Nagy Imre szóvivő szerdai sajtótájékoztatójukon elmondta, kezdeményezésükhöz csatlakozott a Szolidaritás Veszprém városi és megyei, illetve dunántúli szervezete, a helyi roma nemzetiségi önkormányzat, a Józan Ész Társasága, a Lokálpatrióták Egyesülete, MEASZ (Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége) Veszprém megyei szervezete, valamint az MSZP Veszprém, a SZEM (Szövetségben Együtt Magyarországért).
Emellett kifejtette, a Világos Veszprémért Mozgalom városunkat szerető, annak nyugalmát, békéjét féltő demokratikus gondolkodású emberekből áll. Civil összefogás, mely mögött civil szervezetek, demokratikus pártok, vallási felekezetek vannak - tette hozzá.
SzĂłlt arrĂłl is, a Jobbik tervezett felvonulásának mikĂ©ntjĂ©t Ă©s miĂ©rtjĂ©t nem Ă©rtik. Ăšgy vĂ©lte, az, hogy a Magyar Ă©let menetĂ©nek nevezik, azzal az Élet menete AlapĂtvány megemlĂ©kezĂ©seire reflektálnak, egyfajta burkolt zsidĂłzáskĂ©nt.
Nagy Imre hangsĂşlyozta, a Jobbik állĂtásaival szemben nem fenyegettĂ©k Ĺ‘ket, mindössze kĂ©rtĂ©k a rendezvĂ©ny lemondását, mert - fĹ‘leg - idĹ‘sekben rossz idĹ‘k rossz emlĂ©keit idĂ©zik fel, hiszen szellemi elĹ‘deik ezeken az utcákon hajtották vĂ©gig RadnĂłtit Ă©s társait, magyar zsidĂł embereket, Ă©s legtöbbjĂĽknek ez volt az utolsĂł Ăştja.
VeszprĂ©m egy bĂ©kĂ©s, vidĂ©ki város, ahol a vĂ©lemĂ©nykĂĽlönbsĂ©geket párbeszĂ©d Ăştján mindig el tudtuk rendezni Ă©s nem kellett más városokbĂłl vagy az egĂ©sz országbĂłl embereket idevezĂ©nyelni, hogy nyomatĂ©kot adjanak a vĂ©lemĂ©nyĂĽknek - emelte ki. BeszĂ©lt Nagy Imre arrĂłl is, hogy van antiszemitizmus Ă©s rasszizmus Magyarországon, Ă©s ezek ott tudnak megerĹ‘södni, ahol a hivatalosok hallgatnak, az emberek pedig közömbösek. Ezeket az esemĂ©nyeket már nem lehet passzĂvan szemlĂ©lni - tette hozzá.
Mivel a Jobbik nem állt el menetelĂ©si szándĂ©kátĂłl, ezĂ©rt a Világos VeszprĂ©mĂ©rt Mozgalom szeptember 8-án, szombaton 8-10 Ăłra között forgalomlassĂtĂł demonstráciĂłt tart a városba bevezetĹ‘ utakon, ezzel is kifejezve, hogy VeszprĂ©m nem kĂ©r a megfĂ©lemlĂtĂ©sbĹ‘l, a betiltott egyenruhásokbĂłl, paramilitáris szervezetekbĹ‘l Ă©s a bĂ©kĂ©tlensĂ©gbĹ‘l.
A helyszĂnek a következĹ‘k: Budapest Ăşt Várpalota felĹ‘l bevezetĹ‘ oldala, valamint az almádi, fĂĽredi, tapolcai, pápai bevezetĹ‘ utakon a körgyűrűn belĂĽl, illetve az Ă©szaki körgyűrűnĂ©l a Ring autĂł elĹ‘tti rĂ©szen. A lezárást követĹ‘en, 10 Ăłra után pedig átmennek a szĂnházkertbe, ahol a köztársasági elnökök fáinál virággal, verssel csendesen, demonstrálnak majd. A csatlakozni szándĂ©kozĂłkat kĂ©rik, fehĂ©r ruhában jöjjenek.
Forrás: Veszport.hu |