Tegyünk pontot az orbáni rémtörténet végére!

2012-06-13 04:42:07

Félidejéhez érkezett Orbán forradalmi kormányzása. Két éve nem is titkoltan még gúnyolódtunk az új miniszterelnök forradalmi retorikáján, de utólag be kell lássuk, valóban forradalmi változások játszódtak le hazánkban. Orbán alapjaiban forgatta fel a III. Köztársaságot.

A demokratikus alkotmányosságot felváltotta az egypárti, mi több, miniszterelnöki önkényt megalapozó alaptörvény, a magánkezdeményezések bátorítására épülő szabályozott piacgazdaság helyett a kormány az állam szerepét erősíti. A társadalompolitika célja többé nem a polgárok kulturális, szociális integrációja, befogadása, hanem az érdemtelenek megbélyegzése, kirekesztése, megbüntetése lett, végül pedig a nemzetközi életben a fő tájékozódási és viszonyítási pont nem az Európai Unió, hanem a közelebbről nem definiált kelet, vélhetően az orosz és kínai oligarchikus, az egypárti központokból vezényelt bürokratikus államkapitalizmus. Igen, felépült egy ellen Magyarország, igen, készen van a forradalmi nagy mű.

Nem vitatom, hogy vannak történelmi helyzetek, amikor alapvetőn új irányt kell szabni a dolgok folyásának, amikor a kormány akkor cselekszik helyesen, ha nem az örökölt helyzet apró korrekciójára, hanem gyökeres változtatásokra vállalkozik. Sok tekintetben ez történt a harmincas évek Amerikájában, amikor New Deal szakított az állam éjjeliőr szerepével, és gigantikus közberuházásokba kezdve újra életet lehelt a gazdasági válság által legyengített gazdaságba. Vagy hasonló mélységű változásokat okozott amikor a hetvenes évektől kezdve az államok leépítették a korábban stratégiai jelentőségűnek tekintett szektorokban (távközlés, energetika, pénzügyi szféra stb.) addig megvolt tulajdoni részesedésüket, jelentősen csökkentették e vállalti körben az állami szabályozást és a külföldi befektetők előtt kinyitották a piacokat.

A forradalmi változások kezdeményezésének végső fokmérője, hogy általuk gyarapodott-e a közjó, hogy végső soron erősebb lett-e az ország, gazdagabbá vált-e az ország és polgárai. Ha igen, akkor a kormány helyes döntést hozott, ha nem, akkor tévútra vitte az országot.

Most, Orbán kormányzásának félidejében minden jel arra mutat, hogy a Fidesz forradalma elbukni látszik. Magyarország sebezhetőbb, gyengébb, mint két évvel ezelőtt. Magyarország partnerek, barátok nélkül maradt, egyfajta feketebárányok lettünk a világban, elkerülnek bennünket az állam- és kormányfők, a külföldiek menekítik befektetéseiket, egyre többen viszik ki külföldre megtakarításaikat, 1956-óta ennyien nem akartak elköltözni az országból, csökkennek a beruházások, a fogyasztás, a keresetek reálértéke, a nemzeti jövedelem, növekszik a leggazdagabbak és legszegényebbek közti jövedelmi-, vagyoni távolság. Elkedvetlenítő, megrázó kép bontakozik ki előttünk. Magyarország bajban van.

Sommásnak tűnő értékelésünket érdemes konkrét adatokkal, számokkal alátámasztani. Csak így kerülhetjük el a vádat, hogy ítéletünk nem több egy ellenzéki politikus szokásosnak tekinthető rosszindulatú vagdalkozásánál. Menjünk szépen sorjában!

Magyarország a 2008. évi világgazdasági válság kitöréséig sok-sok éven keresztül növekvő pályán volt. Még a 2006-os kiigazítás sem törte meg a nemzeti jövedelem gyarapodását. A kiigazítási ciklus végén, 2007 negyedik negyedévében 0,4 százalékkal volt magasabb a GDP az előző negyedévinél, hogy aztán 2008 közepén már több mint 2 százalékos legyen a növekedés. Ezt a trendet törte meg a 2008 őszén ránk szakadt válság. 2009 közepére mély recesszióba süllyedtünk, és Németországgal lényegében egyező mértékben, mintegy 8 százalékkal zuhant a nemzeti jövedelem, hogy aztán fél évvel később, a hatásos válságkezelésnek is köszönhetően újra növekvő pályára álljunk. Ezt a pályát törte meg a Fidesz kormány gazdaságpolitikája, melynek köszönhetően úgy zuhantunk vissza recesszióba, hogy dacára az európai periféria finanszírozási gondjainak, Európa egészében ma nincs válság, Németország, Franciaország, vagy éppen Lengyelország és Szlovákia egyaránt növekvő gazdasággal rendelkezik.

Miért nem növekszik a magyar gazdaság? Azért, mert a nemzeti jövedelem gyarapításának motorjai nem működnek. Csökkennek a beruházások, zsugorodik a fogyasztás, csak az export lanyha növekedése jelent szerény gyógyírt bajainkra. De miért is várnánk a beruházások növekedését?
A bankok nyögnek a különadóktól, a végtörlesztés terhei alatt, ezért visszafogják a hitelezést, alig vannak új projektek. A legintenzívebben beruházó szektorok, a távközlés, az energetika ugyancsak különadóktól szenvednek. A lakosság is visszafogta beruházásait, beszédes példa, hogy a rendszerváltozás óta nem épült olyan kevés lakás, alig több mint tizenháromezer, mint tavaly.

