Ne légy "nyuszi"!

2012-09-01 13:37:09

Ez olyan nyílt levélféle minden Veszprémben élőnek! Beleértve azokat is, akik szeretik időnként annak láttatni magukat. Beleértve tehát Navracsics Tibor miniszterelnök helyettes urat is, aki a Veszprém városi Fidesz elnöke. Beleértve Márfi érsek atyát, aztán a város szintén fideszes polgármesterét, Porga Gyulát.

Nem szeretném kihagyni Veszprém ifjúságának egyik legnagyobb reménységét, dr. Mihalovics Pétert, vagy a helyi média világának mára (igaz leginkább még csak egzisztenciálisan) megfélemlített, felelős vezetőit sem.

No, de nem sorolom tovább, hogy (a Világos Veszprémért Mozgalom civil szervezőitől kapott információk alapján) ki mindenki kapott felkérést, hogy (segítsen, és/vagy) csatlakozzon veszprémiként Veszprém jelképes megvédéséhez. Ők pedig csak hallgatnak, lapulnak mint „az” a gazban. Mondhatják majd persze, hogy ők tisztelik a gyülekezési jogot, meg a szólásszabadságot, de lelkük mélyén már régóta nagyon jól tudják, ez csak olyan alibiduma.

Nem tudni mi okból vonul épp szeptember 8-án a fél városon át a veszprémi Jobbik szervezésében az összes mozgósítható Jobbikos és szimpatizánsai. Az mindenesetre elég elszomorító, hogy mindezt a „Magyar Élet Menete” név alatt. Mintha aki nem vonulna, az nem is lenne magyar. S mintha aki nem vonulna, annak már az élete egy fabatkát sem érne. Vélhetően jól látják az Élet Menete Alapítvány vezetői, ez a névválasztás valójában nem más, mint némi (burkolt) zsidózás.

A tragédia az, hogy sokan mások ezt még nem látják. S nem érzékeli a „minden hatalmat a Fidesznek” hívő tömeg sem, akik vélhetően majd szintén otthon lapulnak, vagy „vidékre” menekülnek. Miközben szeptember 8-án az ordas eszméket éltetők és a megtévesztett elégedetlenkedők az Óváros térre vonulnak, hogy jelképesen így foglalják el a várost, s némi áhítattal átitatva hallgassák meg gyakorta cigányozó Vona Gábort és az amerikai zsidókat metélt farkincájukkal való játszadozásra is felszólító Morvai Krisztinát.

Kedves Veszprémiek!

Lehet, olyasmit mondogatni a Világos Veszprémért Mozgalom demonstrációjához való csatlakozásra invitált országos nagyságoknak, notabilitásoknak, excellenciás uraméknak, s porszemnyi kicsiknek egyaránt, hogy ez bizony nem a mi dolgunk, oldja azt meg a „zadófizetők” pénzéből a rendőrség, csak hát éppen akármit is találunk mentségül, ez még a nép nyelvén bizony nem mondható máshogy, mint úgy, hogy gyávaság.

Lehet remegni, lehet elbújni és kifogásokat keresgélni. Ha mind és egyszerre mozdulnánk, ahogyan ezt a demokratikus nyugat polgára bátran teszi, minden bizonnyal ez lenne ebben az országban az utolsó vonulás. Ha viszont csak a sumákolásra, a személyes felelősség elhárítására futja, már most biztosra veheti mindenki: aki nem lesz ott, annak csak kis idővel jut majd több, de érte is hamarosan el fognak jönni. S akkor majd nem kopogtatnak, hanem egyből az ajtót döntik rá.

Vissza...