Búzás Huba: Ásóval vállamon |
2012-07-23 06:52:44 |
Siralmas nékem idegen földen már megnyomorodnom (Balassi Bálint) |
halottak napjára megyünk – te is –, hol őseinknek gödröt ások,
pár slukk az életünk, halk, pusmogó, afféle pesti páppogások, Andrássy út, majd Oktogon, Hősök teréig egyre több szipák, az ég mennyezetéig kör-körül sötét felhődrapériák, halottak napjára megyünk – te is –, talán egy nemzet éppen, elvegyülök hegesztők, írnokok, parasztok tömegében, szekérszín, csűröskert a város, mint száz éve sincs – akol –, ahol ma is, mint rég, egy sztyeppi félnomád nép tusakol, hiába mind a pályaudvarok, sztrádák, mozik, tucatnyi pláza, beton-, acél-, üvegerkélysorok, nagyáruházak esti láza, autócsordák sugárzó utakon, hiába párizsi divat, úriszabó-megvarrta öltönyöd, Dunánkon átívelt hidak, máig rozsszalma-zsúptető lapul eszed bal szögletében, falukovácsa-fújtatón liheg – hová? – a nemzet éppen, halottak napjára megyünk – te is –, közöny, magány, iszony, vajákosok fűszerszám-főzetét – fenékig, hát! – iszom: e kétszáz-lóáldozó dombokon halottal teli minden árok, rég ősapáinkat ölték le harcban itt a ránk törő tatárok, e földben nyugszanak ezernyi harc meg háború halottai, török elleni nagy csaták fegyverzaját idáig hallani: Rigó-, Kenyérmező, mohácsi vész, hősök itt szerteszéjjel, fölszántani se tudnád mind e sírt fapapucsos ekével, Szigetvár, egri nők, kuruc-labanc hadak – biz’ nem kevés! – Thököly bujdosói, Dózsa György s a parasztfelkelés, hja, és: ’48, piski ütközet – zászlónk! ma is magasba szállnál –, a nagysallói győzelem! na meg vereség Mórnál, Pancsovánál, s a világháborúk: első után sok milliónyi sírhalom, s a második: romhalmaz-városok, közbül pedig… egy Trianon… közbül cseléd-, derestörvény, vérvádpörök – na? –, idézek: szegényügyi, úrbéri rendelet – és fejátültetések… szemlét tart fölöttünk a borzadály, sosem ingerleném, emlékszem, hát, kivégzett sokakat a moszkovita rém… halottak napjára megyünk – te is – dermesztő elhatározások, hogy még mielőtt innen el, egy még hatalmasabb nagy gödröt ások, hová? e halkulón dobogó szív alá titkon temetve el tengernyi hősömet, e nemzetet, mely holnap utolsót lehel, mielőtt elmegyünk akad itt egy is – bánt –, kit mindez untat? elég, utolszor mondj imát, zokogj, tegyük le koszorúnkat, vagy mondd, hogy átkozott e föld, e nép, hiába ennyi holt, hogy rajtunk sorsunk átka ül, minden, minden hiába volt… gürizők népe vonul legelöl, sok utcaseprő, semmi gyászdal, tűzoltók, sírkőfaragók vésőkkel, kővel, kalapáccsal, s a művészkék: pár dzsesszdobos, poéta, pőre piktor – pá! szia – idézzem Őt? Siralmas énnéköm e szép magyar komédia… devizahitelesek, orvosok, el innen, félnomádul, földönfutó tanár, s a vonatfékezők is, messze, hátul, örökre innen el, majd unokád más nyelven mást tanul, La Pazban, Santa Cruzban, ej, minek is tudna magyarul… halottak napja ez – vagy tüntetés? hazaffycsúrok ellenében tunyácska népem mintha élni merne, ám csak halni tudhat éppen? ládd, anyaöl nem látta zsarnokod orrodnál fogva megvezet, nem köll ide derestörvény, csupán a régi szegényrendelet, kisiklatná a történelmet is, az mindünk nagy keserve, halottaim! halálotok a vád – önvád – balfék fejemre, de eltökéllést sarjaszt tán szavam – hallgattam nemtelen? – most visszaszámlálunk! aztán jöhet idő, történelem . Forrás: Mozgó Világ |
Ásóval vállamon