Posztmodern fasizmus Európában

2012-08-08 14:55:57

Társadalmunk köz- és tudatállapotát tekintve napjaink Magyarországán bestseller lehetne – ha közzétennék – az ENSZ által még a múlt században megfogalmazott Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata.

Az abban foglalt jogaik (pl. a szabad véleménynyilvánítás joga, választáshoz, tulajdonhoz való jog, stb.) csorbulását egyre többen ismerik fel, igénylik védelmét a mindezeket elorzó vagy veszélyeztető érdekszövetséggel szemben. Felismerik: az államhatalom védelmet azért nem nyújt, mert a politikai, gazdasági bűntetteket elkövető érdekszövetség ma már maga az államhatalom.

A jogaik sérelmét panaszlók persze számosan még nem látják be: tevékenyen részt kell venniük a társadalom döntéshozatalában; nem hagyhatják másokra, hogy helyettük – netán rosszul – döntsenek. Kétségtelen: helyes döntéseikhez további felismerések szükségeltetnek, hisz már Arisztotelész az ókorban tudta: az ember – mert társadalomban él – gondolkodó, morális, mérlegelő politikai lény.

Napjaink eme „politikai lénye” Magyarországon rokoni vagy baráti körben kerüli az ebbéli vitákat, mert riadtan észleli: feltárt politikai véleménye esetenként e rokoni összetartozóság szétzilálódásához vezet, barátai elvesztését okozza. Rendszerint tehát kimondatik: „nem politizálunk”. A közéletben, a munkahelyén (ha van neki) ugyancsak óvakodik nézetei hangoztatásától, mert tapasztalja: aki a hatalom ellen szól, állását veszíti, egzisztenciális hátrányok érik, vagy „nemzetárulónak” bélyegzi a kormányhű média, esetleg nyilvánosságot se kaphat véleménye. Mindössze az azonos nézeten lévők – szinte már „vérfertőző” módon – cserélgetik egymás között háborgó gondolataikat, ami azonban alig gyarapítja a társadalom szélesebb rétegei tájékozottságát, politikai kultúráját. A ma zajló kommunikációs forradalom ellenére (hiszen az internet révén – magasabb fokon – visszatértünk a közvetlen, ősi gondolatcseréhez) a korlátozott sajtószabadság elégtelen mértékben teszi lehetővé a tömegek fontos információkkal ellátását, hamis híranyagok cáfolatát, döntésképességük helyreállításának előmozdítását. Az ember – mint politikai lény – téveszméinek, megtéveszthetőségének, tévedésben tartásának, vagy épp hallgatásának lényegi oka ez.

Történelmi ismeretek híján nem közvetlenül belátható a hasonlóság és összefüggés a magát kezdetben szabadelvűnek (liberálisnak) nevező, utóbb konzervatív demokrataként meghatározó, újabban nemzeti-keresztény pártként fellépő politikai csoportosulás (gazdasági érdekszövetség) „ideológiai arculata”, a Horthy-rezsim anakronisztikus, „úrhatnám”, inkább csak félfasiszta rendszere, valamint Mussolini fasiszta állama, politikai tetteik, népbutító, populista nyilatkozataik, államjogi berendezkedésük és diktatórikus hatalom-gyakorlásuk között. Bizonyos történelmi párhuzamokra tehát érdemes rámutatnunk.

Nem véletlenül írta Paolo Flores d’Arcais látnoki cikkében a magyar miniszterelnök posztmodern fasizmusáról, hogy térnyerése Hitleréhez hasonló. Felszólította az Unió intézményeit a magyar kormányzati intézkedések, „a pestis” megállítására, mert – úgymond – „minden időhúzás, egyezkedés csak erősíti az Orbán-kormányt politikája folytatásában és ez a fertőzés kiterjedhet egész Európára”, … mert „ha Európa nem lép Orbán ellen, saját öngyilkosságát készíti elő” (Libération, 2012.január 13.). A magyar kormány demokráciát lebontó politikája a cikk megjelenése óta még inkább kiteljesedett, a kormányfő Unió-ellenes pimaszkodása pedig a nemzet érdekei ellen való súlyos anyagi, politikai károkat okozott. Mindezt a kormányfő és bűntársai nemzeti eszméinkre, keresztény hitelveinkre hivatkozással, a hozandó „népjóléti” intézkedések harsány hangoztatása mellett követik el.

