A NĂ©pszava Ă©s az MSZP

2012-07-27 07:11:15

Gréczy Zsolt: Remélem, nem olaj lesz a tűzre a mai bejegyzésem a Népszava és a Magyar Szocialista Párt viszonyában. Egy kicsit tartok ettől, elvégre engem Puch László tiltott le, sőt az addig megírt dolgozataimra leadott számlát sem egyenlítették ki. Ennek vagy két éve...(Az áfát, persze befizettem...)

Hogy mégis írok most, annak az az oka, hogy szolidáris vagyok a szerkesztőséggel. Amit Andrassew Iván leírt a hónapokon át meg nem kapott fizetésekről, az bizony igaz. Az is tény, hogy az elmaradó bérek ellenére csak a politikai megrendelés érkezett a szerkesztőséghez... Kinek a neve írható le a Fideszből és környékéről, és kié nem, hogy Gyurcsányt hanyagolni kellene - és így tovább.

A Közgép-hirdetés verte ki a biztosítékot. Simicska Lajos, aki valójában Magyarország miniszterelnöke, megértette, hogy a kiéhezett, alulfinanszírozott szerkesztőség képtelen lesz visszautasítani a Fidesz-közeli, már az Unió csalásügyi hivatala által is vizsgált cég alamizsnáját, ráadásul ezzel éket ver az MSZP és a Népszava közé. A reklám megjelent, Simicska röhög a markába, a Jókai utca úgy tesz, mintha mindig is esküdt ellensége lett volna és lenne Nyergeséknek, a lap újságíróiból pedig dől a panasz.

Az MSZP felháborodása - amelytől a párt elnöke sem határolódott el - álságos. Egy ország tud és beszél a Fidesz és az MSZP gazdasági összefonódásairól. A Közgép botrányos pályázati győzelmeit és viszonyrendszerét - ha más módszerekkel is -, csak a DK és az LMP jeleníti meg a nyilvánosság előtt. A simicskázásból a Népszava eddig példásan kivette a részét, nincs ok feltételezni, hogy ezután másképp lenne.

Az az MSZP-s kitétel pedig, hogy a Népszava a hirdetés befogadásával megszűnt szociáldemokrata orgánumnak lenni, egészen botrányos. Ebbe a lapba Fejtő Ferenc és József Attila írt, és remélhetőleg akkor is megmarad, ha már nem Lukács Zoltánok irányítják a baloldalt. Az újság készítőinek baloldaliságát megkérdőjelezni egy hirdetés miatt, színtiszta rosszindulat, esetleg ostobaság.

Amennyiben az a cél az álbalhéval, hogy Németh Pétert eltávolítsák a főszerkesztői székből, nem nehéz megjósolni, hogy a szerkesztőség ezzel az akarattal szembe fog fordulni.  Ha az MSZP, amely valójában tulajdonosa az újságnak, ennyire aggódik a szocdem hagyományokért, akkor szerezzen anti-simicskás hirdetéseket, és fizesse időben a munkatársakat.

A legjobb, persze, egy új tulajdonos lenne, aki hagyná őket dolgozni - és a pártpolitikai nyomás is megszűnne a csapaton. Ettől új energiák szabadulnának fel.

A Népszavára szükség van.

Forrás: Gréczyblog

Vissza...