A „Gyurcsány-ügyről” másként |
2012-06-15 18:21:39 |
|
Azokhoz csatlakozott, akik mindig is idegenkedtek Gyurcsánytól, s most valósággal megkönnyebbültek a szakdolgozat-ügytől: íme, most már napnál világosabb, hogy jogosak voltak korábbi ellenérzéseik. Akinek múltját ilyen ügy terheli, s ilyen bizonytalanul kezeli azt most, annak végképp nincs keresnivalója a politikában. Elismételte a közkeletű állítást, miszerint a Fidesz a vele szemben álló demokratikus politikai erőket Gyurcsány miatt támadhatja, vagyis tehertétele ő a demokratáknak, tehát tűnjön el. Gréczy Zsolt a gyurcsányi kormányzás sikereinek felsorolásával válaszol Székynek, majd az új párt, a Demokratikus Koalíció létrejöttére, szervezeti erejére hivatkozik, s ezen az alapon állítja: Gyurcsány és pártja nem nélkülözhető az orbáni rendszer legyőzéséhez. „Széky János szerint le lehet és le kell mondani egy emberről, de bárkitől is, aki az Orbán-rezsim ellen harcol?” (A „Gyurcsány-ügyről”, ÉS, 2012/20., máj. 18.) Gréczy szerint Gyurcsány nélkül nincs Demokratikus Koalíció, anélkül – a mögötte álló választók nélkül – pedig nincs esély 2014-ben kormányváltásra, a demokratikus berendezkedés helyreállítására. „Ha van DK, több az ellenzéki voks, nagyobb az esély.” Tartok tőle, hogy Gréczy érvelése keveseket győz meg vagy akárcsak gondolkodtat el azok közül, akik a népszerűségi listára nézve arra következtetnek, hogy Gyurcsány személye ma a Fidesszel szemben állók oldalán inkább tehertétel, mint erőforrás. Holott következtetése – mármint hogy szükség van a DK-ra, és a DK élén Gyurcsányra – szerintem is helytálló, csak éppen nem meggyőző módon érvel mellette. Ahhoz, hogy a demokratikus pártok és mozgalmak két év múlva legyőzhessék a Fideszt, legalább egymillió, a Fidesz-rezsimtől megcsömörlött választónak kell a mai bizonytalanok táborából eljutnia a demokratikus pártokéba. (S nem a Jobbikéba, miközben a Fidesz kormányzásából kiábrándultak számára oda is vezet út.) Ez egyáltalán nem lehetetlen, de nem is magától értetődő. Érthető sokak aggálya, hogy a korábban a Gyurcsány vezette koalíciótól elfordultaknak, akik őt tették és teszik felelőssé minden, az akkori kormánynak tulajdonított sérelemért, nehezebb olyan választási szövetség mellé állni, amely őt is csatasorba állítja, mint egy olyan mellé, ahol nem szerepel. Ahhoz, hogy jöjjön ez az egymillió választó, racionális kalkulációval akár le is lehet mondani arról a néhány tízezerről, aki a DK-ra kész szavazni, de az MSZP-re vagy az LMP-re semmiképp. (Merthogy a DK ma mintegy kétszázezer hívének többnyire van második preferenciája is.) Gréczy mennyiségi érvelése ezért aligha célravezető. Én mást javasolok, és ezt egy példán szemléltetem. A minap adótörvényekről vitatkozott az Országgyűlés. A Fidesz azzal érvelt új adói (távközlési adó, pénzügyi tranzakciós illeték, biztosítási adó) mellett, hogy azokkal biztosítható a költségvetési hiány leszorításához szükséges bevétel úgy, hogy közben a „munkát terhelő” adók, vagyis a jövedelemadók alacsony szinten maradhassanak. A többi ellenzéki párt ezzel szemben sarcokról, a választási ígéretek megszegéséről beszélt, nem téve fel a kérdést, hogy hogyan biztosítható az államháztartás egyensúlya. Gyurcsány volt az egyetlen ellenzéki képviselő, aki a vitában elismerte, hogy valamiféle adóemelés elkerülhetetlen. Összehasonlította a különféle, szóba jöhető adók gazdasági és szociális hatásait, és elárulta: honnan – második kulccsal növelt személyi jövedelemadóból, ingatlanadóból és örökösödési illetékből – venné a szükséges többletbevételt. Ő volt az egyedüli a vitában, aki ellenzékiként olyasmit képviselt, amit kormányon is be lehet tartani. Ugyanis levonta a következtetést a 2006-os hitelvesztésből, s nem hajlandó még egyszer úgy viselkedni, ahogy a korábbi kampányokban mindenki viselkedett. Nem csak az adók ügyében áll egyedül a mai parlamenti politikában. Mások is beszélnek a Fidesz „elhibázott gazdaságpolitikájáról”, de jószerével csak az egykulcsos adóról. Azt, hogy a legfőbb hiba a befektetők elriasztása, a bankok és a multik elleni támadássorozat, az Európai Unióval szembeni „szabadságharc”, és hogy mindenekelőtt ez ássa alá a gazdasági növekedés alapjait Magyarországon, a pártok közül a DK teszi világossá. Gyurcsány volt az, aki – még az MSZP-ben – meghirdette a Fidesz alkotmányozásának bojkottját, mert ő látta azonnal, hogy abban a köztársaság szétveréséről van szó. Az MSZP és az LMP csak később csatlakozott hozzá. Parlamenti politikusok között Gyurcsány áll ki egyértelműen a 89-es alkotmányosság