Talán még nem késő |
2012-06-21 07:15:40 |
|
A Magyar Országgyűlés elnöke, Kövér László szerdára ígért választ arra a levélre, amelyben Elie Wiesel visszaküldi a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztjét. Egy ilyen választ nyilván nem könnyű megfogalmazni: a megfelelő mélységű filológiai feltáró munka akár több napot is igénybe vehet, ezért lapunk úgy döntött, egy kis adalékkal a nyilván töprenkedő házelnök segítségére siet. A következő idézet Radnóti Miklós naplójából származik (Radnóti Miklós: Napló. Magvető, 1989, 197. oldal): 1941. nov. 3. Zűrzavar a weimari költőnap körül. Ki „reprezentálta” hát a költők hazáját, hazámat? Újabb újsághír. „A Harmadik Birodalom ez év október 31-én is megrendezte a weimari költőnapot, amelyen Közép- és Kelet-Európa tizenegy nemzetének meghívott költői is részt vettek. A magyar irodalmat a költőnapon Nyirő József erdélyi író reprezentálta. Nyirő az UFA számára többek között a következőket mondotta: »Ezekben a napokban a szellemi Európa születik újjá. Boldog vagyok és boldog a magyar irodalom, hogy ebben a szellemi felépítésben szintén részt vehet. Szép képet láttam éppen az előbb a templomban, amint Luther rámutat a bibliának arra a mondására, hogy a vér megtisztít minket. A vér megtisztítja Európát. Európa népei a békének, a léleknek és az új szellemiségnek a jegyében összefognak és egymásra találnak. Teljes szívvel, teljes lélekkel akarjuk ezt a munkaközösséget vállalni. Éljen Hitler Adolf! Éljen Németország! Éljen a német írótársadalom!«” 1941. október végén egy és máson már túl volt a világ és a náci Európa. A náci Németország elfoglalta Csehszlovákiát, Lengyelországot, Hollandiát, Belgiumot, Franciaországot, a skandináv államokat, Görögországot stb. De Európa 1941 októberében túl van a zsidókat sújtó egyszerű diszkriminatív törvényhozáson is – a zsidókat ekkoriban már nagyban deportálják, kényszermunkára vagy gettókba kényszerítik (Lublin – 1939. október, Łódz – 1940. április, Varsó – 1940. november stb.). Lengyelország keleti, Ukrajna nyugati részein a Heydrich-féle Einsatzkommandók tömegméretekben irtják a zsidókat; túl vagyunk a iaşi-i pogromon (1941. június), a kaunasi (1941. július) és egy sor egyéb pogromon; a Babij Jar-i vérengzésen (1941. szeptember) és a Kamenyec Podolszkij-i tömegmészárláson. Ekkorra beüzemeltek nemcsak a koncentrációs, de a megsemmisítőtáborok is (Majdanek, Belzec, Auschwitz). Hogy akadt magyar író, aki szerint épp ez lenne az, amikor „Európa népei a békének, a léleknek és az új szellemiségnek a jegyében összefognak és egymásra találnak”, hát, sajnálatos. És nem azért mondta ezt, mert nem tudta; hanem épp ellenkezőleg. De evvel a szégyennel még megbirkóznánk valahogy – ennek a megbirkózásnak tudniillik vannak bejáratott és bevált módjai. De mit kezdjünk Kövérrel? És mit kezdjen ő magával? Talán még most sem késő. Talán mindazok után sem késő, amit a házelnök mindannyiunk nevében, a magyar állam nevében a tömeggyilkosok dicsőítőjének tisztára mosásában az elmúlt hetekben elvégzett. Hisz most pompás alkalom kínálkozik: Kövér megírhatja Wieselnek, de leginkább ennek az országnak, minden lakójának, hogy megtévedt, hogy belátta, mit tett, hány embert bántott és félemlített és keserített meg. Hogy szégyent hozott mindannyiunkra. Lehet persze, hogy nem ír semmit, vagy nem ezt írja meg. És akkor az lesz, hogy a házelnök is úgy gondolja, a vér tisztítja majd meg Európát. Magyarországot. Forrás: magyarnarancs.hu |
Radnóti Miklós naplójából kiderül: Nyirő József 1941-ben részt vett a weimari költőnapon, ahol Hitlert és a náci Németországot dicsőítette. Nem felejtette el megjegyezni: „A vér megtisztítja Európát.” Az idézetet Kövér László figyelmébe is ajánljuk, aki még gondolkozik, mit válaszoljon Elie Wieselnek.