Az eltitkolt lakossági fórum

2012-03-08 19:47:59

Eltitkolt fórum volt ez a javából! A Veszprémi 7 Napban egy fogadóóra szövegezése közé rejtették el a felhívást, alig észrevehetően. Nem csoda, hogy alig egy tucatnyi ember volt csak a rendezvényen. Persze azt szerették volna, ha senki sem megy el. Akik ott voltak, azok igencsak kritikusak voltak.

A 2012. március 2-án megjelent Veszprémi 7 Nap 2. oldalán képviselői fogadóóra felirat alatt előbb Mihalovics Péter fogadóórájának helyéről, majd idejéről írtak, azt követően Brányi Mária alpolgármester asszony Kossuth iskolában megtartásra kerülő fogadóórájáról. S ezek után minden kiemelés nélkül került be az eddigiek folytatásaként, hogy Brányi Mária és Czaun János Kádártán lakossági fórumot tart a Veszprémi fejlesztésekről. Kádártán eddig minden lakossági fórumot külön a postaládákba eljuttatott szórólapon hirdettek. Ezúttal nem. Egy hete jelent meg a Kádártai Híres Újság, amibe érdekes módon a hír szintén nem fért bele. Ezek után miért is csodálkozhatnánk, hogy alig valamivel több, mint tíz fő volt ott a fórumon. Ezt akarták persze. Csak azt nem tudták megtiltani, hogy akik elmentek, azok panaszra nyithassák a szájukat.

Még mindig sokallják a telekadót (Drahos Nikolett)

Eredetileg a fejlesztések lettek volna a szerda esti kádártai lakossági fórum fő témái, de végül a csekély számú érdeklődők inkább a telekadó kapcsán fejezték ki elégedetlenségüket.

Az eseményen Brányi Mária alpolgármester ismertette a Veszprémet érintő fejlesztések kapcsán szólt a 8-as út 2015 első felére tervezett átalakításáról, illetve a a 2016-2020 között megvalósuló, Budapest-Boba közötti vasútvonal rekonstrukciójáról is. Felhívta a figyelmet arra, hogy idén elkezdődik a rendezési terv felülvizsgálatát, melyhez várják a lakosság észrevételeit, véleményét is és ugyanezt elmondta a kulturális intézményrendszer átalakítása kapcsán is.

Schmidt István, a városfejlesztési iroda vezetője a faluközpont, az ottani híd korábban tervezett átépítéséről szólva elmondta, az illetékes állami szervek csak az elvi tervek elkészítéséig jutott, ott megakadt a folyamat, de megpróbálják feléleszteni a dolgot.

A Kádártát érintő elképzelésekről Czaun János beszélt. A városrész önkormányzati képviselője elmondta, mindent megtesz, hogy a faluközpont megújítása 2014-ig megvalósuljon. A tavalyi beruházások közül kiemelte a református templom tetejének rekonstrukcióját, illetve a 40 éves víztornyon elvégzett beruházást is. Szólt a társadalmi munkában elvégzett feladatokról is, ilyen volt a Csimorka utcai parkosítás, valamint a Séd utcát és Öregrét utcát összekötő járda kialakítása.

Az ide elképzelések között ismertette a csapadékvíz-elvezető árkok tisztítását, a járdafelújításokat és beszélt arról az elképzelésről is, miszerint a volt tsz-épületből (ahol a lakossági fórumot tartották) művelődési házat hoznának létre, a meglévő faluház pedig megmaradna a részönkormányzati hivatalnak.

A hozzászólókat viszont ennél jobban érdekelte a januártól bevezetett, nagy vihart kavart telekadó. Az egyik hozzászóló ennek kapcsán ugyan szerette volna tényszerűen megtudni, Kádártán konkrétan mire költik a befizetett adójukat, összegszerűen mennyit és mire költenek ebben a városrészben, de ezt ennyire pontosan nem tudhatta meg. Brányi Mária válaszában ismertette a város költségvetésének főbb számait, azokat a nehézségeket, melyekkel a büdzsé egyensúlyának megteremtésekor küzdöttek meg. De emellett azt hangsúlyozta ki, nem így működik, hogy ami egy városrész befizet, azt arra költik el, hiszen nem csak az ottani szolgáltatásokat veszik igénybe a lakosok.

A többi hozzászóló szintén a telekadó mértéke miatt elégedetlenkedett, úgy vélték, az ipari övezetbe tartozó területek után azt lehetetlen kifizetni, tönkreteszi majd őket. Mint mondták, a vállalkozások is nehéz helyzetben vannak, nem csak az önkormányzat, és az itt lévő telkek értéke nem akkora, mint Veszprémben. Szóba került az is, hogy szintén nehezítené a cégek munkáját a 7,5 tonnás súlykorlátozás.

Szóba került a börtönnél lévő, Bedevölgy utcai gond is, ott ugyanis a buszmegállótól négysávos úton kell átjutni a lakóparkhoz, zebra és gyalogátkelőhely nélkül. A lakosok úgy vélték, csak a szerencsének köszönhető, hogy eddig még nem történt ott tragédia. Ennek kapcsán Czaun János emlékeztetett arra, Rátóton a három buszmegállóból, csak egynél van zebra, pedig ott történtek már halálos balesetek, így szükségesnek tartaná ott a lámpás kereszteződés kialakítását. Ettől függetlenül - ahogy Katanics Sándor hozzászólásában javasolta - megkeresik Navracsics Tibort, aki az ügyben illetékes minisztérium vezetője.

Katanics Sándor felszólalásában egyébként úgy vélte, nem lenne alkalmas művelődési háznak a volt tsz-épület, és azt kezdeményezte a hozzá érkezett kádártai kéréseket tolmácsolva, hogy Czaun János hívjon össze egy olyan, a rátótihoz hasonló fórumot, ahol Kádárta esetleges leválásának előnyeit, hátrányait vitathatnák meg.

Forrás: Veszport.hu

Vissza...