Ha felgyújtanám magamat, az sem érdekelné a kormányt

2012-09-12 18:29:08

A Fidesz közvetlen érdeke, hogy a következő választáson szétaprózza a demokratikus ellenzéket, ezért is akarják eltörölni az ajánlószelvények rendszerét. A demokratikus pártoknak végig kell gondolnia, hogy a saját stratégiájuk építése hogyan egyeztethető össze azzal az igénnyel, hogy le kell váltani Orbán Viktort – nyilatkozta a Népszabadságnak a Kossuth téren egyhetes éhségsztrájkot tartó Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök.

 - Gondolta volna 2006-ban, amikor épp az Ön távozását sürgetve „kempingeztek” a Kossuth téren, hogy lesz idő, amikor Ön fog sátorozni a Parlament előtt?

- Nem hiszem, hogy gondoltam rá és bevallom, három hónappal ezelőtt sem terveztem, hogy egyszer itt fogok kikötni.

- Mi a válasza azoknak, akik azt mondják: Gyurcsány csak a médiafelületet keresi, mert az ügyészségi eljárást megszüntették ellene, a bíróságon tehát már nem tud szerepelni, ezért keresett egy másik okot és helyszínt, hogy foglalkozzon vele a közvélemény?

- Az a válaszom, hogy igen, a Demokratikus Koalíció keresi a médiafelületet. Hát, hogy a csudába jussunk el a választókhoz másképpen?! Ha tartok egy nagy fórumot vidéken és ott vannak mondjuk háromszázan, az már siker. A demokratikus, médiatelített politikában úgy kommunikál a választó és a politikus, hogy van közöttük egy közvetítő, a média. Csak akkor lehet eljutni a választókhoz, ha a sajtót izgatja mindaz, amit mondasz és ahogyan azt mondod, illetve csinálod. Ebben az értelemben, persze, ez egy szándékoltan olyan politikai akció, ami átüti a némaság, az érdektelenség távolságtartását.

- Mégis, ha egy volt miniszterelnök éhségsztrájkba kezd a Parlament előtt, az – függetlenül az adott személy aktuális elfogadottságától – komoly, erős üzenet. Nem véletlen, hogy a nemzetközi hírügynökségektől kezdve a nagy hírcsatornákig sok mindenkit érdekel. Éppen ezért egy ilyen akciót leginkább csak egyszer és hangsúlyos esetben szabad és lehet megcsinálni. Nem gondolja, hogy a választási előregisztráció elleni tiltakozás gyenge apropó? Ez most a megfelelő pillanat és a megfelelő téma?

- Az előzetes regisztráció csak az utolsó csepp a pohárban, a választási rendszer egyoldalú átalakításának egyik utolsó lépcsője az ajánlószelvények eltörlésével. Ezek a lépések azt akadályozzák meg, ami egy demokráciában magától értetődő, hogy a választók elzavarhassák a nekik nem tetsző kormányokat. És akkor innen kell folytatni a gondolatmenetet: egy olyan kormányt sem lehet majd demokratikus eszközökkel elzavarni, mint a mostani. Egy olyan kormányt, amely tönkretette az életüket. Hiszen például miközben nincs válság, csökkenek a reáljövedelmek.

- Orbán Viktor szerint nem Magyarország van válságban, hanem Európa és az Európai Unió.

- Nem ez a legnagyobb badarság, amit a miniszterelnök mond. Őszintén szólva Orbán Viktor nem viszonyítási alap, miközben a hétfői parlamenti beszédében elmondott szövege tényleg a valóságismeret teljes hiányáról árulkodik. Miközben meg kellene állapodnia Magyarország hitelezőivel a következő évekre, nem ad programot az országnak. Szemmel láthatóan valami irdatlan káosz uralkodik a fejében, miközben azt rendnek hiszi. Bizonyos értelemben sűrítménye a regisztráció mindannak az arrogáns, autokratikus politikának, amely mögött felsejlik számos más, tragikus döntése is ennek a kormánynak: az egészségügytől a szociális rendszer átalakításáig. A végső változásokat a választók fogják meghozni. Ha én most Jan Palachként felgyújtanám magam, az sem érdekelné a kormányt. A kormányok – az enyém is – kitartanak a saját elképzeléseik mellett. Eszünk ágában sincs nyomást gyakorolni erre a kabinetre, ez irreális dolog lenne. A minap beszélgettem két fiatallal éjjel, és egyikük azt mondta: egész délelőtt a munkahelyén a választási előregisztrációról beszéltek. Vagyis a dolgot sikerült üggyé tenni és ez a lényeg. Nyilván az Orbán elleni demokratikus megszerveződésben ez egy momentum, de nem fogja a világot kiforgatni a négy sarkából. Nem lesz a Demokratikus Koalíciónak ettől kétszer annyi szavazata és nem fog az én elfogadottságom sem drámaian megnőni attól, hogy egy hétig itt szenvedek. Miközben az emberek jelentős része nem azzal jön ide, hogy „tartsanak ki”, hanem, hogy „köszönjük szépen”. Ez meglep bennünket, be kell valljam. Van valami eddig fel nem ismert lelki igénye az embereknek, hogy valami erős, személyes odaállás és ne csak pofázás legyen. Ugyanakkor tudatában vagyunk, hogy ez egy kétélű fegyver, nem lehet pusztán erre építeni a politikát. Egy csak egy része a politikacsinálásnak.

