Jön az összeomlás? |
2012-04-15 06:35:01 |
|
- A 2010-es országgyűlési választások első fordulója előtt azt írta a Népszabadságban: „Felelősségünk megkísérelni a lehetetlent: közvetíteni a zabolátlan belső és a felügyelő külső világ között, hogy se a belső világ ne kövessen el visszavonhatatlan őrültséget vagy gyalázatot, se a külső ne hozzon felelőtlen és tartósan megrendítő döntéseket”. Két évvel a voksolás után mit gondol: sikerült megfelelni a kihívásnak? - Nem. Ami az elmúlt két évben történt, a legvadabb várakozásaimat is felülmúlta. Azt hittem, az Orbán-kormány a gazdaságpolitikában mérsékelt lesz, a politikában keménykedik. Ez lett volna a logikus. Racionális módon kiegyezhettek volna az Európai Unióval, a Valutaalappal, a transznacionális vállalatokkal és a nemzeti tőkével. Nem csak én számítottam erre: nagy volt a bizalom Orbánék iránt a nemzetközi térben és idehaza is. Ha a kiegyezéses utat választják, több ciklusra is berendezkedhettek volna. Minden további nélkül kormányozhattak volna nyolc, vagy akár tizenkét évig is, mert a gazdasági stabilitás nem volt elérhetetlen 2010 nyarán. Ha tovább mennek Bajnai Gordon útján, a megállapodásos rendszerben fölpörgethették volna a gazdaságot, Európa bizalma nem tört volna meg, lettek volna beruházások is. Ha már nem akartak a Valutaalappal egyezségre jutni, akkor udvariasan megköszönhették volna a hároméves segítséget, s elbúcsúzhattak volna tőle. Másik, háborús utat választottak, s hibáztak. Megkockáztatom, akkor buktak meg. - Azt mondja, a kiegyezéssel hosszú távra is berendezkedhettek volna, ám az úgynevezett szabadságharc miatt buknak. Ugyanakkor nyilván az Orbán-kormány célja is a hatalom megtartása: miért dönthetett a kormányfő a konfliktusos út mellett, amely e magyarázat szerint a vereséghez vezet? - A konfliktust az gerjesztette, hogy Orbán és társai félreértették Európát. Vagy egyszerűen a világképükbe nem fért bele, hogy Európa nem fogadja el a magyar kormány követeléseit. Hangsúlyozom: követeléseit. Előálltak azzal, hogy a költségvetési hiányt 3,8 százalékról 7-7,5 százalékra emelik. Úgy vélték, ezt az Uniónak két okból is el kell fogadnia. Az első az, hogy több országban is ennél magasabb a hiány. A második az: korábban nem a Fidesz kormányzott, így nem is tehet a rossz mutatókról. Az Orbán-kormány nem vállalhatja a felelősséget az előző nyolc évért. Ez nem teljesen légből kapott érvelés, mások is megpróbálkoznak ezzel: legutóbb a spanyolok álltak elő vele. Érthető, hogy egy kormány mozgásteret akar magának, de Orbán nem mérte fel az akkori európai viszonyokat, illetve Magyarország erejét. Ez a kormány nagy problémáinak egyike: sokkal kisebbnek, válságosabbnak, zavarosabbnak látja Európát, mint amilyen. Úgy tartja, az Unió kaotikus, lassú, döntésképtelen szervezet, amely úgysem tud visszaütni. Ez tévedés. Európa rossz helyzetben van, a döntéshozók lassúak, ám az alapszabályokhoz tartják magukat. Ráadásul Orbán rossz pillanatban próbálkozott a harcias fellépéssel. Lehetett volna öt évvel korábban, talán öt évvel később is, de az európai vezetők a görög válság idején nem engedhették meg egy országnak, hogy kiváltságokat kapjon, mert az láncreakciót indított volna el. Európa nagyobb, erősebb és döntésképesebb, mint Orbán Viktor gondolta. Az uniós vezetők ebben a kérdésben is határoztak: nemet mondtak a magyaroknak. - Csupán ebben az Európa-képben kell keresni a konfliktusok gyökerét? - Orbán Viktor nagyobbnak képzeli Magyarországot, mint amekkora. Azt gondolta, az erős társadalmi támogatottsága, a kétharmados győzelem elég ok arra, hogy az Unió teljesítse kéréseit, ám a hazai választási sikertől még senki nem lesz befolyásos a