Hazaárulás vagy hazaszeretet

2012-07-23 07:35:11

„Kik támadják hazánkat és miért?” Úgy bizony, jogos a kérdés. Csak épp a válasz aljas, tényhamisító, félrevezető, amit e kérdésre a félfasiszta diktatúrát építgető magyar kormány és szolgalelkei adnak. A tényszerű válasz más: hazánkat, a nemzetet és jövőjét, a népet és boldogulását maga a kormányzat támadja – két éve már – önös, hatalmi érdekeitől vezérelve.

Egyértelmű: hazánk és népe demokráciában akar élni, nem diktatúrában; nem egy maroknyi kisebbség által visszaálmodott horthysta, úri társadalom elnyomó viszonyai közepette. Hazánkat azok támadják, akik hatalmuk megtartása végett önkényuralmat teremtő intézkedéseikkel céltudatosan rombolták le a demokratikus jogállam intézményei fék-ellensúly-rendszerének működését; akik „nemzeti” érzületűnek hazudva magukat félrevezették az ország népét; akik népellenes döntéseikkel visszavetik Magyarország társadalmi modernizációját, gazdasági felemelkedését; akik egy új oligarchia vagyonszerzési törekvéseit kiszolgálva hazugságaikkal meggátolják az ország Európához való felzárkózásának talán soha vissza nem térő történelmi esélyeit; akik mindezáltal veszélyeztetik nemzeti létünket, megfosztanak alapvető állampolgári és emberi jogainktól. (Akik hazug módon maguknak vindikálják nemzeti érdekeink kizárólagos képviseletének jogát, holott az nem a jobboldal privilégiuma, különösen nem egy fasisztoid színezetű párté, mely valódi konzervatív-demokrata értékrenddel se rendelkezik. Egyébként akad nem egy ország – pl. Brazília – ahol a nemzeti érdekek képviselete hagyományosan a baloldalra hárul.)

A feltett kérdésre tehát – „kik támadják hazánkat és miért?” – ez a tényszerű, igaz válasz. Nem az, amelyet Tóth Gy. László, Lentner Csaba és Zárug Péter Farkas adnak „Magyarország ellentmondásos külföldi megítéléséről” írt könyvükben az ekként föltett kérdésre. (A könyvet a múlt héten mutatták be Veszprémben a Gizella Hotelban.) Mintha bizony hazánkat külföldről támadnák „idegenszívű” magyarok által felheccelt lapok és kormányok; nem pedig a hazának ártó, a demokrácia intézmény-rendszerét lebontó kormányt bírálnák. Az „idegenszívűnek” nevezett, „hazaárulónak” kikiáltott magyarok hazafias tette éppen az, hogy a hatalmával visszaélő kormány fejére olvassák a haza ellen elkövetett vétkei sokaságát. Nem hazaárulás az ország érdekei ellen kormányzó rezsim leleplezése, hogy a hazugságokkal megtévesztett néptömegek végre felismerjék: választott kormányuk nem a nemzet javára, hanem ellenükre tesz.

Az ország, a politikai nemzet, a nép ellen cselekszik mindenki, még ha százszor nemzetiszínű zászlóink alatt vonul is, mindenki, aki másokat ügyünkben megtéveszt. Az említett szerzőhármas szintén, mert nem átallja könyvében kijelenteni: két év után az uniós átlagnál jobbak az ország mutatói, költségvetési hiányunk mindössze 2,7 százalékos. Holott a magánnyugdíjpénztárak kizsebelése révén csak átmeneti látszat-eredményt mutathat föl a kormány. A gazdaság lejtmenete, a lakosság egyre nagyobb hányadainak nyomorba süllyesztése pedig tagadhatatlan.