Emlékezzünk: a Mussolini-féle fasizmus is a nemzeti, keresztény és „szociális” eszmék keverékéből állt össze. A magyar pártvezér és Mussolini – a Duce – egyaránt váltogatták, cserélgetik „ideológiájukat”, mikor, mire volt, van szükségük. Mussolini – miközben rendet, munkát ígért – a szocialistákat sikerrel szorította ki a hatalomból és eredményesen rontotta le a demokratikus állam intézmény-rendszerét. A magyar pártvezér egymillió új munkahelyet, gazdasági növekedést ígért, eközben a jogállamot gyakorlatilag hatástalanította. A Duce választójogi törvénye szerint (amely 1923.júliusában lépett hatályba) a legtöbb szavazatot elnyert párt kaphatta a parlamenti helyek kétharmadát. A – később, 1928-ban feloszlatott – parlament évekig megadta a fasiszta állam törvényes látszatát. – Horthy Magyarországán ugyancsak az 1922-ben hozott választójogi törvény értelmében korlátozták a szavazók számát, voltaképpen az általános választójogot. Párhuzam: szeptemberben szavaz a magyar parlament az ún. „előzetes feliratkozásról”; azaz, aki nem kéri a kijelölt hivatalokban „előzetes regisztrációját” (holott hazánkban van országos népességnyilvántartás!), nem szavazhat a 2014-es választásokon. Az ekként módosítandó új választójogi törvényben a választást már egyébként is egyfordulósra szabatta át a magyar pártvezér, kedvére átrajzolt választási körzetekkel. Egyes számítások szerint e módon a választásra jogosultak mintegy 60 %-át tarthatja távol az urnáktól. Ugyanakkor a magyar állampolgárságot nyert külföldiek – szavazati jogot kapva – levélben dönthetnek majd abban, ki kormányozza az országot.

Ma már a parlamentbe jutott neonáci párt – a JOBBIK – alig palástolt FIDESZ-támogatással tartja sakkban a demokratikus ellenzék pártjait. Fegyveres félkatonai szervezete, a Magyar Gárda – betiltása ellenére – más néven, de nyíltan működik. Emlékeztetőül: az olasz liberálisok, szocialisták hiába követelték a fasiszta milíciák felszámolását (tiltakozásul a parlamentből is kivonultak), a lakosságot nem voltak képesek mozgósítani Mussolini ellen, aki mind a sajtószabadságot, mind a helyi közigazgatás autonómiáját jelentősen korlátozta. – Horthy Magyarországán Bethlen István jobbközép Nemzeti Egyesülés Pártja mellett 1923-ban megalakult a Fajvédő Párt (vezetője Gömbös Gyula volt, aki később visszatért a NEP-be); majd a nagy gazdasági világválság nyomán megerősödő szélsőjobb – Szálasi Ferenc „nemzetvezető” vezérségével – létrehozta a Magyarországi Nemzeti Pártot, a hírhedtté vált nyilaskeresztes mozgalmat. (A polgári liberálisok parlamentbe se jutottak.) Az uralkodó ideológia akkor is konzervatív, jobboldali, tekintélyelvű volt, a „szent korona-tant” a határ-revízió szellemében fogalmazta meg. Az ország 1928-ban Mussolinivel olasz-magyar barátsági szerződést kötött. 1932-ben Horthy kormányzó Gömbös Gyulát nevezte ki miniszterelnökké, akiről tudott volt: politikai példaképéül Mussolinit választotta. Radikális programja (a 95 pontból állt Nemzeti Munkaterv) nacionalista-populista program volt, benne fajvédelem, revízió és antiszemitizmussal kevert szociális gondolatok. Ami ez utóbbit illeti: Mussolini – manapság a magyar kormány szintúgy – korlátozta a szakszervezetek jogait. (Az ezt „helyettesítő” ún. „korporációra” emlékeztet nálunk a Liga – által képviselt munkavállalók – és a VOSZ – a munkáltatók – legújabb korporációs „egymásra találása”, stb.)