nemzetközi térben. Még akkor sem, ha ez egy jobboldali Európa, azaz a kormányok nagyobbik része, a bizottság vezetője, a biztosok többsége jobboldali. Magyarország egy törpe, gazdasági, politikai és biztonságpolitikai értelemben nem fontos ország, s válság idején a szimpátiának nincs jelentősége, miként annak sem, hogy az elődök mit csináltak. Utóbbi lehetne jogos érv, ám a vezetők többsége előállhatna vele: Barack Obama elsőként tehette volna fel a kezét, hogy bocsánat, ez a republikánusok műve. Ma a világot csak az érdekli, hogy a vezető kormányzóképes-e. Ennek kritériuma pedig az: tud-e válságot kezelni. Továbbá az: együttműködik vagy sem a közös válságkezelésben. Orbánt mind inkább úgy látják, mint aki a saját problémáját képtelen megoldani, és még az európai válságkezelés útjában is áll. Ebből azt a következtetést vonják le: nem tud kormányozni. Ön- és közveszélyes. Silvio Berlusconi is így bukott meg Olaszországban. Ha nem megy, akkor félre kell állnia, majd jön Mario Monti, aki megoldja. Persze Orbán tudta, miért vállalja a konfliktusokat. Abban reménykedett, s ebben félig-meddig igaza volt: ha a nagy gazdasági szereplőkkel vív küzdelmet, pénzt és időt nyerhet ahhoz, hogy a politikai berendezkedését megvalósítsa. Mivel az uniós szervezetektől nem kapott mozgásteret, így a bankokból és a transznacionális vállalatokból kisajtolta azt a pénzt, amire a rendszer kiépítésének idejére szüksége volt. Azt nem mérte fel, hogy közép- és hosszútávon tönkreteszi a gazdaságot, mert nincs hitelezés és beruházás. Vagy ha végig is gondolta, arra jutott: ha a külföldiek üzletet és profitot akarnak, visszajönnek. Ha pedig így lesz, csak vele tárgyalhatnak, mert 2012. január 1-re az Orbán-rendszer kiépült. Nincs hova fellebbezni: a miniszterelnök emberei ülnek a bíróságon, az ügyészségen, az Alkotmánybíróságon, a számvevőszéknél. - Ha így van, akkor nincs kitől és mitől tartania a kormányfőnek, azaz érthető a harcias retorika. - Eleinte, alkalmanként még megijedt, összerezzent. Ha az euró elérte a 286 forintot, akkor gyorsan mondott valami nyugtatót. Ma már a háromszázas határ sem nagyon izgatja. Mivel korábban sem történt semmi, nem idegeskedik. Hallatlanul megnyugtató érzés, ha minden megy a maga útján. Időközben a parlamentben elfogadtak háromszázhatvanöt törvényt, így már csak a védelemre kell berendezkedni, belülről támadhatatlan a rendszer. Kívülről jönnek az ostromlók, de tárgyalni csak a vár urával lehet. De hibázott, mert túl nagy erőket hívott ki maga ellen, amiket felépített, azok pedig Patyomkin-falvak. A rendszer hosszú távon nem működtethető, mert nincs mögötte tőke, pénz, azaz jövő. Beszorult a várba, élelem nélkül. Mind többször kerül szembe a sajátjaival is- Ugyanakkor a társadalom egy releváns része ezt nem így látja: a Békemeneten például több százezren demonstráltak a kormány mellett. A Fidesz támogatottsága még mindig jelentős. - A tábor egy része kitart Orbán Viktor mellett. A rendszer működése azonban a konfliktusokon, a foglaláson nyugszik, így mind többször kerül szembe a sajátjaival is. Az orvosok, akik a Schmitt-ügy kapcsán kerültek fókuszba, aligha gondolták, hogy konfliktust kell vállalniuk a kormánnyal. De Orbánnak és embereinek újabb és újabb területekre van szükségük, így olyan harcok kezdődnek, amelyek értelmetlenek. Ilyen például a kulturális vagy a médiafrontokon vívott csata. Ők sem gondolták, hogy Schiff Andrással vagy Heller Ágnessel háborúznak majd. És mivel a különféle intézmények élére ezernyi kis Orbán Viktor érkezik, újabb és újabb konfliktusok lesznek: így falják fel magukat. - A Békemenet nem csupán meghökkentő látványa, de üzenete miatt is szokatlan felvonulás