Schmitt-snitt–sitt…

2012-03-31 15:24:34

Így múlik el a világ dicsősége, s válik egy vezetéknév – egy snitt, mint vágókép közbeiktatásával – sitté, vagyis építési törmelékké, ha úgy tetszik hulladékká… Ez akár magánügy is lehetne, ha nem Magyarország első emberét hívnák Schmittnek. Értetlenül olvasom a már hetek óta zajló, Schmitt Pál 1988-ban megírt, s 1992-ben benyújtott egyetemi doktori értekezése körüli vitát. 

Schmitt dolgozatával a kirobbanó botrány első pillanatától nem tartalmilag volt probléma, hanem „az elkészítése során alkalmazott szakmai-, etikai kritériumok nem megfelelő módszerek okán”, s ezt mind a Semmelweis Egyetem doktori tanácsa (16:2-es), mind az egyetem szenátusa (33:4-es arányban elfogadott) határozatával meg is állapította, s a doktori címet visszavonta. Úgy döntöttek, hogy amit összeollózott a Schmitt megbízásából eljárt személy, az hasznos, sőt tudományos értékű ismereteket tartalmaz, csak az a baj vele, hogy a megállapítás másé, nem pedig a dolgozat írójaként feltüntetett Schmitté…

Igaztalan tehát a vád, Schmitt nem lopott mástól szellemi tulajdont – fogalmazhatunk úgy is, nem plagizált – sőt még csak nem is szerkesztett, a dolgozathoz egyáltalán nincs semmi köze. Azt meg, hogy a felhasznált idegen nyelvű, eredeti szövegeket ki fordította, még ma is jótékony homály fedi. Következtetésemet bizonyítani is tudom. A dolgozat valamennyi olyan szóhasználatában ugyanis, ahol a magyar helyesírás szabályai szerint „ll”-t kell alkalmazni, „ll” szerepel. Már pedig Schmitt – amikor ő ír, vagy ő szerkeszt, esetleg kontrollál - konzekvensen ezeknél a szavaknál „l”-t használ. Legismertebb publikációja – amely nagy sajtónyilvánosságot is kapott – e vonatkozásban egy hegyeshalmi határmenti étterem vendégkönyvében lelhető fel, ahol kézírásával rögzítette, hogy „mind az állomás, mind az államfő szó egy l-lel írandó”. Miután az kizárt, hogy elfelejtette volna a magyar helyesírás ily alapvető szabályát, ebből az következik, hogy már „annak idején” sem tudta. Már mint, az „érettségi idején”. Amikor neki érettségiznie kellett volna. Mert, hogy nem érettségizett, az biztos. Azt ugyanis kizártnak tartom, hogy abban az időben ezzel a helyesírási ismerettel bárki érettségi bizonyítványt kaphatott. Ez csak úgy történhetett meg, hogy a „jelöltnek” az érettségin nem kellett számot adnia helyesírási tudásáról. Az érettségin kötelező magyar dolgozatnál ugyanis kihirdetett követelmény volt, hogy ilyen helyesírási hiba automatikusan elégtelen osztályzattal jár. Indítványozom tehát, hogy állítsanak fel bizottságot annak vizsgálatára, hogy 1960-ban szabályos körülmények között szerzett-e Schmitt Pál érettségi bizonyítványt, mert ha nem, úgy doktori címének visszavonása után – egyetemi diplomája automatikus elvesztése mellett – az „érettségi bizonyítványát” is érvényteleníteni kell.

Az ügy félő, nem kívánt – de óhatatlan – velejárója, hogy vélhetően nem egyedi jelenséggel állunk szemben, ha az élsport világából veszünk elő szereplőket. Több volt „bajnokunk” is érintett lehet a „követelményeknek nem minden szempontból megfelelő doktori dolgozat” okán. De ők legalább távolmaradtak a politikai pályától, vagy legalább is államfő nem lett belőlük. Más teljesítményük miatt maradtak meg (jó)emlékezetünkben. Ezért nem lesz belőlük – egy snitt közbeiktatásával – sitt, mint amivé Schmitt vált mára, úgy, hogy az ügye tulajdonképpen még be sem fejeződött, de tocsog benne boldog-boldogtalan...

Veszprém, 2012. március 29.

Dr. Bősze Ferenc (közíró)

Vissza...