TĂłta W.: El lehet menni!

2012-06-18 13:42:30

„El lehet menni Magyarországról”, mondta réges-régen Gyurcsány Ferenc Széles Gábornak, amikor az adók miatt háborgott a nagyvállalkozói klub. A teljes szöveg a következő volt:

"Lehet Szlovákiával példálózni. És el lehet dönteni, hogy szlovák viszonyokat szeretnénk-e. Szlovák nyugdíjakkal. Persze, nem kell fizetni az osztalék után adót, nem kell! Nem kell fizetni annyi tb-t! Nem kell! De lényegében magyar árszínvonal mellett fele annyi a nyugdíj, mint nálunk. Ez a programja a munkáltatóknak? Én is tudok keményen kérdezni! Ez? Hogyan fogjuk kifizetni a nyugdíjakat? Hogyan? El lehet menni Magyarországról! Itt lehet bennünket hagyni, kérem szépen! Tessék! Lehet menni!"

Gyurcsánynak ebből a kirohanásából is szállóige lett, szokás szerint úgy, hogy az ellenkezőjét jelentse az eredetinek. És ebből a hamisításból kivette a részét a Magyar Hírlap, vagyis Széles Gábor személyesen. Most pedig arra kénytelen ráébredni, hogy bár Gyurcsányról a médiája csak hazudta, hogy Szlovákiába akarja zavarni a magyarokat, Orbán alatt már neki sincs más választása.

Na, jó reggelt! A jó szurkolás már megvolt. Széles Gábor egyike azoknak, akik nem egy szavazattal, hanem aktív támogatással, pénzzel és paripával segítették hatalomra a Nemzeti Ügyek Kormányát. Pedig a vudu gazdaságpolitika benne volt a pakliban. Mégis mit lehet várni egy párttól, amely azzal nyer kétharmadot, hogy egyrészt a megszorítás bűn, másrészt aki nem vallja be előre, hogy meg akar szorítani, az hetedíziglen átkozott. Tisztességes gazdálkodást biztos nem vár ilyen erőtől épeszű ember.

De azt esetleg igen, hogy személyesen neki remek élmény lesz a haverok kormányzása. Lesznek jó kis megrendelések, de minimum egy kis protekcionizmus, és akkor több marad a zsebben. (Feltéve, hogy más államok nem találják fel a protekcionizmust, mert akkor a Videoton megnézhetné magát.) Érthető a szomorkás nyivákolás, amikor kiderül, hogy neki nem jut, sőt még többet kérnek tőle.

Ikarusz zuhanása

Egymilliárd forintot említ Széles, ennyi lenne a Videoton pluszterhe a tranzakciós adó miatt, ha nem vinnék Bécsbe vagy Pozsonyba a pénzügyeiket. Éppenséggel azt is mondhatná, hogy vállalja ezt a befizetést. Hiszen a Nemzeti Ügyek Kormánya, amelyet naponta nyalat fényesre a zsebsajtójában, bizonyára a lehető legokosabban költi el ezt a milliárdot. Nyilván azért pénzeli Széles Gábor Magyarország legcikibb, komcsiszagú nyalodáit, mert a Fidesz támogatását jó befektetésnek, vagy egyenesen közjónak képzeli.

Valaki elfelejthette megfelelően kifizetni ezt a szenvedélyt. Lassacskán elmúlik a rajongás, és kezd rádöbbenni, hogy rosszul döntött. Nem jött vissza a lázas ifjúság, amikor még az Ikarusz feltámasztására is volt remény – mert régi vágya volt ez neki, az lett volna élete főműve. Ugyanaz a szerény, szürke élet folytatódik, csak újabb bosszúságokkal, akadályokkal, pumpolással. És most verheti a fejét a falba: én hülye, hogy ezt egy percig is elhittem!

Meg kell a szívnek szakadni. És a kijózanodás következménye borítékolható: a csalódás ellenszenvvé varázsolja a csodálatot, és akkor már felmerülnek a kicsinyes kérdések. Például hogy ha én egyszerű seftesként tíz sorban le tudom vezetni, miért teszi tönkre az adópolitikájuk a teljes gazdaságot, akkor vajon ezek a nagyszerű férfiak miért nem értik ezt meg. Talán mert nem is olyan nagyszerűek? Hanem komplett idióták? De akkor meg miért bízzam rájuk egymilliárd forintomat, amit akár meg is tarthatnék?

Szegény Bayer Zsolt milyen büszkén vállalta a szlovák rendszámot, hogy ő ezeknek nem adózik! A sors fintora, ha ezután átjelentkezik az egész cégcsoport Bratislavába. Vagy Szingapúrba. Pedig már nem ezek vannak, hanem azok.

Én igen nagy vétkem

Matolcsy Györgyöt egyébként Széles kezdettől trónkövetelői lendülettel támadta, nem ez az első kritikus megszólalása vele szemben. Orbán Viktorról azonban egyetlen rossz szót sem szólt, és nem is tűrt. Akkor még hihette, hogy ezek ketten leválaszthatók egymásról, hogy meggyőzhető a vezénylő tábornok úr.  Most, a kormányátalakítás lezárultával bizony ideje van a csalódásnak és az elszakadásnak. Ennyi tehetségetek van, gyerekek.

Jöhet a nekikeseredett dühöngés, a fenyegetőzés és a cselekvés – mert igazából nemcsak a bankszámlát, hanem a cég minden ingóságát célszerű lenne kimenekíteni. De előbb illene lecsücsülni, és beismerni, hogy ennek a sajnálatos kormányzásnak Széles Gábor nemcsak áldozata, hanem társtettese is. A békemenet élén személyesen védte meg a magyar kormány szuverenitását, hogy ne legyünk gyarmat és ne az IMF meg Brüsszel mondja meg nekünk, miként kormányozzuk magunkat. Tessék, méltóságos uram, kisült a kalácsa. Megtestesült a nemzeti szuverenitás ezekben a finom unortodox fogásokban. Falatozzon belőle jó étvággyal, nosza. Nem ízlik?

Akkor nincs más hátra valóban, mint kivonulni Szlovákiába, és spórolni pár milliárdot. Aztán pedig elgondolkodni azon, mit csinálhatna azzal a pár milliárddal vezeklésül.

Forrás: HVG.hu

Vissza...