Útban a rendőrállam felé

2012-04-20 17:31:14

A Fidesz-kormány kétéves kormányzását újabb és újabb rendőri és titkosszolgálati szervezetek létrejötte kíséri. A folyamat azzal kezdődött, hogy a frissen hivatalba lépett kormány Orbán Viktor korábbi személyi testőrének vezetésével, 10 milliárd forintos költségvetéssel rendeleti úton életre hívta a Terrorelhárítási Központot (TEK).

2010 végén azután a terrorelhárítók a rendőrségi törvény módosításával komoly titkosszolgálati jogosítványokat kaptak, az érintettek tudta nélkül titkos információkat gyűjthetnek mindenféle technikai eszközzel. 2011 decemberében pedig a TEK jogot kapott titkos nemzetbiztonsági információgyűjtésre is, lényegében mindenfajta állami és magánintézménytől. Az így szerzett információkkal a TEK lényegében bárki teljes személyiségprofilját könnyen összeállíthatja, anélkül, hogy az illető akárcsak bűncselekmény gyanúsítottja lenne. Elegendő, ha a közelebbről meg nem határozott terrorista tevékenységgel összefüggésbe hozható. Ráadásul – ellentétben a hagyományos rendőrséggel, amelynek ehhez bírói engedélyre van szüksége – a TEK titkos megfigyeléseihez és információgyűjtéséhez csak igazságügy-miniszteri beleegyezés szükséges. Ha valaki arra gyanakodna, hogy jogellenesen figyelik, akkor elmehet panaszra a TEK-et irányító belügyminiszterhez, végső soron pedig az Országgyűlés kormánypárti többségű bizottságához.

A TEK – feltehetően főleg titkosszolgálati feladatainak fedezésére – a nyilvánosság előtt népszerűnek tűnő akciók sikeres végrehajtójaként jelenik meg, általában saját maga által készített akciófilmes videókkal. Így történt ez a kulcsi gyilkos elfogásakor, illetve legutóbb a józsefvárosi drogbandával szembeni látványos éjszakai rajtaütés során. A polgárokban bizalmat kelteni hivatott képsorok kapcsán csak az a kérdés fogalmazódik meg, vajon ezeknek az egyébként valóban veszélyes bűnözőknek mi közük a terrorizmushoz, őket miért nem a rendőrség fogja el. (Talán csak nem azért, mert a hagyományos rendőrök ehhez szükséges eszközei a TEK-hez vándoroltak?)

Az orwelli rendőrállam kiépítésének legújabb fejleménye az Országgyűlési Őrség tervezett felállítása az Országgyűlésről szóló törvényben. Egyes vélemények szerint az Orbán Viktor magánrendőrségének és -titkosszolgálatának tekinthető TEK mellett ez az újabb rendőri egység Kövér László házelnök saját fegyveres testülete lesz. Azt hihetnők, hogy az őrség az Országgyűlés rendjét felügyeli majd. Ehhez képest ez a par(l)a-militáris szervezet magánlakásokban intézkedhet, kép- és hangfelvételeket készíthet, ezenközben testi kényszert, bilincset, vegyi eszközt (!), elektromos sokkolót, rendőrbotot és lőfegyvert használhat. Mindezt „az Országgyűlés védelme, függetlenségének és külső befolyástól mentes működésének biztosítása” érdekében.

Félelemmel vegyes gyanakvással várjuk az új fideszes közjogi méltóság terveit a köztársasági elnöki őrséggel kapcsolatban.

Forrás: Élet és irodalom

Miről ír a New York Times?

Nagyobb módosító csomagokba rejtett kisebb törvénymódosítások révén a magyar kormány az eredetileg a terrorizmus ellen létrehozott Terrorelhárítási Központot két év alatt titokban félelmetes, szinte ellenőrzés nélkül működő rendőri-titkosszolgálati szervvé tette.

Forrás: Index.hu

Vissza...