volt. A részvevők közölték: nem leszünk gyarmat. A konzervatív oldalról amúgy is mind többször hallani, hogy Orbán Viktor és a Fidesz Európa-barát, ám az uniós szervezetek legitimációs deficittel küzdenek. A kettős mérce vádja is rendre felvetődik, mivel Orbán nem kapta meg azokat a kedvezményeket, amelyeket más országok igen. Ráadásul rossz diákként emlegetik a magyarokat, mire érkezik a reakció: miért ne lehetnénk akár tanárok is? - Sok Európa-bírálatnak van alapja. Tény, hogy vannak egyenlőtlenségek: egyes országok, ha így tetszik, hiányozhatnak az óráról, mások pedig körmöst kapnak, ha hibáznak. Ennek részben a stratégiai helyzet, az ország nagysága az oka. Igaz, hogy Spanyolország hasonló kéréssel lép Európa elé, mint Magyarország, ám az Unió negyedik legnagyobb gazdasága, amelynek összeomlása egész Európát magával ránthatja. Ráadásul a magyar vezetőknek azzal is szembe kell nézniük, amikor az igazságtalanságról beszélnek, hogy elődeik is rossz benyomást keltettek. A Medgyessy Péter és a Gyurcsány Ferenc vezette kormányok hiteltelensége rászállt Orbánra is. Igaz, ha Bajnai-módra viselkedik, akkor legyőzte volna a bizalmatlanságot. Azzal az agresszív stílussal, amellyel föllépett, nem várhatott barátságos fogadtatást. Nem szólva a kettős beszédről: a kormányfő Brüsszelben európai szöveget mond, Budapesten pedig közli, hogy nem leszünk Európa gyarmata. Barrosónál aligha ezzel kezdte a beszélgetést. Orbánnak föl kellett volna fedeznie, hogy nem lehet az utcán büntetlenül ilyesmit mondani, mert akkor Európában arra jutnak: Marine Le Pennel, a francia szélsőjobboldal vezetőjével ért egyet, ő szokott ilyeneket mondani. A kormány sokáig éltette azt a reményt, hogy majd kívülről jön pénz: ad Kína, Oroszország, meg az arabok. A jobboldali választók pedig elhitték ezt, még akkor is, ha egyébként utálják Kínát, Oroszországot, meg az arabokat. De pénz nem jött, és nem jön. Nehéz elhitetni, hogy Fidesz helyett jönne a fasizmus - A kettős beszéd önmagában vezetett ahhoz, hogy ilyen fagyos viszony alakult ki a magyar kormány és az európai testületek közt? - A gazdasági lépésekkel összekapcsolódott a politikai térfoglalás, majd a kultúr- és médiaharc. Ez együttesen olyan mennyiséget tett ki, ami a világban elfogadhatatlan. Rá lehet ezt fogni a nemzetközi sajtóra, az ostoba, felkészületlen újságírókra, akiket különböző szélsőséges liberálisok és kommunisták hazug hírekkel félretájékoztatnak, de ez nem változtat azon, hogy Angela Merkelnek minden reggel szembe kell néznie azzal: a magyar ügyekkel kell foglalkoznia. Az újságírók arról kérdezik, meddig tűri még, amit párttársa csinál. Ezek a politikusok válságot kezelnek, s közben a 2004 óta nem teljesítő Magyarország hiteltelen vezetőjével kell foglalkozniuk, aki lejáratja az európai eszmét. Berlusconinak is sok mindent elnéztek, de amikor fenntarthatatlanná vált a helyzet, akkor mennie kellett. - Valós veszély-e, hogy ha Európa túlságosan keményen bánik az Orbán-kormánnyal, amely önmeghatározása szerint Európa-barát, akkor megerősödik a szélsőjobboldal, s a kormány esetleges bukása a Jobbik hatalomátvételét hozza? - Ebben az a kényes, hogy nincs az a joboldali szakíró, aki ne látná: az Orbán-kormány és annak vezetője folyamatosan a szélsőjobboldalra beszél. A Jobbik szavazóit szerzi meg, olyanokat mond, ami nekik tetszik. Alig lehet megkülönböztetni a Fidesz és a Jobbik szószékén elmondott március 15-i beszédeket. Értem a módszert, ez létező politikai fogás. Ugyanezt alkalmazza Nicolas Sarkozy a most zajló francia elnökválasztási kampányban. Csakhogy a rémület elmúlt Nyugat-Európában: egy tizenöt százalékos pártról nehéz elmagyarázni, hogy átveszi a