéseket teszünk föl. Hogy kiderüljön: egyáltalán alkalmasak-e egy kötelező tanterv összeállítására.
Mert ugye most Orbán Viktor vagy megmondja, hogy miért tette, amit tett, vagy nem. Ha nem, akkor nem teljesítette erkölcsi kötelességét, vagyis alkalmatlan. Ha igen, akkor nagy valószínűséggel olyasmit kell bevallania, amit erkölcsi alkalmatlanságát bizonyítja. Ha nem vallja be, és az ellenzék - a még nyomokban erkölcsös fideszesek támogatásával - azt követeli, hogy legyen egy parlamenti vizsgálóbizottság, amelyik mélységében képes föltárni az azeri ügyet, mert belenézhet a teljes külügyi dokumentációba, eskü alatt vallathatja az összes résztvevőt, és ez a bizottság mégsem jöhet létre, akkor Orbán erkölcstelen. Mert minden bizonnyal bűnt akar palástolni.
El tudom képzelni, hogy pár hónapja, amikor még taslizni járt Európába, voltak, akik őszintén hitték, hogy ez a bátor ember a hazája függetlenségét védi a meglehetősen sületlen és egyébként is hazug dumáival. De az azeri baltásügy után  miért gondolhatnánk még azt, hogy azok a szemetek, akik nem fogadják Orbánt, akik ujjal mutogatnak rá, akik úgy bánnak az országunkkal, mint az örmények a zászlónkkal?
És akkor még erre jön ez a családon belüli erőszak dolog. Vagyis az, ami kiderült a Fideszről. Meg persze az állandóan a nemiszervek körül imádságosan égre emelt tekintettel matató KDNP-ről, akik mindig, minden jelét megadták annak, hogy keresik a nők helyét az új fülkeforradalmi társadalomban. 
Volt már ilyen. Például Iránban. Talán szintén szeretne befektetni.
Belepöttyintették az alaptörvénybe, hogy az élet már szinte attól a pillanattól védendő, amikor szent elhatározásra jutunk egymás nemi szervének viszonzásos illetése dolgában. (Csak jelzem: a napokban meg is szűnt az utolsó olyan hely, ahol engedélyezetten abortusz tablettát alkalmaztak. A tragédiákról meg majd Istennel számoljunk el. Ő nem rossz, csak próbára teszi a parázna, hazafiatlan nőket mások okulására.)
Az derült ki, hogy a Fidesz-KDNP egy himsovén búrparaszt gyülekezet, akikből még az a politikusi képesség is hiányzik, hogy úriembernek hazudják magukat. Fura módon ez azokra a képviselőnőkre is illik, akik eltűrik, ahogy a hatalom a nőkkel bánik. Talán csakugyan jobban állna nekik a fakanál.
Már látom az elsős etikatankönyvet: “Az Édesanyádat nem köpheted le, kivéve azt az esetet, ha megbizonyosodtál arról, hogy Édesapád azért veri, mert nem akar neked kistestvérkét csinálni.”
Ilyen alapokra még homokvárat is kár építgetni. Utószezonban se.

Vissza...