A magyar – másképp, mégis ugyanúgy: a nemzeti – érdek miatt, azért. Ez a kormányzati válasz, és aligha tévedünk a jóslattal: a jelzős szerkezet egyre többször fogja elhagyni a centrális erőtér robotosainak száját. A héten például Selmeczi Gabriellától megtudhattuk, hogy Simicska Lajos anyagi gyarapodása is az, magyar érdek. De miután Selmecziből önálló gondolatot nem nézünk ki, ezért feltételezhetjük, hogy ez a hivatkozás afféle központi iránymutatás minden fideszes megszólaló számára. Nem véletlen, hogy a sok milliárddal megtámogatott kormányzati háttérműhely, a Századvég is komoly erőfeszítéseket tesz a fogalom, a nemzeti érdek, kibontására. A Selmeczimondatoknál némiképp komolyabb definíciós kísérletek szerint a magyar jobboldal számára a nemzeti érdek a szuverenitás védelmével egyenlő. A szuverenitás őrzése pedig a kormányzati gyakorlatban nem más, mint a politikai akarat végrehajtását befolyásoló külső és belső fékek, ellensúlyok, kontrollelemek kiiktatása. Ha innen nézzük, indokolt az unió elleni harc: Orbán Viktor számára az EU szabályai és elvei jelentik a legnagyobb akadályt. Ez még akkor is így van, ha igazat ír a fentebb már idézett cikk szerzője Európa befolyásának korlátairól: „Magyarország jövőjéért zajló csata végül az országon belül fog eldőlni, ahol a választóknak kell eldönteni, meg akarják- e fékezni, hogy országuk az autokrácia felé csússzon vissza.”

A kérdést tehát, hogy egyenlő-e a nemzeti érdekkel a szuverenitás védelme, nekünk kell megválaszolni. Ahogy azzal a minap az Indexen is megpróbálkozott egy névtelenség mögé bújó szerző. Érdemes a szuverenitást középpontba állítani abban az országban, amelynek megtermelt termé keit háromnegyedrészt külföldiek vásárolják? Jelent-e bármit a szuverenitás ott, ahol az ország adósságának kétharmadát olyanok hitelezik, akik mégoly kétharmados politikai akarattal sem befolyásolhatók? Innen nézve, az EU-tagság sem szól másról, mint hogy Magyarország közösen dönthet azokkal, akiknek amúgy is kiszolgáltatott. Hogy ott ülhetünk az asztalnál, ezért cserébe a szuverenitásunk egy jelentős részéről már lemondtunk régen: ezért nincsenek vámok, ezért nincsenek határok. És nem mellesleg ezért kaptunk tavaly úgy 1200 milliárd forinttal több pénzt, mint amennyit a közös kasszába befizettünk.

Ráadásul ahová Európa józanabbik fele elindult, az éppen további lemondásokról szól. Az eurózóna országai a monetáris politika után most az önálló költségvetési politikát is feladni készülnek. Hogy miért? Mert számukra, németek, franciák, olaszok, spanyolok és a többiek számára a nemzeti érdek mást jelent. Ott ennek van néhány, jó ideje megváltoztathatatlan eleme: a demokrácia, az alkotmányosság és a jogállam.

„Elérkezett a pillanat, amikor már nem lehet tovább mellébeszélni, amikor állást kell foglalnunk. Ki az, aki komolyan gondolja, hogy Magyarországon társadalmi békének és demokráciának kell lennie, s ki az, aki számára ennek feláldozása sem nagy ár, lila ködökben gomolygó, homályos, nemzetinek hazudott célokért.” Igaz mondatok idézőjelbe zárva. Igazak, akkor is, ha majd húsz éve már, hogy elhangzottak a parlamentben. Igazak akkor is, ha Kövér László mondta ki őket.

Forrás: Vasárnapi Hírek