Hanta Maria és a kínai gránit

2012-04-17 20:43:03

Fórum volt a belvárosban. Egészen pontosan a Lovassy alagsori zsibongójában. Elektronikusan kétszer is meghívtak rá. Másodszor azért, mert először nem szerepelt a meghívón Némedi alpolgármester úr neve, mint a fórum "fontos" résztvevője. (Ma este kiderült az is, hogy több volt mint résztvevő, hisz Ő volt az est moderátora.

Ő cipelte-szigorúan önkéntes alapon- a kérdést feltevők számára a mikrofont. A meghívó kétszeri kiküldéséből is jól érzékelhető, nagy vehemenciával zajlik az az asztal alatti „lábrugdosás”. Eredetileg Brányi Mária volt a szervező szerint ma a főattrakció, de Némedi úr szerencsére időben jelezhette, hogy neki is ott a helye, hisz a fórum helyszíne bizony nem kevesebb, mint az ő választókerülete. Mivel ma délután 3-tól oktatási bizottsági ülés volt és ott is volt az oktatási ügyekért felelős alpolgármesternek feladata, onnan rohant egyenesen a lakossági fórumra. Mivel bizottsági tagként nekem is jelenésem volt a bizottsági ülésen, mesélhetem most azt el: azért, hogy nehogy lekésse véletlenül ezt a nagy lehetőséget a választóival való találkozóról, Némedi úr a bizottsági ülés menetrendjét is alaposan felforgattatta. Olyan ügyek tárgyalását helyeztette a bizottsági elnökkel a mindig mindent fegyelmezetten megszavazó többségük közreműködésének köszönhetően legelőre, amelyek miatt több tucat ember várakozhatott jó egy órányi időt az ülésterem előtt teljesen feleslegesen. Ha előre tudták volna, hogy a zárt ülést igénylő napirendek „előre” kerülnek, talán nem rohannak a bizottsági ülés kezdetére pontosan oda. S hiába javasoltam én is, legyünk ésszerűbbek, gondolkodás nélkül leszavaztak, mondván „gyorsan megy az”. Nekem lett igazam. Nem ment a zárt ülések megtárgyalása „gyorsan”. S bár nekem nem volt olyan sietős, mint az alpolgármester úrnak, csodák csodája én is odaértem azért a fórum kezdetére.

A fórumon az alpolgármester asszony, majd a fórumot szervező Pro Veszprém ügyvezetője, s ezt követően a főépítész összesen jó háromnegyed órányi bevezetője után a kérdések következhettek. Pár kérdés után félórás válaszok. Világos volt az első perctől a stratégia. Kifárasztás és lyukbeszélés a hasakba. Ennek ellenére hangzottak el figyelemreméltó kérdések. Azokra pedig menetrendszerűen jöttek a mellébeszélés iskolapéldáit bemutatva az alpolgármester asszony válaszai.

Megkérdezte pl. az egyik résztvevő, hogy igaz-e, hogy egyenesen Kínából hozzák a belvárosi rehabilitáció közterületeinek lefedésére a nagy kopásállóságú gránit burkolatot? Brányi Mária szemrebbenés nélkül válaszolta, hogy a közbeszerzési eljárásban rögzítettek szerint zajlik minden, s neki fogalma sincs arról, mit írnak abban elő a burkolat anyagára. Tudni véli persze sokan, hogy a hír igaz, s valakinek tényleg az jutott az eszébe és ezt "verte" keresztül eredményesen, hogy egyenesen Kínából érkezzen a burkolóanyag. A magyarázat kézenfekvő, bizonyára innen a legolcsóbb. S engedjék meg, hogy én azt vélelmezzem, kizárt, hogy erről fogalma sincs a fórum szónokának. Más elképesztő dolgok garmadáját is szemrebbenés nélkül mondta a fórum egyébként igencsak kevés valóban civil érdeklődőjének a szemébe "Maryland" megálmodója. Többen ültek ott (engem is beleértve): a sajtó munkatársai, a hivatal kirendelt dolgozói és egyéb politikai szerveződések kisszámú csoportosulásai egyáltalán nem civilként számontartva. Azzal az elképesztő állítással állt elénk Mária asszony, hogy a belvárosi rehabilitációs projekt számos együttműködő partnerrel valósul meg. S mikor az egyik résztvevő igazán érzékletesen világított rá ennek az állításnak a valótlanságára, sem változtatott  a város alpolgármestere állításainak tartalmán. Úgy állította be a Lovassyval szembeni lemezparkolóház leendő megépítőjét, mint egy stratégiai partnert, miközben a Napnál világosabb, valójában nem más ez a cég, mint a város tulajdonában lévő Közüzemi Zrt által alapított cégek egyike. S hiába beszélt tágra nyílt szemekkel változatlanul fontos partnerként a "Hangvilla" szellemi atyjáról, tulajdonosáról és majdani megvalósítójáról, ma már normális ember világosan látja, valójában nem magánerős beruházás a volt Séd Mozi megújítása sem, sokkal inkább az adófizetők pénzéből trükközések sorozatán át megvalósuló presztízsberuházás. Olyan beruházás, aminek a vége, hogy a város cc. 1200 millió Ft-ot fizet egy rémálom megvalósításáért.

Szép és hasznos este volt ez, persze csak azok számára, akik képesek a hályogkovácsok trükközésein ilyen nehéz időkben is átlátni.

Ide klikkelve tudják elolvasni a Veszport.hu-n a "Fény az aluljáró végén" c. írást! Érdemes!

Vissza...