Nem készült el a körforgalom mára

2012-05-16 18:33:24

Márciusban még úgy volt, május 16-ra elkészül a körforgalom, csak a Jutasi úti leágazás "csúszik át" őszre. Katanics Sándor sajtótájékoztatóján a közbeszerzéssel kapcsolatos ellentmondásokról is beszélt. 

A Demokratikus Koalíció képviselője szerdai sajtótájékoztatóján emlékeztetett, a márciusi közgyűlésen intézett kérdést a polgármesterhez a készülő körforgalom közbeszerzési eljárása kapcsán. Akkor Porga Gyula azt válaszolta neki, négy ajánlat érkezett, melyből kettőt formai okok miatt kizártak, a másik kettőből pedig a kedvezőbbet választotta az illetékes bizottság. Katanics Sándor viszont azt állítja, ezek az adatok nem felelnek meg a valóságnak.

A polgármesteri hivatal közbeszerzési irodáján ugyanis azóta - élve képviselői jogaival - utánanézett az ügynek. Ez alapján azonban a négy pályázóból hármat zártak ki és nem formai, hanem egyéb okokra hivatkozva. Szerinte példátlan, hogy egy polgármester valótlanságot állítson. Arra is emlékeztetett, a márciusban adott válaszban Porga Gyula azt mondta, május 16-ra, azaz szerdára elkészül a körforgalom, ám ez - mint bárki láthatja - nem történt meg. A képviselő úgy véli, ennek az idegenforgalom szempontjából beláthatatlan következményei lesznek. Egyúttal arra tett javaslatot, hogy a piacnál lévő zebra megszüntetése esetén vizsgálják meg, miként lehetne újabb, földfelszíni gyalogátkelőhelyet nyitni a buszpályaudvarnál, az orvosi rendelőnél lévő kereszteződésben.

A körforgalom építése kapcsán délután közleményt adott ki a polgármesteri hivatal. Ebben azt írják, "a Jutasi út–Budapest utcai körforgalmi csomópont építésére négy ajánlattevő nyújtotta be az ajánlatát. Tény, hogy volt két pályázó, akik a nyertes ajánlati áránál kedvezőbb feltételekkel dolgoztak volna, de ezek a pályázatok nem feleltek meg az előírt közbeszerzési előírásoknak. Az önkormányzat közbeszerezési eljárása tehát a törvényesség keretei között történt."  Emellett kitérnek arra is, miért húzódott el a kivitelezés. Szerintük ennek "több, a kivitelezőnek fel nem róható oka van, ami a korábban tervezett 2012. május 16-i határidő csúszását eredményezi". Késedelmet okoztak az előre nem látható közműkiváltások, mely közművek nem voltak jelen a nyilvántartásokban. Arról is írnak, hogy az építkezés szerves része a megépülő körforgalomból csatlakozó Jutasi út vásárcsarnokig tartó átépítése, új burkolattal való ellátása. E szakaszt azonban nem lehet mindaddig átépíteni, amíg a belváros rehabilitáció részeként átépítendő aluljáró Jutasi út alatti átvezetése és a gyalogos rámpa el nem készül.

A fenti indokok alapján a kivitelező a rész-, illetve véghatáridők módosítását 2012 április végén kezdeményezte, eszerint a körnek 2012. július 16-ig, a Jutasi úti ágnak, azaz a teljes beruházásnak 2012. november 15-ig kell elkészülnie.

Azt is hozzáteszik a végén, hogy a kivitelező eddigi munkáját a megrendelő és a közvélemény megelégedésére végzi.

Forrás: Veszport.hu

Megjegyzés tőlem: 

Megdöbbentő, hogy a polgármesteri hivatal közleményében elnézéskérés helyett tovább folytatja a ködösítést. Sajnos igaz, hogy nem a valóságnak megfelelően adott választ a közgyűlés nyilvánossága előtt a polgármester. Azt állította, hogy több sikeres pályázat közül a jobb ajánlatot választották, holott csupán egy sikeres pályázat volt, a többieket kizárták. Így pedig igencsak más az állása ennek az ügynek. Hazudott a polgármester, sajnos ez az igazság.

Vissza...