"Betörtek" a szemétpiacra

2012-06-29 16:06:28

Csütörtökön a közgyűlésen tettem fel azt a kérdést az ülésen jelen lévő Közüzemi Zrt. vezérigazgatójának, hogy valós-e az az információ, hogy Veszprémben nemcsak ők foglalkoznak szervezett formában a hulladék elszállításával. Azt hallottam ugyanis, hogy egyes bolthálózatok, közületek Siófokra szállíttatják -mert megéri- a náluk keletkező hulladékot.

Göttlinger László vezérigazgató úr elmondta, hogy az információ helytálló, nemrég betört az AVE (Zöldfok Zrt.) a veszprémi piacra is. Már dolgoznak azon a rendeleten, ami a konkurencia kizárását is jelenti. Azért jobban örülnék annak, ha az árak alacsonyabbá tételén dolgoznának.

Ősszel döntenek a kedvezményekről címmel a Veszport is beszámol a közgyűlésen a szemétszállítás díjtételemelésével és a rendeletmódosítással kapcsolatos napirend tárgyalásáról.  

Hatályba léptette még 2010-ben hozott határozatát a közgyűlés, így jelentősen drágul a szemétszállítás díja július 1-jétől. Hartmann Ferenc javaslatára a nyár folyamán megvizsgálják, kiknek és milyen mértékű kedvezmények adhatók.

]A napirendhez az MSZP képviselője módosító indítványt is benyújtott, melyben bizonyos szociális szempontok alapján kedvezmények biztosítását javasolta - ahogyan az korábban is szerepelt az önkormányzati rendeletben.

Úgy vélte, az emelés mértéke nagyon megterheli a kötelező szolgáltatást igénybevevőket és javaslatát azzal is indokolta, hogy a hulladékszállítási díj a megyei jogú városok között Veszprémben lesz a második legmagasabb és az egy főre jutó adóterhet illetően is az élmezőnyben vagyunk.

Hangsúlyozta, tisztában van vele, hogy a módosítás elfogadásához a környezetvédelmi hatóság állásfoglalása is szükséges, de szerinte ezt december 31. előtt meg lehet szerezni.

Porga Gyula szerint viszont más összehasonlításokban meg jó eredményeket ért el a város. A polgármester megfontolásra érdemesnek tartotta a módosító indítványt, de úgy vélte, ezt inkább a szociális rendeletben kellene szabályozni, és nem korhoz, hanem szociális helyzethez kellene kötni.

Brányi Mária alpolgármester viszont arra hívta fel a figyelmet, a kedvezmények megadása anyagi kötelezettséget jelent az önkormányzatnak, így ebből a szempontból is vizsgálni kellene ezt a kérdést. Czaun János pedig arra tett javaslatot, ha lehetséges, július 1-jével, visszamenőleges hatállyal adják meg a kedvezményeket.

Katanics Sándor arról beszélt, egyes boltok és üzletek nem a Veszprémi Közüzemi Szolgáltató Zrt., hanem egy siófoki cég szolgáltatását veszik igénybe, mert az olcsóbb, a társasházak pedig nem értik, ők miért nem élhetnek ezzel a lehetőséggel.

Válaszában Göttlinger László vezérigazgató kifejtette, a lakosság számára kötelező az ő szolgáltatásukat használni, ősztől pedig a közületekre is kiterjesztik majd a vonatkozó rendeletet. Hozzátette, a lakossági árai az említett siófoki vállalkozásnak magasabb, mint a veszprémi árak.

Hartmann Ferenc végül visszavonta módosító indítványát, azzal a feltétellel, hogy a nyár folyamán az illetékes bizottságok megvizsgálják, hogyan és milyen kedvezmények biztosíthatóak és ezt szeptemberben megtárgyalja a közgyűlés. A képviselő-testület ezt támogatta.

Gerstmár Ferenc szerint a közös képviselők úgy érzik, nem lettek kellőképpen és időben tájékoztatva a várható emelésről és hiányolta az ökológiai szemléletet. Czaun János, a hulladékkezelési társulás elnökeként viszont hangsúlyozta, folyamatosan tájékoztatták mind a 16ó58 település vezetőit.

A testület végül három ellenzéki tartózkodás mellett fogadta el a díjemelés hatályba léptetését.

 

Vissza...