Megkövetem a jegyzőt

2012-04-25 18:19:11

A mai közgyűlést megelőzően, tegnap délután a polgármester úrnál egy megbeszélésen vettem részt, mint az ellenzéki képviselők egyike. Ezeken a polgármester úr kezdeményezésére létrejövő megbeszéléseken (már elég régóta -talán egy éve- gyakorlat ez a közgyűlések előtti napon) az ellenzék véleményem szerint csupán azért ücsörög, hátha lehet így tompítani a másnapi közgyűlési vita élét néhány közgyűlési téma megvitatása során

, s egy- egy elszólás esetén így lehet esetleg több ideje felkészülni a többségnek a váratlan és számukra kedvezőtlen kimenetelű helyzetekre.

Tegnap a polgármester az egyeztetést azzal kezdte, hogy megrótt az ellenzék többi tagja előtt egy a napokban elkövetett blogbejegyzésemért. Elmondta, nem szokás, eddig legalábbis nem volt szokás a hivatal vezetőit a politikusoknak támadni, még ha mi politikusok egymással szemben időnként benne is vagyunk egy kis csetepatéban. (Az én emlékeimben a Fidesz ellenzéki léte alatti időkről és magatartásformáikról, mindez azért egészen másként él.) Egy szó, mint száz azt nehezményezte, hogy az általam működtetett honlapon és blogbejegyzésemben kritikusan vélekedtem a város jegyzőjéről. Jegyző úr még a polgármesternél is kritikusabb volt, jól érzékelhető módon háborította fel, hogy a „világhálóra” egy döntés helyességének megkérdőjelezése mellett a személyét kritizáló megjegyzést is felhelyeztem. Őszinte felháborodása elgondolkodtatott.

A „Kilóg a lóláb” című írásomban azt feltételeztem, hogy jegyző úr egy köztem és közötte zajló jogi természetű vitában nem annyira a szakmai kihívásnak, sokkal inkább a helyi hatalomnak szeretne megfelelni. Úgy véltem, ha számára a szakmai kihívás lett volna a fontosabb, nem csak annyira futja az energiájából, hogy nekem ír egy több mint két oldalas és témát véleményem szerint elbagatellizálni próbáló levelet, amelyet nemcsak én, mint a joghoz nem értő laikus tartok elhibázottnak, hanem olyan ember is, aki értő művelője ennek a területnek.

Bizonyára ez háborított fel annyira, hogy leírjam, ami egészen bizonyosan nem csak az én fejemben lehet manapság benne. Meglátásom szerint ma már sokan félnek a hatalom gyakorlójától azaz a valamikori kétharmadával súlyosan visszaélő Fidesztől, s azt tapasztalják, ha bármiben is ellentmondanak bizonytalanná válhat a napi megélhetésük, derékba törhet addigi karrierjük. Bevallom, volt olyan érzésem, hogy a jegyző úr is ebbe a helyzetbe keveredett. Épp egy joghoz szintén jól értő ismerősöm mondta nekem a minap, a jegyzők általában sokszor azért bátortalanodnak el, mert hiába van nekik igazuk, ha a munkáltatójuk, a mindenkori helyi politikai hatalom a számukra nem kedvező álláspont megerősítése esetén ezt nem fogja nekik soha megbocsátani.

Jegyző úr tegnapi felháborodása alapján van okom azt feltételezni, ő nem ezek közé a jegyzők közé tartozik. S bár szerintem nekem is megvan ahhoz a jogom, hogy ezt másként lássam és a blogomon is hangot adjak kételyeimnek, mivel úgy érezte, hogy ez sértés, ezúton megkövetem. Megkövetem, mert valójában tényleg nem ő az, aki a probléma okozója, hanem azok, akik a hatalmukkal egyre arrogánsabb módon, egyre gátlástalanabbul élnek vissza, álságosan mindig a közjóra hivatkozva.

Ma a közgyűlésen a tegnapi nap morózus hangulatát elfeledve, megjegyezte ugyan a jegyző, hogy nehezményezi a blogomon megjelent vele szemben megfogalmazott személyeskedő gondolataimat, de úriember módjára azt javasolta, üljünk le, mint férfi a férfival és beszéljük meg újra az ügyet. S ahogy a közmondás tartja, ha kővel is dobják meg, ő kenyérrel dob vissza. Ezek a gondolatok még inkább erősítették meg azt bennem, hogy végül is jó szándékú a jegyző, s ha akár tudat alatt munkál is benne a Fidesz arrogancia miatti megfeleléskényszer, ő igyekszik korrekten eljárni a lehetőségeihez képest.

S bár a közöttünk feszülő jogi természetű vitában változatlanul azt gondolom nekem van igazam és még mindig nem győzött meg arról- pécsi joghoz értő tanácsadókra is hivatkozva-, hogy az állásfoglalása helyes, elfogadtam, hogy a történtekért nem rá kell haragudnom. Sokkal inkább azt a helyzetet kell megszüntetni, ami eddig a feszültséggel teli helyzetig vezetett el. A Fidesz képviselőin keresztül mindent és mindenkit manipulálni akar, napról napra egyre agresszívabb módszerekkel. Nekünk, akik ezt visszautasítják, s nem riadnak meg felfuvalkodottságuk láttán sem tőlük, elsősorban velük szemben kell a harcunkat lefolytatnunk.

Vissza...