Ezt nem úgy hívják, hogy hűtlen kezelés?

2012-07-01 07:56:55

„Az önkény egyik fontos jellemzője, hogy a hatalom magára nézve nem tartja kötelezőnek a mindenkire érvényes normákat, ugyanakkor a törvényeket mások számára egyre szigorítja."

Csütörtökön a közgyűlésen történtekről tudósít az egyik kérdésemről az alábbi sorokkal a Vehír.

Katanics Sándor: Helyesnek véli-e a polgármester, hogy a Quimby hétvége programjait a História Kertbe, azaz magánterületre vitte a programot szervező VMKK? Ki kérte, vagy adott arra utasítást, hogy ez a program magánterületre kerüljön?

Porga Gyula: Nem tartja problémának, hogy a koncert magánterületen zajlott – méltányolandó dolog a magántőke bevonása a városi kulturális tevékenységekbe. A História kert a Kolostorok és kertek kísérő-beruházása volt – azt kell megtalálni, hogy milyen rendezvények kerülhetnek ebbe a környezetbe. A VMK kívánta erre a helyre vinni a koncertet.

Megkérdeztem a VMKK igazgatónőjét is arról, ki kérte vagy utasította őket arra, hogy magánterületre kerüljön a rendezvény. Érdekelt a rendezvény szponzorációja és az is, hogy milyen tételekből állt össze a rendezvény költségvetése.

Levelében ezzel kapcsolatosan az alábbiakat írta.

„A Quimby hétvége szerepelt a Városi Művelődési Központ és Könyvtár 2012. évi munkatervében, melyet a Közjóléti Bizottság egyhangúlag elfogadott.

A szponzorációról nem tudok információt adni. A Borsodi sör támogatta a rendezvényt. Jelenleg elszámolás alatt van ez a bevétel.

A városban működő, többi kultúrával foglalkozó intézményhez hasonlóan, intézményünk is tervezett programokat a Kolostorok és Kertek számos helyszínén egész évre. Ilyenek, a Jezsuita templom, a rendezvényi tér, a Margit romok, a Szerelem sziget, a História kert.

A História kert tűnt az egyetlen olyan megfelelő helyszínnek, a Kolostorok és Kerteken belül, ahol a legjobban lezárható és biztonságilag is megfelelő terület állt rendelkezésre. A História kert, mint a Kolostorok és Kertek része ingyenesen biztosította számunkra a helyszínt. Esőhelyszínként az Önkormányzat az Arénát az önkormányzati üzemidő terhére ingyenesen bocsátotta rendelkezésünkre.

Összes kiadás a Quimby hétvégén: 10.976.242 Ft

Jegybevétel: 3.303.280 Ft

(jegyek árkategóriái: 1000 Ft, 3900 Ft, 4900 Ft)

Várható pályázati támogatás: 3.000.000 Ft

Intézményi bevételből való hozzájárulás: 4.672.962 Ft”

(Egyáltalán nem biztos, hogy a várható pályázati támogatást sikerül elnyerni.)

Az intézményvezető asszony leírt soraiból nem derül ki egyértelműen, hogy kaptak-e utasítást vagy sem arra a politikusok valamelyikétől, hogy vigyék a História Kertbe a "Quimby hétvégét".

Szerintem igen. Nem írja le az igazgatónő, hogy a munkaterv része volt az is, hogy a helyszín hol van, de fontosnak tartja megjegyezni, hogy a munkatervet a Közjóléti Bizottság elfogadta. Vélhetően így próbálja érzékeltetni, volt jóváhagyás arra, hogy oda vigyék a programot. Volt szerintem ere vonatkozó kérés és utasítás is, mert ha nem lett volna, leírja az igazgatónő, hogy a VMKK akarta odavinni a programot. Porga úr a közgyűlésen már egyértelműen azt állította, a VMKK akarta oda szervezni a rendezvényt. (Ez a felelősség elkenése, illetve áthárítása az intézményre és annak a vezetőjére.)

Érdemes azt is megfigyelni a polgármesteri válaszból, hogy ugyanakkor nem tartja problémásnak a program magánterületre vitelét. Azt mondja, fontos a magántőke bevonása. Magántőke bevonás nem volt. Hacsak az nem, hogy nem kért a terület használatáért pénzt a História Kert. Még szép! Tudjuk, hogy mekkora bevétele keletkezett a „hallgatóság”, a jegyet váltók fogyasztásából? Ők altatták a zenészeket, stb. Hány olyan vállalkozás lehet még Veszprémben, akik hálásak lennének egy ilyen 11 millió Ft értékű hétvégi program odarendezéséért (közpénzből)?

Május 7-e óta a Hivatal nem engedi az intézményeinek kifizetni a keletkező számláit, csak akkor ha saját bevételük keletkezik rendezvényből, teremkiadásból, stb. A közel 50, önkormányzat által fenntartott intézmény összesen több mint tízmillió Ft-tal tartozik pl. a Bakonykarszt Zrt.-nek és a Közüzemi Zrt-nek. Tartoznak az intézmények az étkeztetést biztosító cégeknek, nem fizették ki a tanárok és a vizsgaelnökök érettségiztetés során végzett munkáját, stb,stb.

A VMKK- nak pl. 119.500 Ft-os kifizetetlen számlája van a Bakonykarszt felé.

Ez rendben van Önök szerint? Szerintem nagyon nincs így jól!

Közpénzből magánérdeket „szolgálni” hűtlen kezelés.

Megj.: Azt állították a híradásokban, hogy péntek éjszaka, a sok bejelentés miatt kivonuló rendőrség az engedélyeket rendben lévőnek találta. Azóta kiderült a jegyző leveléből, hogy az engedélyek sem voltak, lehettek rendben. Ez így még a rendőrségnek is kínos. Épül egy "szép, új világ"!

Katanics Sándor

Előzmények

Vissza...