A fasiszta típusú államok közös sajátsága (minőségi jellemzőik) nemcsak a polgárok szabadságjogainak erőteljes korlátozása, az igazságszolgáltatás (a bírói hatalom) megfélemlítése, a politikai ellenfél erőszakos kriminalizálása, hanem a politikai és köztörvényes bűncselekmények állami privilégiumának törvényerőre emelése is. Hazánkban például az addig két pilléren álló nyugdíjrendszer egyik pillérét, a magánnyugdíjpénztárakat az orbáni hatalom szétverte, vagyonukat elorozta. A pénztárakkal szerződést kötött ügyfeleket jogtalan haszonszerzés végett zsarolással kényszerítette át az állami rendszerbe, azzal fenyegetve őket, hogy nyugdíjas korba jutva csak azok számíthatnak állami nyugdíjra, akik elhagyják a magánnyugdíjpénztárakat. E módszert a kormány csalással is kiegészítette: szóvivője útján azt állította, hogy az állami rendszerbe visszatértek számára addigi befizetéseiket „egyéni nyugdíjszámla nyitásával garantálja”, holott ez eleve hazugság volt, ilyen számlákat nyitni nem szándékozott. (Az egyéni számlavezetés és az ún. várománynyilvántartás közé ugyanis fogalmi egyenlőségjelet tenni nem lehet.) Az államhatalom az e módon megzsaroltaknak és tévedésbe ejtetteknek ténylegesen kárt okozott. A tőlük zsarolással megszerzett és kicsalt milliárdokkal a továbbiakban sajátjaként rendelkezett, a költségvetésbe helyezte, majd az összeget onnan is jogtalanul tulajdonította (sikkasztotta) el.

Miután az Európai Unió kötelességszegési eljárásokat indított az ország ellen demokráciánk védelmében (a magyar adatvédelmi biztos posztjának megszüntetése, bírák százainak kényszernyugdíjaztatása, a jegybank függetlenségét veszélyeztető szabályozás miatt), a kizárólagos hatalomra, egyeduralomra törő kormányfő körei zavarását zokon vette. Azóta hevesebb kirohanásokat intéz az EU ellen a tőle is jobbra álló neonáci párt hangját felerősítendő. A többi között kijelentve: a gazdasági helyzet kedvezőtlen alakulása okozhatja, hogy „a demokrácia helyett valami mást találjunk ki”. (A „valami mást” már nemcsak kitalálta, de be is vezette: a palástolt diktatúrát.) Tusnádfürdőn elmondott beszédében folytatta: „nem világos, ki legitimálja az EU döntéseit”, majd hozzátette: „érdekünk, hogy a Nyugat kilábaljon a válságból, de kilábalni mi másképp akarunk”. Amiből egyenesen következik régóta fontolgatott alattomos szándéka: Magyarországot az Európai Unióból kiléptetni akarja. Vele szemben az EU által indított „gyengéd” kötelességszegési eljárások kevésnek bizonyulnak.

Mit tehetünk? Aki veszélyeztetve érzi emberi és állampolgári jogait, az ország és nemzete jövőjét, aki fontos értéknek tartja a demokráciát, aki leváltani akarja a posztmodern fasiszta kártevők hatalmát, aki helyreállítandónak véli a jogállam szétzilált fék-ellensúly-rendszerét, aki szükségét látja értelmes reformokkal megindítani gazdasági növekedésünket, aki sürgetné társadalom-szerkezetünk modernizációját, kulturális értékeink megőrzését és gyarapítását – párt-hovatartozástól függetlenül - cselekedjék: bármennyire terhesnek érezné is, regisztráltassa magát, majd a 2014. évi választás napján felelősen húzza ikszét a megfelelő rubrikába: a demokratikus ellenzék jelöltjére adva voksát!

Kell lennie egy minőségnek, amely nélkül nem létezhet emberi élet.

Búzás Huba, Veszprém

Vissza...