mellett. Hasonlóképpen Gyurcsánynak és néhány képviselőtársának volt csak bátorsága ahhoz, hogy ne szavazzák meg a kettős állampolgárságot, Orbán „nemzetegyesítő” politikáját, amely szembeállítja Magyarországot szomszédaival, a kisebbségben élő magyarokat a szomszéd országok többségi népességével, nekik okozva valójában a legtöbb nehézséget. A második Gyurcsány-kormány nyújtott be a rendszerváltás óta először kormányként törvényjavaslatot az Országgyűlésnek a pártfinanszírozás átláthatóvá tételéről, a DK pedig gyakorlattá tette bevételeinek és kiadásainak folyamatos nyilvánosságra hozatalát, ezzel is szembefordulva a magyarországi pártok korábban általános gyakorlatával. Mi következik ebből? Nem zárható ki, hogy Gyurcsány nélkül, a Demokratikus Koalíció nélkül is le lehet győzni 2014-ben a Fideszt. Csak nem érdemes. Merthogy nemcsak az a kérdés, hogy hogyan lehet legyőzni a választások napján, hanem az is, hogy hogyan lehet győzni fölötte utána, amikor a győzteseknek már kormányozniuk kell. Gyurcsány nélkül, a Demokratikus Koalíció nélkül bizonytalan, hogy a Fideszt legyőző demokratikus pártok képesek lesznek-e az ország sikeres felzárkózását szolgáló, reformokat magában foglaló kormányzati politikát folytatni. Olyat, amely ráadásul összhangban van azzal, amit ellenzékben, illetve a választási szövetség programjában hirdettek. Nélküle ezért kérdéses, hogy megőrizhető-e kormányon a majdani koalíció hitelessége, és ezáltal cselekvőképessége. Nélküle bizonytalan, hogy a Fidesz legyőzői ott kötnek-e kompromisszumot a jobboldallal, ahol az európai demokrata számára vállalható, s következetesek lesznek-e a változtatásban ott, ahol az elengedhetetlen. Igaz: nem csak Gyurcsány, nem csak a DK fogalmaz meg ma felelős, megvalósíthatónak ígérkező gazdaság- és társadalompolitikai törekvéseket a magyar nyilvánosságban. Sorra fogalmaz meg figyelemre méltó szakpolitikai törekvéseket Bajnai Gordon alapítványa, megalapozandó egy, a Fideszt követő kormány majdani programját. Hasonló ambícióval látott munkához Bokros Lajos Szabadság és Reform Intézete is. Vállalkozásuk fontos, de sajátos: meghirdetnek jelentős programelemeket, amelyek összeállhatnak kormányprogrammá, de nem szerveznek olyan politikai erőt, amely a program mögé választói támogatottságot is képes állítani. A minta számukra alighanem az, ahogy annak idején a Reformszövetség kínálta fel a maga gazdaságpolitikai elképzeléseit a szocialista és szabad demokrata képviselőkből álló parlamenti többségnek, amely azután odaállt a Bajnai-kormány programja mögé. Akkor ez lehetséges volt, mert az SZDSZ és az akkori MSZP parlamenti ereje időközben elolvadt 2006-os támogatottságukat őrizte, és gazdaság- és társadalompolitikai felfogásuk kompatibilis volt a Reformszövetség törekvéseivel. Ma más a helyzet. A Haza és Haladás vagy a Szabadság és Reform mögött álló közgazdászok gondolkodásmódjával nem, illetve egyre kevésbé összeegyeztethető az, amit a harcos „ökoszociális” antikapitalizmust hirdető LMP és a balra forduló, a Medgyessy-kormányra emlékeztető módon mindenkinek minden jót megígérő MSZP a gazdaságpolitikáról mond. Az öt százalékhoz közeli támogatottságúnak mért, nem elhanyagolható szervezeti erőt felmutató DK az egyedüli politikai párt ma, amely gazdaság- és társadalompolitikailag kompatibilis lehet Bajnaiékkal és Bokrosékkal, és választók százezreit mozgósítja álláspontja mögé. Akik például Bajnai Gordontól várják egy következő kormány vezetését, s mögé képzelnek el működőképes koalíciót, vagy akik a majdani miniszterelnök kilétével nem foglalkozva szeretnének Európa-kompatibilis új kormányt a Fidesz remélt bukása után, azok nem mondhatnak le a Gyurcsány vezette Demokratikus Koalíció részvételéről, megkerülhetetlen szerepéről a Fidesszel szemben felálló, kívánatosnak tartott választási összefogásban. Nem mennyiségi, hanem minőségi megfontolások alapján kell erre jutniuk. Ezt a – különféle politikák tartalmából levonható – következtetést kellene Széky Jánosnak és más, Gyurcsány visszavonulását szorgalmazóknak végiggondolniuk. Bauer Tamás Forrás: ES.hu |
Mielőtt még azzal zárta volna vizsgálódását a pécsi egyetem, hogy nem állítható megalapozottan, hogy Gyurcsány másolta volna a szakdolgozatát, a máskor oly világosan látó, kitűnő Széky János a politikai bukás – 1,7 millió szavazat elvesztése – ecsetelésével és az oda vezető hibák sorával, a szerinte rossz kormányzás elemeinek taglalásával támasztotta alá azt az igényét, hogy Gyurcsány most már a nem cáfolt gyanú terhe alatt távozzék a politikából (