És ha valaki fordulatban reménykedik, annak le kell hűtsük várakozásait, az Európai Bizottság előrejelzése szerint legalább 2013 végéig folytatódni fog a beruházások csökkenő trendje. Ráadásul az idei év első négy hónapjában közel négy százalékkal csökkentek a reálkeresetek, aminek egyenes következménye lesz, hogy kevesebb lesz a vásárló, hogy kevesebbet fogunk majd fogyasztani. A hazai vállalatok nem tudják eladni itthon áruikat, szolgáltatásaikat, csak azoknak van némi reménye, akik exportra termelnek. Ha csökkennek az eladások, akkor csökkenni fog a termelés is, kevesebb embert fognak alkalmazni a cégek, és kevesebb adót fognak befizetni a költségvetésbe. Tegyük hozzá újra, itt nem nemzetközi hatásokról van szó, számos ország, köztük nekünk fontos országok továbbra is növekszenek.

A devizában eladósodott lakosság, vállaltok és a költségvetés mozgásterét egyaránt szűkíti a magyar forint elmúlt egy évben tapasztalt közel tíz százalékos értékvesztése. Bár a miniszterelnök szerint közgazdasági analfabéta, aki a forint gyengülését a kormányon kéri számon, azért nem ilyen egyszerű a helyzet. Nézzük meg összehasonlításképpen a lengyel zlotyi, a cseh korona és a román lej értékének változását az elmúlt egy évben! Azt látjuk, hogy ezek a devizák legfeljebb a forint harmadával, alig több mint három százalékkal gyengültek. Akkor viszont adódik a következtetés: a magyar forint értékvesztésének kétharmadát nem a régióval kapcsolatos általános befektetői bizalomvesztés, hanem a magyar kormány gazdaságpolitikája okozta. Ki akkor az analfabéta? - kérdezhetjük.

Kétségtelen ugyanakkor, hogy van egy terület, ahol a kormány tud némi sikert felmutatni. A költségvetés tavaly többlettel zárt, és idén - emberemlékezet óta először - három százalék alatt lesz a hiány. De ha közelebbről megnézzük a hiány csökkenésének okait, akkor már nem olyan szép a kép. Unalomig ismételt tény, hogy a 2011-es hiánycsökkenés oka a széleskörűen kivetett vállalati különadók és a magánynyugdíj-vagyon államosítása. Ez utóbbi közel háromezer-milliárd forintot vett ki zsebünkből arra hivatkozva, hogy azzal majd az államadósságot csökkentik. De ma már tudjuk, az elkonfiskált pénznek csak fele ment adósságtörlesztésre, a többit erre-arra felhasználta a költségvetés. De még így sem csökkent az adósság a várt mértékben, mert éppen az előzőekben leírt mértékben gyengülő forint megemelte a hazai devizában kifejezett adósságállomány értékét. Így történhetett meg, hogy miközben Orbán besöpört a nemzeti jövedelem tíz százalékát meghaladó magán megtakarítást, az államadósság alig három százalékkal csökkent. Nem tudom van-e valaki a kormány és leghűségesebb támogatóin kívül, aki ezt utólag jó üzletnek gondolja.

A költségvetés hiányának csökkenését sok terület megszenvedte. Én ezek közül csak kettőt emelek ki. 2010-hez képest jelentősen csökkent a közoktatásra és az egészségügyre fordított közkiadások GDP arányos részesedése. 2006 után mi láttuk, hogy például a felsőoktatás vagy az egészségügy színvonalának megtartása, emelése igényli a szolgáltatásokat igénybevevők közvetlen, szabályozott hozzájárulását. Ezért javasoltuk a szerény mértékű tandíj és vizitdíj bevezetést.

A Fidesz kezdeményezte, szociálisnak hazudott népszavazás eltörölte mindkettőt és lényegében meglékelte akkori reformpolitikánkat. Most, amikor a Fidesz kormányon van, saját csapdájában vergődik. A költségvetésből nem tud többet adni ezeknek a fontos ágazatoknak, a magánhozzájárulás szabályozott bevezetésének meg önmaga állta útját. Mi lesz ebből? A felsőoktatásban most kommunikációs trükkel próbálkozik a kormány (tandíj helyett az azt jelentősen költségtérítésről beszél), de mi lesz az egészségüggyel? A közoktatásban nyilván nem lehet tandíjat szedni, ott nincs más út, mint az állami költségvetés mainál nagyobb szerepvállalása.

Négy évvel ezelőtt, szocialisták és liberálisok kormányzásának félidején túl voltunk a fájdalmas kiigazításon, növekedett a gazdaság, növekedtek a jövedelmek, a fogyasztás, állam- és kormányfők adták át a kilincset egymásnak Budapesten. Azokban az években szinte mindenki itt volt, aki számított a világ- és európai politikában. Most gyökeresen más a helyzet. Zsugorodunk és magányosak vagyunk. A forradalom mintha végnapjait élné. Mielőbb pontot kellene tenni e rémtörténet végére.

Vissza...