hatalmat, s jön a káosz. Egyetlen időközi választás sem igazolta a Jobbik erőfölényét, azaz tényszerűen nem igaz, hogy a Fidesz a szélsőségek megerősödésének a gátja. A baloldali barátaimnak is üzenem: ilyen realitások mellett nehéz elhitetni, hogy jön a fasizmus. - A jobboldali pártok közt azért bőven lehet különbséget tenni: a Jobbik már uniós zászlót éget, és vérváddal áll elő a parlamentben. - A Jobbik jobbra tolódik, mert elfogyott körülötte a levegő. Már nem elég, hogy nem szereti a multikat, mert Orbán is ezt mondja. Megértem a szélsőjobboldalt, súlyos problémával áll szemben. Mitől lenne jó magyar, ha ugyanazt mondja, mint az általa bírált miniszterelnök? Válaszként durvább antiszemitizmust, rasszizmust, Európa-ellenességet vesz elő, ami már a párt egy részének is sok. Vona Gábor elég intelligens ahhoz, hogy felfogja: ezt nem szabad csinálni. Elég a sikeres nyugat-európai szélsőjobboldali pártokra gondolni: gazdaságilag liberálisok, nem antiszemiták, de nem szeretik a bevándorlókat, rondán viselkednek velük. Ha elkezdenék azt ordibálni, amit a Jobbik, pillanatok alatt elveszne a támogatottságuk. A társadalom jobbra tolódása látszat, sőt ennek épp a fordítottját látom. Nem állítom, hogy az emberek nem morognak Európára a négy fal között, vagy hogy pozitív érzelmek támadtak a piac, a nyílt világ iránt. Azt viszont igen, hogy érzik: valami nagyon el lett rontva. A magyar társadalom kádárista, s ha valamit megtanult 1956-ból, az az: a világ ellen egyedül nem megy. Ez az első két év főként politikai és ideológiai háború volt, de most jön a társadalmi harc is: nincs bérnövekedés, de vannak elbocsátások, a kórházak, az iskolák, a múzeumok bezárnak. Elkezdődik az a folyamat, amelynek megakadályozását ígérte Orbán 2010-ben. Ráadásul nincs távlat sem, azaz a bezárásokért és a kirúgásokért cserébe nem lesz jobb 2014-ben sem. Nincs semmi esély az előrelépésre: 2006 óta nincs beruházás, stagnál a fogyasztás, így növekedés sem lesz. A szegénylázadásban nem hiszek- Azt mondja, nem lát jobbra tolódást a társadalomban. De az például nem annak a jele, hogy a cigánykérdéstől el nem választható, a segélyért valamit tenni kell gondolat kvázi elfogadottá vált? - A cigánykérdés jórészt szegénységi ügy. Ez még lefojtott tűzfészek, amely részben azért nem tör ki, mert még minden oldalon várakozás van. Lassan jutnak el a hírek a végekre. A vidék most érti majd meg, hogy a szociális rendszert milyen brutálisan megszorították. Még nem látjuk, milyen ellenreakciót vált majd ki, hogy a segély összegét 28 ezerről 22 és fél ezer forintra csökkentették, hogy csökkent a közmunka bére. Nem tudjuk, miként változnak az évtizedek alatt kialakult túlélési stratégiák. Nem tudom megmondani, mi következhet, de a szegénylázadásban nem hiszek. Orbán Viktor éppen ezért merte így megváltoztatni a szociális rendszert. Ezek a megszorítások egy széttagolt, falvaiba zárt népességet érintenek. A nyolcvanas évektől a második-harmadik generáció nő fel úgy, hogy nincs munkája. Orbán pedig pontosan tudja: ez nem szavazótábor. Ez rideg, könyörtelen logika. Ez nem jobboldal vagy baloldal ügye: választástechnikai ügy. Kérdés, hogy a falusi, kisvárosi társadalom, amely részint kikövetelte e rendpárti változásokat, hogyan reagál majd. Optimista meglátásom szerint kiderül számára: ennek semmi értelme. A probléma nem oldható meg a pénz elvételével és rendőri akciókkal, ettől nem lesz munka, nem lesz tisztességes oktatás, nem lesz jövő. Nem állítom, hogy a rendpárti magyar társadalom szabadságpárti lesz, s romabarát nézetek jelennek meg, de azt hiszem, ez a társadalmi réteg is várakozó álláspontra helyezkedett: új megoldást várnak. - Mindenesetre