, amely a korlátlan politikai Ă©s gazdasági hatalom biztosĂtása mellett a törtĂ©nelmet Ă©s a mĂşltat is ki akarja sajátĂtani, eltávolĂtva belĹ‘le mindazt, ami nem felel meg a keresztĂ©ny-nemzeti ideolĂłgiának. Ennek a törekvĂ©snek lĂ©nyegi összetevĹ‘je a magyarországi baloldal, a baloldal politikai Ă©s kulturális hagyományainak megbĂ©lyegzĂ©se, bemocskolása, a nemzeti törtĂ©nelembĹ‘l valĂł kirekesztĂ©se. A hatalom mai urai tudatosan összemossák a baloldali gondolkodást a kommunista diktatĂşrák legrosszabb pĂ©ldáival, semmibe veszik, sĹ‘t tagadják a demokratikus baloldal politikai hagyományait, intellektuális teljesĂtmĂ©nyeit.
TĂ©vedĂ©s lenne azonban azt gondolni, ezĂ©rt egyedĂĽl a jobboldal a felelĹ‘s. Noha a kormánypárt, a „nemzeti ĂĽgyek kormánya” ezen a tĂ©ren is gátlástalanul visszaĂ©l politikai hatalmával, megosztja a társadalmat, s tudatosan mĂ©lyĂti az árkokat, mĂ©gis, nem lehet nem Ă©szrevenni, a demokratikus ellenzĂ©k, a baloldal tehetetlenkedĂ©sĂ©t. Azt, hogy a demokratikus baloldal sem kĂ©pes szembenĂ©zni saját mĂşltjával, a magyarországi baloldal törtĂ©nelmĂ©vel, annak ellentmondásaival, árnyaival, terheivel, Ă©s bűneivel. Ennek talán legszembeötlĹ‘bb jele, hogy nincs a baloldalon belĂĽl sem nyĂlt, Ĺ‘szinte Ă©s kritikus vita sem az 1956-os forradalomrĂłl, sem az azt követĹ‘ Kádár-rendszerrĹ‘l. És itt most nem a Kádár-rendszer törtĂ©nettudományi megĂtĂ©lĂ©sĂ©re gondolunk. Hanem arra, hogy mikĂ©ppen viszonyul, mikĂ©ppen kell viszonyulnia a demokratikus elkötelezettsĂ©gű, progresszĂv balközĂ©p politikának a Kádár-rendszer politikai Ă©s társadalmi öröksĂ©gĂ©hez, milyen erkölcsi Ă©s politikai tanulságokat kell levonnunk. A mĂşlt, a törtĂ©nelem megĂtĂ©lĂ©se, a kollektĂv emlĂ©kezet soha nem egynemű, tele van ellentmondásokkal, visszatĂĽkrözĹ‘dnek benne az eltĂ©rĹ‘ tapasztalatok. De Ă©ppen ezĂ©rt a mĂşltrĂłl valĂł gondolkodás, a mĂşlt Ă©rtelmezĂ©se, a törtĂ©nelemrĹ‘l folytatott vita nemcsak politikai vagy társadalmi, hanem mindenekelĹ‘tt erkölcsi kötelessĂ©gĂĽnk. Csak a nyĂlt, vádaskodásoktĂłl, gyalázkodástĂłl, a másik kirekesztĂ©sĂ©re tett kĂsĂ©rletektĹ‘l, egymás megalázásátĂłl mentes vita vezethet el annak belátásáig, hogy a mĂşltat ugyan kĂĽlönbözĹ‘ mĂłdon Ă©ltĂĽk meg, de Ă©ppen ebben a kĂĽlönbözĹ‘sĂ©gben gyökerezik a nemzetet, a társadalmat összetartĂł közösen birtokolt törtĂ©nelmĂĽnk.
Ma nem kevesen Ă©lnek ebben az országban, akik nosztalgiával gondolnak vissza a Kádár-rendszerre. Azokra az Ă©vtizedekre, amelyek sokak emlĂ©kezetĂ©ben Ăşgy maradtak meg, mint az az idĹ‘szak, amikor mindenkinek volt munkája, senkit nem fenyegetett a vĂ©gleges Ă©s vĂ©gletes elszegĂ©nyedĂ©s, amikor a családok gyarapodtak, amikor az Ă©let kiszámĂthatĂł Ă©s biztonságos volt, ahol tĂ©nyleges lehetĹ‘sĂ©g nyĂlt a felemelkedĂ©sre. Mi mást gondolunk a Kádár-rendszerrĹ‘l, de Ă©rtjĂĽk ezt az emlĂ©kezetet is. Nem keresĂĽnk mögötte közvetlen politikai indĂtĂ©kot, Ă©s mĂ©g kevĂ©sbĂ© gondoljuk azt, hogy ez az emlĂ©kezet egyszerűen a kommunizmus, vagy a szocializmus utáni vágyakozás kifejezĹ‘dĂ©se lenne. A Kádár-rendszer utáni nosztalgiában annak a felismerĂ©se fejezĹ‘dik ki, hogy az addigi Ă©lettörtĂ©net a rendszerváltozást követĹ‘en Ă©rtelmetlennĂ© Ă©s Ă©rtĂ©ktelennĂ© vált, sĹ‘t sok esetben, morálisan is megkĂ©rdĹ‘jelezĹ‘dött. ĂŤgy megsemmisĂĽlt az a korábbi bizonyosság, hogy az ember az Ĺ‘t körĂĽlvevĹ‘ társadalmi világban otthon van, hiszen a kádári rendszer, egy másik világgal valĂł versengĂ©sben darabokra tört, jelentĂ©sĂ©t vesztette, s ez a tĂ©ny hátrányos következmĂ©nyekkel járt az egyĂ©ni Ă©letutak Ă©s Ă©lettörtĂ©netek, a szemĂ©lyes identitás szempontjábĂłl is. Egyszerűbben fogalmazva, a Kádár-rendszer utáni nosztalgia az egyĂ©ni Ă©letutak, a korábbi erĹ‘feszĂtĂ©sek, hitek, meggyĹ‘zĹ‘dĂ©sek retrospektĂv elĂ©rtĂ©ktelenedĂ©sĂ©re adott válasz.
