Másként látom (ami Dunaújvárosban történt)

2012-07-03 10:20:11

A sokféle eredményértékelés mellett ideje lenne elgondolkodni azon is, miért van az, hogy ennyire nem érdekli a választópolgárokat ki képviseli az ügyeiket. Egyik-másik szókimondó barátom szerint minden pártot egyformán utálnak mára a "zemberek".

Egy időközi választás sohasem olyan jelentős részvétel mellett zajlik, hisz kimondatlanul is azt érezhetik sokan, attól hogy a testületben egy ember kicserélődik másvalakire, megy minden ugyanúgy tovább.

Egészen más szituáció az, amikor az egész testületről döntünk egyszerre és más az is, ha az ország sorsa dől el 4 kerek évre.

Sokan sokféle állítást fogalmaztak meg a napokban a vasárnap Dunaújvárosban lezajlott időközi választással kapcsolatosan.

„Hozzáértők”, a „magvas gondolatokat” számadatok és pártok nyilatkozatainak elemzéséből megfogalmazó és leginkább épp ebből élő politológusok, s ebből megélni akaró politikusok már magyarázzák lázasan, mit kell az eredményekből konzekvenciaként levonni mindenkinek.

Gyanítom nem csak azt a 80 százalékot nem érdekli a sokféle „konzekvencia”, aki el sem ment választani. Vélhetően a résztvevő 20 % sem igazán van bármiféle helytálló következtetés birtokában. Talán a Fidesz pár prominense érezheti most azt, nagyon nagy a baj. A 7. számú dunaújvárosi választókerületben mindössze 7%-nyi olyan lelkes szavazójuk maradt, akik az egyre szigorúbb (megszorító) intézkedések, az egyre „nehezedő” körülmények között is megmozdítható. Az MSZP, a DK és az LMP felelős vezetői pedig azon törhetik tovább a fejüket, milyen rendező elv oldhatná meg azt, hogy az egyre élesedő küzdelemben összegződjenek végre a most megoszló szavazatok.

Nem abban kellene gondolkodni, ki tud a másik fölé kerülni stratégiai értelemben is. S egy új és aggasztó jelenséggel kellene még körültekintőbben foglalkozni.

Mert kétségtelenül megjelent egy új elem. Önkormányzati választásokon ezzel nagyon is számolni kell a későbbiekben. Az pedig nem más, mint a független és álfüggetlen jelöltek nagyobb számban indulása, indítása. Ebben a választókerületben most ketten is indultak függetlenek és az egyikük meglehetősen jól szerepelt. Kevesekben tudatosult, hogy az egyikük 2010-ben is indult és akkor még a Jobbik jelöltje volt. Az akkor ugyanebben a választókerületben az urnában lévő 1431 szavazatból 256-ot, azaz a leadott szavazatok 17,89 %-át szerezte meg a Jobbik jelöltjeként. S most függetlenként is 13,17%-ot ért el, igaz ez most „csupán” 110 szavazatban testesült meg. Érdemes ezen mégis eltöprengeni. Miért is? Mert adott esetben indulhatnak majd ilyen „álfüggetlenek” az országgyűlési választásokon is, egy egységes ellenzéki jelölttel szemben. (Csak némi számtan kérdése az egész.) Ugye azt nem kell elmagyaráznom, hogy az 1500 ajánlószelvény miért is lesz meg egy álfüggetlen jelölt esetében egészen biztosan?

Katanics Sándor (Veszprém)

Íme a száraz tények-némi MTI-s konzekvenciával:

A Fidesz jelöltje, Nagy Zoltánné nyerte a vasárnapi időközi önkormányzati képviselő-választást Dunaújvárosban – tájékoztatta a dunaújvárosi önkormányzat szóvivője az MTI-t.
Németh Tünde elmondta, hogy a 7-es számú egyéni választókerületben a 4028 választásra jogosult szavazópolgár a hét jelöltre 835 érvényes szavazatot adott le, ez 20,73 százalékos részvételt jelentett. A legtöbb szavazatot, 295-öt (35,33 százalék) Nagy Zoltánné kapta. A szocialista Magyar András 283 (33,89 százalék), a független Kozma Erzsébet 110 (13,17 százalék), a jobbikos Csóka Bernát 56 (6,71 százalék), a DK-s Czuczor Zsolt 41 (4,91 százalék), a független Szilágyi Miklós 36 (4,31 százalék), míg az LMP-s Gergely Ákos 14 (1,68 százalék) szavazatot kapott.

Dunaújvárosban azért kellett időközi választást tartani, mert a körzet önkormányzati képviselője, a fideszes Szilasi Sándor március 27-én elhunyt.

A választási eredménnyel igazából senki nem lehet elégedett, mivel a Fidesz nagyon sok szavazatot vesztett, az MSZP nem tudta megtörni rossz sorozatát, a DK és az LMP pedig alig kapott szavazatot. Talán egyedül Kozma Erzsébet független lehet elégedett, akire annak ellenére szavaztak 110-en, hogy mindegyik parlamenti párt jelöltet állított.”

Íme a Nol.hu-n megjelent egyik vélemény. Sajátjait okolja a vereségért a szocialista jelölt

"A szocialista jelölt, Magyar András mégsem az ellenzéki összefogás hiányát, inkább sajátjait kritizálta az eredménytelenség miatt. Az MSZP-s politikus a Népszabadságnak nyilatkozva azt mondta: erős kampányt csináltak kevés pénzből, a hibahatáron belüli eredmény mindenképpen jó. „Én a vereség okát nem a DK-ban, sokkal inkább a belső problémákban látom. Az MSZP-nek még mindig vannak olyan párttagjai, akik a személyes érdekeiket előbbre valónak tartják, mint a párt érdekeit. Ők voltak azok, akik hátráltatták a kampányt és ezzel a győzelmet. Voltak olyanok, akik tevőlegesen is inkább a fideszes jelöltet támogatták, például az egyik korábbi önkormányzati képviselőnk” – fogalmazott lapunknak Magyar András, de neveket és konkrét példákat nem kívánt mondani. A politikus hozzátette: bízik abban, hogy mindennek meglesz a következménye. „Mindent meg fogok tenni, hogy ezeket a személyeket eltávolítsuk a pártból” – fogalmazott Magyar András, hozzátéve: a Fidesszel fair kampányt folytattak, gratulál a győztesnek."

Érdemes elolvasni Gréczy Zsoltnak a témával kapcsolatos blogbejegyzését is.

T. Képviselő Funky!

"Másfél hónappal ezelőtt - május 13-án már volt egy időközi választás a dunaújvárosi 10.vk-ban. A DK akkor is elindult összeszedni a kopogtatókat - hamar meg is lett a szükséges mennyiség - de végül azt a döntést hozták a helyi szervezők, hogy gesztust gyakorolnak az MSZP-nek, és nem indítják el a jelöltet. Ezt április 13-án, pénteken, a kopogtatók leadásának határidejekor hivatalosan be is jelentették. Az erről kiadott közleményüket megkapta a helyi média és a jelölteket állító ellenzéki formációk és jelöltek."

Vissza...