Rejtélyes dolgok történnek a pécsi egyetemen

2012-05-04 19:32:12

Budapest – Folytatódnak a kísérletek Gyurcsány Ferenc lejáratására. Akár igaza van a kormányfőnek, akár nem a szakdolgozata ügyében, az már bizonyossá vált, hogy furcsa játék folyik a pécsi egyetemen. Elveszett dokumentumok kerülnek elő hirtelen, s miközben a HírTV stábját maga a dékán kalauzolja, másoknak megtiltják a forgatást.

Mindez nem Gyurcsány Ferenc igazát bizonyítja, csupán a vele szemben folytatott eljárás aljasságát.

Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője pénteken, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, nem lepődött meg, amikor hirtelen előkerült “valami”, amit Rozs Szabolcs szakdolgozatának mondanak, sőt abban is biztos, hogy hamarosan ugyancsak megtalálnak majd “valamit”, amire ráfogják, Gyurcsány Ferenc szakdolgozata.

Az ellenzéki politikus emlékeztetett, a DK nevében néhány nappal ezelőtt Molnár Csaba levélben fordult Bódis Józsefhez, a Pécsi Tudományegyetem rektorához az intézmény szakdolgozat-kezelési rendjével kapcsolatban. Vadai Ágnes szerint e levél elküldése óta újabb kérdések vetődtek fel bennük, ezért most ismét írásban fordulnak a rektorhoz.

Kérdések a pécsi egyetem rektorához

A DK független képviselője levelében mindenekelőtt arra kérdez rá, hogy a pécsi egyetemen politikai mérlegelés tárgyát képezi-e, mely médiumokat, milyen információkkal látják el. Vadai Ágnes erről arra hivatkozva ír, hogy szerinte az egyetem a Hír24 nevű internetes portálnak a közelmúltban megtagadta az intézményen belüli forgatást, illetve egyes iratokba történő betekintést, holott korábban az egyetem egyik dékánja korábban “készségesen kalauzolta” a HírTv munkatársait.

A politikus azt is tudni szeretné a rektortól, hogy az egyetem adta-e ki a HírTv-nek Gyurcsány Ferenc szakdolgozatának bírálatát. Azt kérdezi továbbá, amennyiben így történt, akkor azt miért nem engedik át más médiumoknak is, illetve, ha a HírTv engedély nélkül jutott a dokumentumhoz, akkor kíván-e vizsgálatot indítani az ügyben.

A Pécsi Újság legfrissebb hírével kapcsolatban, miszerint mégis előkerült Rozs Szabolcs szakdolgozata Vadai Ágnes azt tudakolja a rektortól, kivizsgálja-e “kik hozzák-viszik a szakdolgozatokat az egyetemen”, továbbá, hogy szerinte hitelesnek minősíthető-e egy “rejtélyes módon” előkerült dokumentum.

A Gyurcsány Ferenc vezette párt képviselője arra is rákérdez, miért vált jellemzővé a rettegés és félelem a pécsi egyetemen, aminek hatására szerinte sokan félnek nyilatkozni, illetve hatással lehet-e az egyetemen tapasztalható “totális zűrzavar” az intézmény megítélésére. A Pécsi Újság beszámolója szerint Rozs Szabolcs dolgozatát csütörtök délelőtt találták meg az intézményben.

Ennek – emlékeztetett a hírportál – azért van jelentősége, mert a volt miniszterelnök négy évvel később azonos, A Balaton-felvidék szőlészete és borászata címen írt diplomamunkájának bírálata már előkerült. Rozs Szabolcs szakdolgozatának otthon őrzött példányát a múlt héten mutatta be a Hír TV, Gyurcsány Ferenc azonban megkérdőjelezte a dokumentum hitelességét, mondván, hogy az nem hivatalos, nem iktatta az egyetem.

A politikus az ATV Egyenes beszéd című műsorában szerda este azt mondta: elképzelhető, hogy azt az ő “ellopott” szakdolgozata alapján, utólag állították össze, ismerve 1984-es diplomamunkájának ma is fellelhető bírálatát, az abban megfogalmazott hibákat, hiányosságokat. Egyúttal hangot adott meggyőződésének, hogy diplomamunkáját és sógoráét is ellopták az egyetemről, mondván nehezen hihető, hogy véletlenül éppen ez a kettő tűnt el.

A DK szerdán még üdvözölte, hogy a Pécsi Tudományegyetem kiterjeszti az egyetemen és jogelődeinél tárolt diplomamunkákkal foglalkozó tényfeltáró bizottság feladatkörét, így a testület Gyurcsány Ferenc 1984-ben írt szakdolgozatának eltűnésével és az azzal kapcsolatos plágiumgyanúval is foglalkozik. A párt megjegyezte, Molnár Csaba alelnök szerdán levélben szorgalmazott vizsgálatot a pécsi egyetem rektoránál “az intézményen belül történt szakdolgozati lopások és a politikai vitákat kiváltó ügyek” tisztázása érdekében.

A felsőoktatási intézmény ugyancsak szerdán közölte, hogy feljelentést tett a rendőrségen Gyurcsány Ferenc eltűnt diplomamunkájával kapcsolatban. Az egyetem egyúttal emlékeztetett arra, hogy Bódis József rektor április közepén vizsgálatot rendelt el annak feltárására, az egyes karok, jogelődök a törvényi és belső szabályozás szerint jártak-e el a diplomamunkák kezelésekor. Most e testület a feladatkörét egészítik ki a volt miniszterelnök szakdolgozatügyének feltárásával.

Forrás: Amerikai Népszava

Vissza...