, amelyben azt mondta a magyarokról, hogy “ti nem vagytok remek emberek, vagy eddig legalább nem voltatok. Március 15-éig az egész Magyarország nagyon szolgalelkű, kutyaalázatosságú ország volt”. Ez a költő mondta nem sokkal korábban, hogy “Talpra magyar!”
Petőfi Sándor: A kis-kunokhoz
(választási beszéd – részlet, 1848)
“(…) Ha valaki csakugyan dicsekedésnek veszi elõbbeni szavaimat, ám vegye; megengedem hát, hogy olyan pimasz voltam, hogy hetvenkedtem, de olyan alávaló soha nem voltam, hogy akárkinek is hizelkedjem. A legjobb alkalmam volna rá most, megszerettetni magamat veletek az által, ha az egekig magasztalnálak benneteket, hogy ti kunok, ti ilyen meg ilyen, dicsõ, páratlan, hasonremek emberek vagytok. Ha én azt amugy hosszas kacskaringósan kikanyargatnám, tudom, nem esnék roszul egyikteknek sem, sõt közületek többen megsimitanák a bajuszokat és a hajokat s azt mondanák: „ejnye, mégis derék ember ez a Petõfi, tegyük meg követnek.” Hanem azt korán se várjátok, hogy én titeket magasztaljalak, mert akkor szemtelenül hazudnám. Becsületemre mondom, hogy ti nem vagytok remek emberek, vagy eddig legalább nem voltatok. Március 15-éig az egész Magyarország nagyon szolgalelkü, kutyaalázatosságu ország volt és ti ebben a virtusban közelebb álltatok az elsõkhöz, mint az utósókhoz. Gondoljatok csak vissza arra a Szluha kapitányra, hogy süvegeltétek, hogy csúsztatok-másztatok elõtte. Ah, ha eszembe jut, még most is szégyenlem magamat a ti nevetekben. A zsidók hajdan Mózes idejében az isten helyett egy arany borjut imádtak, de ti még lejebb sülyedtetek, – ti egy ólomszamarat imádtatok. Azonban ez az idõ lejárt és remélem, hogy lejárt mindörökre. Fölemeltétek fejeteket s fölteszem rólatok, hogy soha többé meg nem hajoltok semmiféle ember elõtt a kerek világon. Az isten az állatnak teremtett négy lábat, az embernek csak kettõt, azért, hogy egyenesen járjon és embertársainak egyenest a szeme közé nézzen, – mert az ég alatt minden ember egyenlõ, egynek sem szabad másokra lenézni, egynek sem szabad másokra fölnézni. Nem ismerek magamnál se kisebbet, se nagyobbat.
Ennyit akartam mondani, atyámfiai, ebbõl megitélhetitek, hogyan érzek és hogyan gondolkodom. Ha kedvetekre való vagyok, meg fogtok követnek választani, s akkor minden erõmet nagy és szent kötelességem teljesitésére forditom. (…)”
PetĹ‘fit e remek kortesbeszĂ©de után nem választották meg. Hiába Ărta nem sokkal korábban a Nemzeti dal-t, nem volt elĂ©g jĂł magyar, ha a szolgalelkűsĂ©get emlegette.
Petőfi Sándor
Nemzeti dal
Talpra magyar, hà a haza! Itt az idõ, most vagy soha! Rabok legyünk vagy szabadok? Ez a kérdés, válasszatok! – A magyarok istenére Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk!
Rabok voltunk mostanáig, Kárhozottak õsapáink, Kik szabadon éltek-haltak, Szolgaföldben nem nyughatnak. A magyarok istenére Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk!
Sehonnai bitang ember, Ki most, ha kell, halni nem mer, Kinek drágább rongy élete, Mint a haza becsülete. A magyarok istenére Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk!
FĂ©nyesebb a láncnál a kard, Jobban Ă©kesĂti a kart, És mi mĂ©gis láncot hordtunk! Ide veled, rĂ©gi kardunk! A magyarok istenĂ©re EskĂĽszĂĽnk, EskĂĽszĂĽnk, hogy rabok tovább Nem leszĂĽnk!
A magyar név megint szép lesz, Méltó régi nagy hiréhez; Mit rákentek a századok, Lemossuk a gyalázatot! A magyarok istenére Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk!
Hol sĂrjaink domborulnak, Unokáink leborulnak, És áldĂł imádság mellett Mondják el szent neveinket. A magyarok istenĂ©re EskĂĽszĂĽnk, EskĂĽszĂĽnk, hogy rabok tovább Nem leszĂĽnk!
(Pest, 1848. március 13.)
Tévedés, rabok voltunk, rabok is maradunk, mert ezt szeretjük. Büszke a rabságára a szolgalelkű, kutyaalázatosságú magyar.
Forrás: Amerikai Népszava |