Ma rendkívüli testületi ülés van Veszprémben

2012-04-01 06:24:26

Veszprémben rövidesen megszűnik a fizetőparkolás, ha a közgyűlés is támogatja a téma vizsgálatára felállított bizottság javaslatát. Az már most biztos, hogy a Hajlat utca, Átrium köz, Sarok utca, Sörház utca által határolt városrészben nem kell fizetni.

A fizetőparkolás megszüntetésére már az előző ciklus Fidesz-KDNP-s polgármestere, Debreczenyi János ígéretet tett, de nem jött össze. Ellentétben például Balatonalmádival vagy Alsóörssel, ahol megszüntették a díjszedést. Az utóbbi helyen ráadásul külön terhet jelentett, hogy a parkoló működtetőjének 15 éves szerződése volt.

- Csak a szerződés felmondása miatt több mint 20 millió forintot kellett kifizetnünk. Az eredmények ennek ellenére is kedvező mérleget mutatnak, bizonyítják a döntés helyességét - állítja Hebling Zsolt alsóörsi polgármester.

Veszprémben most egy szakértői csoport jutott arra a megállapításra, hogy a fizetős parkolás rendszere egyértelműen a város szélére települt multik érdekeit szolgálja, miközben a belvárost elsorvasztja  olvasható egy, a napokban birtokunkba került anyagban. Ugyanezt tartja Vágó Péter, a Kereskedők és Vállalkozók Veszprém Megyei Képviselete (Kisosz) elnöke is.

- Jól működő kereskedelem, vendéglátás nélkül nincs prosperáló belváros. Ott azonban esély sincs ilyen környezet kialakulására, ahol a központban lévő boltok, vendéglátóhelyek, szolgáltatók eleve versenyhátrányban vannak a parkolási díj miatt. A potenciális ügyfelek vagy vásárlók helyettük inkább az olcsóbban, egyszerűbben megközelíthető helyeket választják.

Ezt erősíti meg Hodálik Judit, a Panoráma Snack vezetője is.

- Sokan azért mennek máshová vagy mondanak le teljesen a szolgáltatásainkról, mert a parkolási díj aránytalanul megnövelné a kiadásaikat. Esetünkben például a napi menü árának mintegy negyedét teszi ki az autósoknak a várakozási költség.

A szakértők a lakossági hatásokat is vizsgálták. A Darlington-képlet alkalmazásával végzett számítások szerint a parkolók működtetéséből realizálódó haszon eltörpül amellett a veszteség mellett, amit a fizető parkolás okoz a városban élőknek, dolgozóknak. A képlet arról a skóciai városról kapta a nevét, ahol közgazdászok és szociológusok először számszerűsítettek minden olyan elemet, ami egy döntés együttes gazdasági és társadalmi hasznosságát megadja.

Mivel a parkolási díj egyszerű megszüntetése közlekedési káoszt okozhatna a veszprémi belvárosban, a szakértők kidolgoztak egy javaslatot a forgalom szabályozására. A mintát Dunaújvárosból vették, ahol lakossági nyomásra már 2005-ben megszüntették a fizetőparkolást. Ott a forgalmasabb helyeken korlátozták a maximális várakozási időt, hogy ne lehessen elfoglalni egész napra a parkolási helyeket. Az autósok a műszerfalra helyezett kis játékórán beállítják a megállás idejét, hogy a közterület-felügyelők ellenőrizni tudják a szabályok betartását. A megengedettnél tovább várakozókat keményen megbüntetik.

Információink szerint a veszprémi parkolódíjak megszüntetéséről kidolgozott javaslatot április elsején, vasárnap terjesztik a képviselők elé a rendkívüli közgyűlésen.

Felmerült, hogy a feleslegessé váró parkolóórákat ajándékba adják a kormányhivatalnak, de ezt elvetették, attól tartva, hogy rövid időn belül ismét működésbe hoznák őket más díjak beszedéséhez. Gondoltak arra is, hogy a balatoni korona váltóhelyévé alakítják az oszlopokat. Várhatóan a harmadik lehetőséget választják, vezeték nélküli internetes hálózatot, wifit hoznának létre az átalakításukkal. Már több vállalkozás bejelentkezett, hogy az oszlopokra ragasztható reklámok fejében átalakítanák és működtetnék az oszlopokat.

Forrás: Naplo-online

Köszönjük Győrffy Árpádnak a jópofa április elsejei tréfát! Ön szerint kár, hogy tréfa?! :-)

 

Vissza...