Mi a valóság?

2012-06-02 05:28:20

A készülő körforgalom közbeszerzése, Jutaspuszta, a Volánok átszervezése is szóba került napirend előtt a csütörtöki közgyűlésen. Katanics Sándor két kérdést intézett a polgármesterhez. Egyikben arra volt kíváncsi, Porga Gyula hajlandó-e a nyilvánosság előtt elnézést kérni

azért, hogy a márciusi közgyűlésen a Jutasi- Budapest út kereszteződésében épülő körforgalom közbeszerzési eljárásával kapcsolatosan feltett kérdésére nem a valóságnak megfelelően tájékoztatott.

Emlékeztetett, akkor is előzetesen és írásban jelezte kérdését, így volt idő megfelelő módon tájékozódni a közbeszerzési iroda munkatársaitól. Hozzátette, a dokumentumokba betekintve mást tudott meg, mint az akkori válaszból - ugyanis a négyből nem kettő, hanem három pályázót zártak ki.

Porga Gyula erre reagálva hangsúlyozta, dolgozni csak úgy érdemes, ha az ember maximálisan megbízik a munkatársaiban, nincs ez másként a hivatalban sem. Mint mondta, néha előfordul, hogy vétenek a kollégái, de a felelősség ettől még az övé. Remélte, hogy Katanics Sándor nem feltételezi, hogy tudatosan akart volna félrevezetni bárkit is.

A választ Katanics Sándor "jóindulata jeleként" elfogadta, de hozzátette, a közbeszerzési iroda munkatársai neki azt állították, a neki elmondottakat írták le a polgármesternek is.

Második kérdésében azt tudakolta, miként lehetséges az, hogy a Jutaspusztán élők egyetértéséről beszéltek az áprilisi közgyűlésen Mihalovics Péter képviselő interpellációjában, ugyanakkor az azt követő napokban egy jelentős létszámú demonstráció zajlott a városháza előtt és egy petíciót is átadtak.

Úgy vélte, ezzel kiderült, hogy a közgyűlésen „színjáték hangzott el” az interpelláció helyett és az, amit Mihalovics Péter mondott, valótlan.

Porga Gyula beszélt a jutaspusztaiak képviselőjével, Zajacz Istvánnal és másik két lakossal folytatott egyeztetésről, melyen szerinte senki nem tiltakozott az ígéretük ellen, miszerint visszavonják a másik két építési engedély kérelmet. Mint mondta, meglepő volt, hogy mégis másként alakultak a dolgok. Katanics Sándor szerint viszont körültekintőbben kellett volna előzetesen eljárni.

Forrás: Veszport.hu

Íme a polgármesternek írásban elküldött két kérdésem teljes szövege:

 Tisztelt Polgármester Úr!

Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzata 33.§ (1) bekezdése által biztosított lehetőség alapján 2012. május 31-én, a közgyűlésen a napirendi pontok megtárgyalása előtt két kérdést kívánok intézni polgármester úrhoz.

Azt kívánom első kérdésként feltenni, hogy polgármester úr hajlandó-e a nyilvánosság előtt elnézést kérni azért, hogy a 2012. márciusi közgyűlésen a Jutasi- Budapest út kereszteződésében épülő körforgalom közbeszerzési eljárásával kapcsolatosan feltett kérdésemre nem a valóságnak megfelelően tájékoztatott? Emlékeztetni szeretném ezúton arra, hogy akkor is előzetesen és írásban jeleztem a kérdésemet és polgármester úrnak volt ideje megfelelő módon tájékozódni a közbeszerzési iroda munkatársaitól. Ennek ellenére mégsem azt a választ adta, ami a közbeszerzési eljárás dokumentumaiba betekintve megállapítható. Nem felel meg a valóságnak ugyanis, hogy formai hiba miatt zártak ki a 4 pályázó közül kettőt, továbbá nem kettő, hanem három pályázó került kizárásra és csupán egy eredményes pályázat érkezett, amiből a legjobbat nehéz, lehetetlen valójában kiválasztani. Egyből egyet lehet csak megbízni a körforgalom megvalósításával.

Emlékeztetem, Ön azt a hamis látszatot keltette, mintha két pályázatból a kedvezőbb ajánlat került volna elfogadásra. Ez sajnálatos módon nemcsak az én félrevezetésemet jelentette, hanem a város érdeklődő polgárainak félrevezetését is.

Második kérdésemben azt szeretném megtudni polgármester úrtól, hogyan lehetséges az, hogy a Jutaspusztán élők egyetértéséről beszéltek az áprilisi közgyűlésen Mihalovics Péter képviselő úr interpellációjában, ugyanakkor az azt követő napokban egy jelentős létszámú demonstráció zajlott a városháza előtt és egy petíció átadására is sor került, aminek a korrekt megválaszolása azóta is várat magára? Mihalovics Péter a következő, azóta kiderült, hogy nyilvánvalóan nem a valóságnak megfelelő állításokat mondta el: „A Családok Átmeneti Otthonának jutaspusztai városrészbe történő telepítése az érintett térség lakói részéről mára elfogadott tény. Köszönhető ez annak a hosszas és minden részletre kiterjedő egyeztetés sorozatnak, amelynek keretében Jutaspuszta polgárai aggodalmaikra, elsősorban a közlekedéssel, orvosi ellátással és közbiztonsággal kapcsolatos kérdéseikre megnyugtató válaszokat kaptak. Így napjainkra a városrész lakói rég nem látott nyitottsággal és megértéssel fogadják, hogy lakókörnyezetük nyújt új esélyt a hátrányos helyzetű gyermekeknek és családoknak.” Dr. Bősze Ferenc ügyvéd úr által a képviselő-testület tagjaihoz eljuttatott levélből is világosan kiderül Önnek és Mihalovics Péter képviselő úrnak is tudni kellett, több mint 300 Jutaspusztán élő nem ért egyet azzal, amit az önkormányzat eltervezett az ott élők feje felett átnyúlva, a helyben lakók véleményét figyelmen kívül hagyva. Kiderült, hogy a közgyűlésen „színjáték hangzott el” az interpelláció helyett és azok a mondatok, amit Mihalovics Péter mondott, valótlan állítások. Ügyvéd úr, aki a Jutaspusztán élők képviseletében jár el, keményebb szavakat használ és „hazugságként” aposztrofálja ezeket a mondatokat.

Nem gondolja a tények ismertében azt a polgármester úr, hogy képviselő úrral együtt meg kellene követniük ezért a nemtelen színjátékért a Jutaspusztán élőket?

Tisztelettel kérem polgármester urat, hogy a kérdéseim feltevését tegye lehetővé.

Veszprém, 2012. május 30.

Katanics Sándor (képviselő)

Vissza...