A Fidesz nem tud konszolidálni

2012-05-03 19:09:18

Ez az Orbán Viktor-vezette Fidesz és kormány alkatilag nem lesz képes konszolidációt folytatni–mondta Kéri László politológus az ATV Egyeses Beszéd c. műsorában Kálmán Olgának, Magyarország legfelkészültebb, leginkább szeriőz műsorvezetőjének. Még januárban Kéri azt hitte, hogy van reális esély arra, hogy a Fidesz valóban békülékenyebb hangot üt meg és konszolidál ciklusa második felében.

De erre már nem lát esélyt a magyar egyetemi oktató. Azért változott véleménye, mert meglepte a Schmitt-ügy – annak kezelése, ”kisszerűsége” és a “végtelen képmutató, össze-vissza hazudozás, ahogy ezt az egészet intézték.” Kéri ”hihetetlen, csúfos bukásnak” minősítette Schmitt Pál ex-államfő plágium-ügyét és lemondását. “Negyed évig tartott a hülyítés. De kit hülyített a Fidesz? Csak saját magukat. Meg ebből a szerencsétlenből pojácát csináltak heteken keresztül. Ha egy ilyen erő egy ilyen pimf ügyet nem tud intézni, hogy tudna egy konszolidációt lerendezni?”–tette hozzá Kéri.

A Schmitt-ügy mellett az Orbán-kormány az IMF-hez kapcsolódó viszonya és retorikája jelzi azt, hogy a jelenlegi Fidesz képtelen lesz a konszolidációra. “Van még a világon egy olyan tárgyalópartner aki egy pillanatig is komolyan veszik valamelyiküknek a szavát? Én komolyan sajnálom azt a Fellegi Tamást akit beküldtek ebbe a zsákutcába, mondván hogy: ‘Tamás, rohanjál! Rohanjál! Washingtonig, meg vissza!’ És akkor mindig elmegy Washingtonig és látja: zsákutca van a végén. Ezt csinálják vele hónapok óta. Itt kellett volna fél órára leülni és azt mondani: Fiúk, vége van, lebuktunk! Ezzel a hülye dumával fölsültünk.”

Kéri szerint becsületesebb helyzet állna elő ha a 250 fős Fidesz-frakcióból legalább egy valaki felállna és megkérdezné, hogy az Orbán miért fogadta el az összes olyen feltételt, vagy intézkedést, aminek bevezetésével már öt hónappal ezelőtt megkezdhették volna az IMF-es tárgyalásokat…és aztán felszólalása után a képviselő ott hagyná a Fidesz-frakciót és “mehetne kapálni.”

“Nincs meg a konszolidációhoz való morális tartalék. Ha a Schmitt-ügy után bármelyik fideszes képviselő elkezd morálról beszélni, akkor joggal röhögik ki mindenütt”–mondta Kéri az ATV-nek. Ráadásul a politológus arra is rámutatott, hogy a nemzetközi porondon elveszített tekintélyt és bizalmat nem tudják két év alatt visszanyerni.

“Egy gyanakvó, többszörösen megsértett nemzetközi környezet van, egy eltávolodott nemzetközi finanszírozói környezet, tehát mindenféle szempontból rosszabbak a gazdasági szempontok és nemzetközi feltételek”–mondta Kéri, rámutatva arra is, hogy 21 év óta először vittek ki több tőkét Magyarországról, mint amennyit behoztak. “Ennek a konszolidációnak ők már fölfalták a politikai előfeltételeit: morális tartalék nincs, már újabb meghodítható terület nincsen, amit meghódítottak azt pedig nem tudják működtetni”–tette hozzá.

Kérit az lepte meg legjobban, hogy fölöslegesen hódítottak meg mindent, mivel aztán égvilágon semmit sem tudtak kezdeni. “Ez a kétharmad arra volt elég, hogy rombolni és elfoglalni lehetett. De építeni semmit nem lehetett vele.

Kéri szerint a Fidesz-ciklus második fele nem álló víz lesz, hanem még ennél is lejebb megy Magyarország és a magyar társadalom. Három pólusra osztotta a politológus a magyar szavazókat. “Lesz egy folyamatosan zsugorodó Fidesz-tábor. Lesz egy borzasztó nagy gyanakvó tábor, akinek a fejében ott van még a nyolc év, de másképpen mint ahogy ezt a Fidesz gondolja. És van egy nagy nehezen megformálódó ellenzéki alternatíva, ahol iszonyú sok bölcsességre lenne szükség”–ecsetelte Kéri.

Kéri László szerint nem lehet még tudni, hogy ilyenkor – félidőben – ki lesz az, aki megszólítja az egyre nagyobb gyanakvó, de bizonytalan tábort. De az ellenzék még nem késett el azzal, hogy nem jelent meg egy kooperációt megtestesítő politikus. Kéri rámutatott arra, hogy 1992-ben a Fidesz volt a legnépszerűbb párt Magyarországon, 54 százalékos támogatottságával. Tehát a Fidesz egyedül népszerűbb volt mint a többi öt párt. És 1994-ben éppen, hogy becsúsztak a parlamentbe, Horn Gyula szocialistái pedig elsörpő győzelmet arattak. 1996-ban pedig Torgyán József Független Kisgazda Pártja (FKGP) volt a legnépszerűbb, mégis a Fidesz győzött két évvel később, természetesen az FKGP támogatásával.

Tehát úgy tűnik, hogy Magyarországon a félidős erőviszonyok nem sokat mondanak arról,  hogy mi lehett a következő választáson. A félidő inkább a kormányzati teljesítményről mond valamit. Kéri szerint az MSZP-SZDSZ azért tudott újrázni, mert éppen a félidőben miniszterelnök-cserével kezelték az elégedetlenséget.

“Amit az első két év alatt nem tudott megtenni a kormány, azt már a következő két évben – sokkal rosszabb feltételek mellett sem fogják tudni megtenni. Ezért nem hiszek a konszolidációban”–zárta beszélgetését Kéri László.

Forrás:Kanadai Magyar Hírlap

Vissza...