abból, amit mond, fölöttébb sötét vízió rajzolódik ki: nincsenek beruházások, a társadalmi harc még előttünk áll, szaporodnak a megszorító intézkedések, nőhet a munkanélküliség. Ebből következően egyértelműnek gondolja, hogy az ország helyzete rohamosan romlik. - Még rosszabbat is tudok mondani: láthatólag az IMF-fel és az Unióval még a tárgyalásokig sem jutunk el, patthelyzet van. De minél tovább húzódik ez a történet, annál rosszabb. Akár a fizetőképességünket is elveszíthetjük: a legcsekélyebb negatív európai változás visszafordíthatatlan folyamatokat indíthat el, s a bóvli kategóriába sorolt Magyarország az első helyen áll a kockázati sorban. Abban a pillanatban, hogy a 28 éves Tom odaszól a 35 éves Jerrynek Londonban, hogy eladni, minden rosszra fordulhat. Ezt akár egy belső hiba is előidézheti, s nem tudjuk, a piac mit értékel hibaként. Jó példa a tranzakciós adó terve: a piaci szereplők dühösek a végtörlesztés miatt, s akkor jöhet még egy ilyen intézkedés. Minden azon múlik, hogy a londoni elemzők, a magyar papírokkal rendelkezők elhiszik-e: a kormány ezt is megcsinálja. Egy idő után bejön az orvos és az ápoló- Van okuk ennek az ellenkezőjét gondolni? - A végtörlesztés is csak egy volt a sok Matolcsy-ötlet közül. Nem tudni, melyik valósul meg, de egy válságban lévő Európában a legkisebb fordulat is végzetes lehet. Akkor, aki teheti, megszabadul az állampapíroktól, a forint zuhanni kezd. És amit kormány nem ért: nincs kinek telefonálni. A növekedés nulla százalék, a kibocsátott kötvény hét százalék fölött adható el: ha így van, akkor sosem tudjuk visszafizetni a kölcsönt. Egyszerű, primitív kalkuláció. A gond az, hogy a kormány a veszélyérzet elveszítésével az ország fizetőképességét, az államcsődöt kockázatja. - Ilyen borús hangulat mostanában talán nem érzékelhető. Úgy értem, voltak időszakok, amikor a médiában, az elemzők körében, a politikusok nyilatkozataiban megjelent a veszélyérzet. Aktuálisan mintha kisebb lenne az aggodalom. - Ez jellegzetes tünet: ha valaki azt ordítozza az utcán, hogy ő Napóleon, elmegyógyintézetbe viszik, és magára hagyják, hogy megfigyeljék. Örömmel gondol arra: senki nem keresi, nem zavarja az orvos, nincs az ágyához kötözve. Nyugodtan ordítozik tovább: Napóleon vagyok. Egy idő után azonban bejön az orvos és az ápoló. Mi túl vagyunk a figyelmeztető szakaszon, amiből láthatóan nem értettünk. A piacok még hiszik, hogy lesz EU-IMF-megállapodás – ez véd minket. De az uniós vezetőknek már nincs mit mondaniuk annak az Orbánnak, aki egy nap alatt fogad el törvényeket, de hónapok óta nem képes az uniós kéréseknek megfelelő módosításokra. - Megteheti-e még egyáltalán politikailag, hogy visszafordul? - Miért ne? Mi akadályozza meg, hogy például a bírák ügyében változtasson? Eddig azt láttuk, hogy a kétharmad bármit megtehet, ha kell, egy nap alatt fogad el törvényeket. Értem persze a kérdést: Orbán alighanem úgy gondolja, ki kell tartania, mert fölállította a védővárrendszert, s ha egyszer beengedi a kapun az ellenséget, akkor a másik kapunál is be akar majd jönni, nem szólva arról, hogy belül is lazul a fegyelem. Ebben az esetben pedig a rendszer – amely 2014 után egyébként is fönntarthatatlan – összeomlik. Forrás: Nol.hu |
Orbán rossz pillanatban próbálkozott a harcias fellépéssel, és kormánya akkor megbukott, amikor erre a konfrontatív útra lépett - állítja Lengyel László közgazdász, a Pénzügykutató Zrt. elnök-vezérigazgatója a Fidesz-kabinet első két évéről. Szerinte a magyar kormányfőt mind inkább úgy látják külföldön, mint aki a saját problémáját képtelen megoldani, és még az európai válságkezelés útjában is áll. Lengyel László interjúban von félidei mérleget.