Veszprémben járt a DK elnöke

2012-05-18 05:29:19

Először a Kittenberger Kálmán Növény- és Vadasparkba látogatott el Gyurcsány Ferenc, ahol az utóbbi évek legjelentősebb beruházásait, a Csimpánzvilágot, az Afrika-házat és természetesen a hozzá tartrozó szavanna kifutót látogatta meg.

Később megnézte a város központjában folyó beruházásokat és a Dubniczay-palotában László Károly modern képzőművészeti gyűjteményét. Délután Vissza Európába címmel fórumot tartott Vadai Ágnessel, a Demokratikus Koalíció (DK) elnökségi tagjával és Katanics Sándorral a veszprémi szervezet vezetőjével. A találkozás célja volt, hogy az érdeklődőkkel megismertessék a párt céljait.

A fórumon kifejtették, hogy a jelenlegi politikai vezetés  szembefordult a magyar nemzeti progresszió sok évszázados törekvésével, a magyar nemzet történelmi érdekével, azzal, hogy hazánk kompját végre Nyugathoz kössék. Úgy látják, hogy a kormány  nem az egész nemzetet, hanem annak egy kisebb részét, a jómódúakat, a keresztény-konzervatív középosztályt kívánja szolgálni. A DK vezetői szerint ezen változatni kell. 

Gyurcsány Ferenctől megkérdeztük, hogy mennyire ismeri a Balaton-felvidék borait. A  pártelnök rutinosan válaszolt: az olaszrizlinget és a kéknyelűt  kedveli, ha szabdidejét a tónál tölti, akkor olaszrizlingből iszik meg tisztán egy pohárral, majd  fröccsöt fogyaszt. Megtudtuk, hogy a száraz  fehérborokat szereti leginkább, köztük a világfajta chardonnay-t, de nagyra becsüli az irsai olivért is, melyet Bakonyi Károly nemesített.

Forrás: Napló- online

 

Vissza...