Ám a szerzők csak így – eme súlyos csúsztatásokkal – juthattak el a tájékozatlan átlagpolgár újabb rászedéséig, azaz a kormányfő eleddig leplezett törekvéseinek érvelésekkel történő megalapozásához: „az EU-ban csak addig szabad maradni, amíg az számunkra előnyös”. E ravaszdi megfogalmazás helyénvaló nemzeti érdekeink kifejezésének tűnhet. Csakhogy többször rámutattunk: a teljhatalomra aspiráló kormányfő az országot – különféle ürügyeket keresve – az Európai Unióból kiléptetni akarja, mert terhére van az Unió és jogrendszere, amely kényelmetlen akadály: a diktatúra kiépítésének, az új oligarchia „szabad rablásainak” gátját képezi. Ez a magyarázata a kormányfő milliárdjainkba kerülő „pávatáncainak”, amit hónapok óta az IMF-fel lejt; e törekvései motiválják az Unió – demokráciánkat óvó – intelmeivel, elvárásaival való sorozatos szembehelyezkedéseit is. Az Európai Unióból való kilépésünk ilyetén alattomos előkészítése – kapcsolataink aláásása, az ostobák számára meghirdetett „szabadságharc” – természetesen megfelel a neonáci, antiszemita Jobbik ezzel azonos törekvésének: a szélsőjobboldali párt nyíltan követeli kilépésünket az Unióból, köztereinken EU-zászlókat éget. A kormánypárt és a Jobbik politikai, szellemi, kulturális és személyes kapcsolatai (egymás törekvéseinek hallgatólagos vagy nyílt támogatása) régóta közismertek.

Mindehhez – a közelmúlt eseményeiből – néhány adalék: miután az EU kifogásolta a harmadik hatalmi ág, az igazságszolgáltatás „megtöretését” (a többi között a bírák 62 éves korban kényszernyugdíjaztatással történt menesztését), majd pedig ugyanezt az addig kezes Alkotmánybíróság is – presztízs-okból, kénytelen-kelletlen – az európai joggal összeegyeztethetetlennek (ergo: alkotmányellenesnek) nyilvánította, a despota kormányfő dölyfösen jelentette ki: ez ügyben a kormány nem tágít, az e módon eltávolított bírák hivatalukba nem térhetnek vissza. Mi ez? Külföldiek „hazánk elleni támadása”? Nem, ez a kormányfő törvények fölött állóságának bejelentése, a jogállam nyílt megtagadása.

Más. A kormány nem állapította meg a legfőbb ügyész mulasztását az ún. Csatáry-ügyben, holott bizonyított: az ügyészségnek tudomása volt nevezett háborús bűnös hollétéről, letartóztatására intézkedés hónapokon át mégse történt. Ezzel összefügg: a kormányfő és legfőbb ügyésze a gyűlöletkeltő kuruc.info elhallgattatására hasonlóképpen nem tesz intézkedést, noha a portált Magyarországon szerkesztik.(E portál Csatáry László volt kassai rendőrtiszt – aki 15.700 zsidót deportáltatott Auschwitzba – letartóztatásakor tartott antifasiszta tüntetés résztvevői fejére fejenként 100.000 Ft vérdíjat tűzött ki. A kivégzéseket netán a You Tube-on 2011. októberében toborzott „új Magyar Nemzeti Hadsereggel” kívánják végrehajtatni?) Aki e förtelmet szóvá teszi „hazánkat támadja”?

A kormány – noha a párizsi békeszerződést becikkelyező 1947. évi XVIII. törvény 4. cikkelye értelmében kötelessége lenne – ugyancsak nem tesz lépéseket a parlamentbe jutott Jobbik feloszlatására sem (amelynek ma már egyes felmérések szerint mintegy 20 százalékos a támogatottsága). Széltében-hosszában terjesztik ugyanis a világméretű zsidó-uralomról szóló ósdi hazugság-legendát, amely Magyarország „felvásárlásával” fenyeget. Az e tárgyban is tájékozatlan magyar átlagpolgár nem tudja, hogy a nagytőke soknemzetiségű, világméretű mozgása alapvetően „nemzetközi”, az ország felvásárlása pedig a legutóbbi adatok szerint a kormánypárt kiválasztottjaihoz és nem a zsidó nagytőkéhez köthető tény. Ugyancsak nem tudja, hogy a gyűlöletkeltésre alkalmas híresztelés forrása egy okirat, a híressé vált Cion bölcseinek jegyzőkönyve. Ez azonban közönséges hamisítvány. Bizonyítottan Müller von Hansen készítette a XIX. század végén azon aljas célból, hogy a kereszténység ellen irányuló zsidó összeesküvést dokumentálja. (A hamisítást maga a katonatiszt utóbb beismerte.) Netán „hazánkat támadja”, aki mindezen felháborodik?