Mindez nem változtat azon a törtĂ©nelmi tĂ©nyen, hogy a Kádár-rendszer az 1956-os forradalom vezetĹ‘inek legyilkolásán, a rĂ©sztvevĹ‘k bebörtönzĂ©sĂ©n, s általában a politikai ellenfelek durva kirekesztĂ©sĂ©n alapult. A Kádár-rendszer diktatĂşra volt, amely nem tűrte a politikai vĂ©lemĂ©nynyilvánĂtás szabadságát, általában is korlátozta a szabadságjogokat, a társadalmat behálĂłzĂł titkosszolgálatot működtetett, a politikai ellenzĂ©ket, a máskĂ©nt gondolkozĂłkat nem engedte munkához jutni, elnyomta, sĹ‘t durván bĂĽntette is. A rendszer talán legnagyobb bűne – amelynek hatása mai is Ă©rezhetĹ‘ – azonban az, hogy hazudozásra, alakoskodásra, hamis kompromisszumokra kĂ©nyszerĂtette a magyar társadalmat. A gyerekeket arra tanĂtották a szĂĽleik, hogy az iskolában mást kell mondaniuk, mint otthon. A felnĹ‘ttek az elĹ‘rehaladás, a karrierjĂĽk Ă©rdekĂ©ben akkor is belĂ©ptek az MSZMP-be, ha annak cĂ©ljaival, ideolĂłgiájával nem Ă©rtettek egyet. A társadalom nagyobbik rĂ©sze hallgatott, „alámerĂĽlt”, vagy Ă©ppen egyĂĽtt Ăşszott az árral, tudomásul vette a rendszer által felállĂtott tabukat, s kizárĂłlag saját, egyĂ©ni boldogulását tartotta szem elĹ‘tt.
A Kádár-rendszer „puha diktatĂşrája” maga alá teperte az országot, a társadalmat, arra tanĂtotta meg az embereket, hogy az egyĂ©ni boldogulásnak, a társadalmi biztonságnak, az anyagi gyarapodásnak a szabadságrĂłl valĂł lemondás, az elvtelen alkalmazkodás, a mindennapi Ă©let privát szfĂ©ráiba valĂł visszahĂşzĂłdás, a tabuk elfogadása, a politikátĂłl valĂł távolmaradás az ára. Ez az a politikai hagyomány, amelyet a jelenlegi kormány Ă©s kormánypárt felĂ©leszt, s amelyet ötvöz, kiegĂ©szĂt a Horthy-korszak nacionalizmusával, tekintĂ©lyuralmi rendszerĂ©vel, keresztĂ©ny-nemzeti ideolĂłgiájával. Magyarország „újjászervezĂ©se” egyet jelent az elmĂşlt közel egy Ă©vszázad legrosszabb politikai hagyományainak Ă©s ideolĂłgiáinak ĂşjjáélesztĂ©sĂ©vel.
Az a politikai mozgalom, amely magát a progresszĂv, balközĂ©p világszemlĂ©let mentĂ©n Ă©rtelmezi, nem vállalhat semmifĂ©le közössĂ©get a Kádár-rendszer hagyományával, ĂĽzenetĂ©vel. Hiszen a Kádár-rendszer korlátok közĂ© szorĂtotta a szabadságot, a társadalmi biztonságot a szabadság korlátozásának elfogadásához kötötte, morálisan elfogadhatatlan alkukat kĂ©nyszerĂtett a társadalomra. Éppen ezĂ©rt a progresszĂv balközĂ©p politika nem lehet a Kádár-rendszer folytatása. SĹ‘t, ennek a politikának Ă©ppen a kádári hagyományok tagadására kell Ă©pĂĽlnie. Egyben pedig vállalnia Ă©s következetesen kĂ©pviselnie kell azt az erkölcsi Ă©s politikai bátorságot, amelyet Nagy Imre testesĂtett meg 1956-ban. Hiszen mi morális alapokon nyugvĂł, közös Ă©rtĂ©keket megjelenĂtĹ‘, nyitott, felelĹ‘ssĂ©get vállalĂł, a társadalmi csoportok egymás iránti szolidaritására Ă©pĂĽlĹ‘ Magyarországot akarunk Ă©pĂteni. Egy olyan világot, amelynek közĂ©ppontjában a demokrácia, az emberi mĂ©ltĂłság, a progressziĂł, a szabadság, a rĂ©szvĂ©tel, a kölcsönössĂ©g, a társadalmi igazságosság, a jogbiztonság, az esĂ©lyek egyenlĹ‘sĂ©ge, a mindenki számára elĂ©rhetĹ‘ tudás, a teljesĂtmĂ©ny, a kulturális sokfĂ©lesĂ©g elismerĂ©se áll. Ez nem Kádár János Magyarországa, Ă©s ez nem a Fidesz Magyarországa – ez az a mĂşlttal valĂł kritikus szembenĂ©zĂ©st felvállalĂł, a jövĹ‘be beruházĂł, nyitott Ă©s szabad, eurĂłpai Magyarország, amiĂ©rt mi harcolunk.
Gyurcsány Ferenc-NiedermĂĽller PĂ©ter (a Demokratikus koalĂciĂł elnöke, illetve alelnöke)
Forrás:Nol.hu |