Jött, látott és hasbaakasztott

2010-09-28 20:08:51

Ma délután úgy 3 körül, a Kossuth utcán, - a Posta előtt - barátaimmal éppen szórólapoztunk, amikor jött a hír, hamarosan erre jön Orbán Viktor. A váratlanul városunkba látogató miniszterelnököt a hírnökök szerint hatalmas slepp kísérte az éppen utcán tartózkodók nem kis ámulatára. A hír hallatán egészen felvillanyozódtam én is!  Már el is képzeltem, amint a miniszterelnök kezébe nyomja majd valamelyikünk azt a szórólapot, amin a járókelőket éppen arról tájékoztatjuk, mennyire elhibázott lépés nem a szakemberek véleményére hallgatni a Jutasi-Budapest út kereszteződésébe tervezett körforgalommal kapcsolatosan.

 A kérdés szakavatottjai már januárban elég világossá tették, ha nem turbó körforgalom épül a kereszteződésbe, elkerülhetetlen lesz a közlekedési káosz. Javaslatuk szerint a körforgalmat a Zöld ház elől az SZMT székház irányába kellene elmozgatni, s meg lehetne nyitni a régebben lezárt szakaszát is a Jutasi útnak.  Így nem lenne szükség a Pap gödör közelében-attól 25 m-re- a város költségén 120 millióból megépíteni egy újabb aluljárót a Hotel parkoló felé. Na, de az ország első emberének felvilágosításából nem lett semmi, hisz a miniszterelnököt - talán az előőrsök óvó intézkedéseinek köszönhetően- más irányba terelték az utolsó pillanatban. Érdekes esemény lehetett volna pedig egy váraltan találkozó a szoci kitelepülők és a nemzet miniszterelnöke között.

A városi TV esti híradását megnézve értesültem én is arról, Orbán Viktor népes kíséretével a Veszprémi TV-ben is látogatást tett, sőt interjút is adott. Majd leestem a székről, amikor ezt meghallgattam. A miniszterelnök világossá tette, bár döntünk most arról is kikből lesz polgármester és kikből önkormányzati képviselő, de leginkább arról döntünk, hogy mennyire gyorsan történjenek meg a nagy változások. Ha nagy lesz a győzelem, akkor gyorsan fog bevezetésre kerülni például a 16%-os adókulcs. Gondolták volna, hogy nem az ország gazdasági helyzetétől és a kormány szándékától függ, mikor lehet bevezetni a jelentős adókedvezményeket, hanem elsősorban attól, mekkora arányú lesz majd a győzelem? Aki kíváncsi Orbán Viktor vélhetően korszakváltó gondolataira, ide klikkelve meghallgathatja.

Miközben füleltem a nagy nemzetmentő mondatait, az járt a fejemben, annak idején Kádárnak is sikerült elsöprő arányú győzelmeket produkálnia a választásokon. Ráadásul majdnem 100%-os volt a választók részvétele. A szépséghiba talán egyedül az volt, hogy jelöltből mindig csak egy akadt. Most elvileg több is van, gyakorlatilag viszont Orbán szerint már csak egy alkalmas. Az, akit a Párt annak tart. S ha a nép őt válaszja és az ország különböző pontjain ezt mindenütt hasonlóan teszi, akkor nincs akadálya a "gyorsításnak". A franc se gondolta volna, hogy mára ismét közgazdasági kategória lett a "népakarat".

Vissza...