A kormányfő nem e barna pestis ellen lép fel, hanem kizárólagos hatalma teljesebbé tétele és megtartása végett demokratákat vesz üldözőbe. Első helyen Gyurcsány Ferenc volt kormányfőt, a Demokratikus Koalíció elnökét. Ezt tette ellenzékben, majd most kormányon is. Se szeri se száma az ellene indított akcióknak (rágalmaknak, hamis vádaknak), amelyekkel a politikai közéletből elüldözni akarta-akarja – sikertelenül. Nyilvánvaló, hogy mindazok (politikusok, újságírók, tévé-személyiségek), akik emiatt „lejáratottságára” hivatkozással nem találják alkalmasnak Gyurcsány Ferencet pártja, vagy az ellenzéki koalíció vezetésére, voltaképpen a despota szándékai, céljai szolgálatába szegődnek, aki éppen e módon (koholt bizonyítékok bevetésével, alaptalan gyanúsítgatásokkal) próbál megszabadulni jelenlététől.

Friss hír: a Központi Nyomozó Főügyészség az ún. Sukoró-ügyben a hivatali visszaélés büntette miatt Gyurcsány Ferenc ellen indult büntető eljárást bebizonyítottság hiánya miatt megszüntette. (További öt gyanúsított ellen vádat emeltek; nem nehéz megjósolnunk, hogy velük szemben az eljárást később szüntetik meg, avagy a bíróság hoz majd felmentő ítéleteket – akár Szilvásyék ügyében.) Jellemző a nyomozóhatóság kétarcúságára: a koncepciós perben vádat emelni ellene nem mertek, az eljárást azonban – fenntartva a volt kormányfő esetleges bűnösségének látszatát – bűncselekmény hiánya helyett csak bebizonyítottság hiánya miatt szüntették meg, holott tény: bűncselekmény egyáltalán nem történt, és ez a büntető eljárás megindításakor is tény, bizonyosság volt. Hisz a hivatali visszaélés bűntettét csak az a hivatalos személy követheti el, aki azért (célzat!), hogy jogtalan hátrányt okozzon vagy jogtalan előnyt szerezzen, hivatali kötelességét megszegi, hatáskörét túllépi, vagy hivatali helyzetével egyébként visszaél. A büntetőjogban járatosabb jogászok eleve kizárták, hogy a volt kormányfő célja effélékre irányult volna. (Ez ügyben szándéka se volt, nemhogy célja!) Következésképp kötelességét mi okból szegte volna meg, hatáskörét minek is lépte volna túl, stb. A képtelen gyanúsítás csak a hatalomra került korábbi ellenzéki vezér személyes bosszúját szolgálta ki, hogy legveszélyesebb politikai ellenfelét büntetőjogi eszközökkel likvidálja. Akit felháborít az efféle törvénytelenség, netán „hazánkat támadja”?

Bárha mindezt felismerné társadalmunk szellemi sötétségbe, bénaságba taszított fele! Bárha felismerné, hogy az igazságosság (az igazságnak megfelelő döntés képessége, feladata) emberi erényeink talán legfontosabbika. Ha emlékeznék Madách Mózes-ére, aki szerint a haza nemcsak az a föld, amelyen élsz, a haza az e földön élő emberek összessége, de főként az a törvény, amely mindezen embereket együtt tartja, amely morális lényekké emeli őket. A hazaszeretet: felelősségvállalás.

Búzás Huba, Veszprém

Vissza...