Új "lobogó" a 48-as emlékművön?

2012-06-03 09:21:09

2012. május 30-án (szerdán) jelent meg a Napló sms rovatában a következő pár sor. A Dózsa téren a szabadságharc miért száz évig tartott? Így koszorúztak márciusban, s így készültek a téravatásra is. A város nagyjai közül senkinek nem szúrt szemet? Ez szégyen! (06-20-260-4488).

Nos, szerintem igazán az a szégyen, hogy ezt hipp-hopp le is hozta a Napló. Persze ki tudja hány napig ültek előzetesen rajta. Mert az én válasz-sms-emen is ültek egészen szombatig. Tegnap végül is megjelent, amit írtam. „A szerkesztőség is megírhatta volna az sms után, hogy a dózsavárosi emlékmű a százéves évfordulóra készült, ezért szerepel rajta az 1948-as évszám. Igaz, ekkor még nem a Dózsa téren helyezték azt el. Engem inkább zavar az emlékhely fölé tornyosuló, boltot reklámozó logó. Katanics S. (06-20-321-2829)

S valóban nem értem, miért nem írta meg szinte azonnal a Dózsa téren jelenleg található 48-as emlékmű történetét a Napló. Végül is a városban élőknek nem feltétlenül kell ezeket a részleteket is pontosan ismernie, s ha már egy olvasónak ez feltűnt és észrevételezte, a Naplónak lenne szerepe abban, hogy segít a tévhitek eloszlatásában.

Jobban örülnék persze annak, ha a barbarizmus felszámolásában is segítene. Csak, hogy az mostanság nehezen elvárható, hisz a a legnagyobb és kétharmadot szerzett és most aktuálisan éppen kormányzó párt helyi prominensei követik el, vagy segítik elkövetni ezt a barbár tettet, akkor megértem vagy érteni vélem, hogy miért nem írnak róla. (Talán a kenyérféltés lehet itt is a fő motívum.)

Most nem akarok hosszasan írni arról, miként is jött létre ez a végállapot. Legyen talán elég annyi, régóta vágynak joggal egy korszerű bevásárló központra a Dózsavárosiak. Sajnos hosszú időn keresztül nem sikerült ezt megoldani, hisz nem volt alkalmas terület erre és főleg nem volt olyan befektető, aki ezt saját forrásokból örömmel valósította volna meg. Az önkormányzat mégsem építhet boltot, bár sokan ezt sem értették hosszú időn keresztül, hogy miért. Végül is az előző ciklus egyik képviselője, családi érintettsége révén is belevágott és belerángatta az egész testületet. Volt is ribillió körülötte nem is kevés. Azóta a képviselő már nem képviselő és most mások- a politikai örökösei- próbálják az általa elindított és mára nagy nehezen befejezett és a kedélyeket oly gyakran felborzoló beruházást érdemükként felmutatni. Igaz, a Dózsa tér jelentős része áldozatul esett a beruházásnak, igaz az emlékműhöz megmaradt teret parkoló övezi és igaz, hogy egy bolt oldalbejáratába szorult az ünneplésekre szánt terület, de egy régi álom az adott helyen mégiscsak valóra vált.

Az örömben az egyetlen (igazán elszomorító) és az ürömöt is jelentő (szerintem a mai kor barbarizmusára utaló) állapot, hogy közben egy fontos emlékhelyünk, az 1848-as szabadságharc és hősei tiszteletére állított emlékhely fölé tornyosulhat magának a boltnak a logója. Nem igazán átgondolt és a mai hatalmasok érzéketlenségét kiválóan visszajelző helyzet ez. Ha már fontos láttatni az úton közlekedők számára is, hogy bolt van a közelben, akkor is, ezt a boltot jelző reklámfelületet egyáltalán nem lett volna szabad úgy engedni elhelyezni, ahogyan most láthatjuk azt. Tessék mondani, erre miként sikerült az engedélyt megkapni egyáltalán? A válaszaikat a honlapomon megtalálható e-mail címemre örömmel várom.

Katanics Sándor

Ui: A zászló-ami így elhelyezve sajnos kissé jelentéktelenebbnek tűnik, mint maga a Penny market logó- elhelyezéséről annyit: "A hivatalos állami és polgári zászló három egyenlő szélességű, piros, fehér és zöld vízszintes sávból áll."

Lehet, hogy nemcsak a véletleneknek köszönhetően foglalkoztak a közgyűlésen képviselőtársaim is a Dózsa téri emlékmű ügyével. Olvassa el mindezt a Veszportban is ide klikkelve!

Nézze meg miként nézett ki az emlékmű a "régi" helyén!

Vissza...