- És mire épül a Demokratikus Koalíció „politikacsinálása”? Hogyan tud és akar az Ön pártja közlekedni például az új választójogi rendszerben?

- A százhat választókerületből kilencvennyolcban van szervezetük, vagyis majdnem teljes a lefedettség. Idén ősszel lesznek még fontos ügyekben, erős gesztusokkal történő megszólalásaink. Ez a mostani csak az első. Zajlanak az előkészületek abban is, hogy a januári kongresszuson átfogó és részletes programot adjunk valamennyi fontos szakpolitikai kérdésben. Részletesen meg fogjuk mondani, hogy mi mit akarunk. Jövő tavaszra teljes politikai vértezetében fel fog állni a párt és bizakodóak vagyunk abban, hogy a DK egy 7-8 százalékos parlamenti párt tud majd lenni. Hogy az ellenzéki együttműködésben ez mire lesz elegendő, legkevésbé rajtunk múlik. Az a kérdés, hogy az LMP-ben és az MSZP-ben milyen fogékonyság van arra, hogy szorosabbra vonjuk az együttműködést.

- Azt nyilván jól tudja és érzi, hogy mindkét pártban erős ellenérzések vannak az Ön személyét illetően. Miközben az új választási rendszer épp, hogy kényszerű szövetségbe tömörítené az ellenzéki oldalt.

- És, ha eltörlik az ajánlószelvények rendszerét is, az még jobban szétaprózza majd a demokratikus oldalt, hiszen boldog-boldogtalan el fog indulni. Ez a Fidesz közvetlen érdeke, ezért csinálja. Nagyon észnél kell lenni. Én személy szerint nem tudok hatni az LMP-re és az MSZP-re, nekik kell végiggondolniuk, hogy saját stratégiájuk építése hogyan egyeztethető össze azzal az igénnyel, hogy Orbánt le kell váltani. Mi ebben a legegyszerűbb párt vagyunk, mert azt mondtuk: tegyük világossá a különbségeket. Sok mindenben nem értünk egyet az LMP-vel és az MSZP-vel, de egyben biztos, hogy helyre kell állítani a köztársaság alkotmányos berendezkedését. Ebben együtt lehetne működni, hiszen láthatóan ugyanazt mondjuk. Nem is értem, hogy miért nem tesszük.

- Az LMP-sek közül többen gyakran felvetik azt a kérdést: kell-e minden áron leváltani a Fideszt. Hiszen összekényszeríthető egy olajfa-koalíció Orbánékkal szemben, de egy ilyen kényszerközösség aligha lesz képes – legalábbis könnyen – másnap irányítani is az országot.

- Ha úgy teszi fel a kérdést, hogy minden áron le kell-e győzni Orbánékat, akkor azt mondom: nem. Elég régóta azt állítom, hogy egy Orbán utáni kormányzás csak sokféle feltétel teljesülése esetén lehet sikeres. Az egyik, hogy érdemi politikai együttműködés legyen szakpolitikai kérdésekben az ellenzéki pártok között. Mert valóban könnyen lehet egy szlovák-szindróma, amely megmutatta: le lehet győzni Ficót, de a kormány másfél év alatt szétesik és Ficó visszatér, méghozzá erősebben, mint valaha. De, ha ezt a kockázatot tudjuk, akkor az a megoldás, hogy leülünk egymással és megbeszéljük, mit csinálnánk kormányon. Miben van kompromisszum és miben nincs. Ez a kockázat kezelhető. Ha meg sem próbáljuk kezelni, akkor csak ürügyként szolgál arra, hogy ne működjünk együtt.

- És miként lehet feloldani az MSZP-vel kapcsolatos ellentéteket? Az nyilván nem segít a két párt viszonyán, hogy ismét egykori párttársait vádolta meg az őszödi beszéd kiszivárogtatásával, de konkrétumokat most sem mondott.

- Felnőttként kell viselkedni. Sok olyan politikussal működtem együtt az elmúlt években, akiket nem kedveltem. Mindenki maga dönti el, hogy kivel megy el sörözni és kivel barátkozik. De ez nem erről szól. Akinek fóbiája van, az próbáljon meg rajta úrrá lenni. Én nem állok Mesterházy Attila útjába, ha önmagát miniszterelnökként akarja látni. Nekem nincs ilyen ambícióm a fizikailag, emberileg, politikailag belátható jövőben. Csak politikai érettség kérdése, hogy valaki túl tudja-e tenni magát a személyes vagy politikai sértettségén. Márpedig minden vita ellenére az MSZP és az LMP sokkal közelebb áll hozzánk, mint a Fidesz.

Forrás: Nol.hu

Vissza...