Zavar a Hangvilla megvásárlása körül

2012-03-23 20:04:43

Kedves Olvasó! Épp mostanság „ócsároltak” az egyik olvasói levelem megjelenése okán egy internetes portálon, felhánytorgatva, hogy nemrég még a várost is képes voltam eléggé el nem ítélhető módon „feljelenteni”.

Nos, csendben megsúgom: nem jelentettem fel. Vártam, mi fog történni a bejelentésem után. Jeleztem a sajtónak, hogy mivel a Hangvillában vásárolt üzletrész miatt nem kaptam a kérdéseimre korrekt válaszokat, a megyei ügyészséghez és az OLAF-hoz, azaz az Európai Csaláselleni Hivatalhoz fordulok, mert nem szeretném, ha utólag derülne ki, hogy EU-s forrásokat szabálytalanul használ fel a város és akkor az elnyert támogatás visszafizetése miatt csődbe mehetne Veszprém egésze. Ma megjelent a március végi közgyűlés meghívója és letölthetőek az előterjesztések a város honlapjáról. Letölthető a lejárt határidejű határozatokat tartalmazó napirend előtt megtárgyalandó előterjesztés is. Ebből világosan kiderül, nem írta alá a társasági szerződést a polgármester, annak ellenére sem, hogy a határidő már régen lejárt. Most 2012. június 30. lesz az új határidő. Nem lenne jobb belátni végre, hogy lassan már mindenki érti, mi zajlik itt valójában?

327/2011. (XII.16.) VMJVÖK határozat Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése megtárgyalta a „Döntés a volt Séd filmszínház épület („Hangvilla”) fejlesztéséhez fűződő szerződések jóváhagyásáról” című előterjesztést és az alábbi döntést hozta: Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata elfogadta a Swing-Swing Kft üzletrész tulajdonosaival megkötendő Üzletrészre vonatkozó vételi jogot alapító megállapodás” című szerződést. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata 2013. évben a 305/2011. (XI. 25.) VMJVÖK határozat 1. pontjában rögzített 100 millió forint tőkeemelésen felül maximum 40 millió forint összegű tőkeemelést hajt végre a Swing-Swing Kft-ben tőketartalékba helyezéssel. 2014-2021 között években évi maximum 120 millió forint összegű tőkeemelést hajt végre a Swing-Swing Kft-ben tőketartalékba helyezéssel. A tőkeemelések részletes feltételeit 2012. március 31-ig szerződő felek kidolgozzák. VMJV Önkormányzat Közgyűlése e határozatával hatályon kívül helyezte a 305/2011. (XI. 25.) VMJVÖK határozat 4. pontjában rögzítetteket. A Közgyűlés felhatalmazta Porga Gyula polgármestert a 75,123 % arányú társasági részesedést lefedő üzletrészekre vonatkozó vételi jogot alapító megállapodások egyidejű megkötésére. A Közgyűlés a határozat 2011. december 31. napjáig szóló végrehajtási határidejét 2012. február 29. napjáig meghosszabbította. - A szerződések aláírása a meghatározott, módosított határidőre a banki finanszírozási szerződés (hitelszerződés) elhalasztása miatt nem jött létre. Ebből kifolyólag a tőkeemeléses konstrukció kidolgozása is halasztódik, ezért javasolom a határozat végrehajtási határidejét 2012. június 30. napjáig meghosszabbítani.

Előzmények ide klikkelve érhetőek el.

Vissza...