Nincs értelme a párbeszédnek

2012-03-04 15:54:11

Nyílt levél Rostoványi Zsolt rektor úrnak

Tisztelt Rektor Úr! Az Ön által vezetett egyetem, a Corvinus Egyetem Politikatudományi Intézete nagy érdeklődéssel kísért közpolitikai beszélgetéssorozatot szervez, Tárcatükör címmel.

E rendezvény keretében 2012. február 16-án Vona Gábor, a Jobbik Magyarországért párt elnöke, majd két héttel később ugyanennek a pártnak az országgyűlési képviselője, Gaudi-Nagy Tamás volt a belügy-, illetve a közigazgatási és igazságügyi miniszter vitapartnere.

Rektor Úr nyilván tisztában van azzal, hogy ez a tény számos egyetemi oktató és hallgató, kutató, tudós és egyszerű állampolgár mély felháborodását váltotta ki. Az egyetemi hallgatók erőteljes tiltakozása az említett politikusok jelenléte ellen csupán a jéghegy csúcsa. Sokan érezzük úgy, hogy ez a lépés újabb megcsúfolása a demokráciának, újabb bizonyítéka a hazai politikai kultúra elkorcsosulásának. Nem gondolom, hogy Rektor Úr ne lenne tisztában a Jobbik mibenlétével, ideológiájávalés politikájával, mégis engedjen meg nekem néhány megjegyzést. Nem azért, mintha azt gondolnám, az én politikai ízlésem és meggyőződésem az egyedül elfogadható. Abban a reményben írok Önnek, hogy levelem megérteti Önnel mindazok felháborodását, megdöbbenését és elkeseredését, akik értetlenül szemlélik, miként biztosít nyilvánosságot Magyarország egyik legkiválóbb egyeteme a szélsőjobboldali ideológiának.

Ebben a levélben sem mód, sem szükség nincs a Jobbik politikai hitvallásának elemzésére. Ön, Rektor Úr ugyanolyan jól tudja, mint én, hogy a Jobbik megalakulása óta folyamatosan aljas indulatokat kelt a magyar társadalomban, durván cigányellenes, antiszemita, nacionalista, tagadja mindazokat az értékeket, amelyek a második világháborút követően alapelvekké váltak az európai demokráciákban. Tagadja a demokráciát, a mindennapi élet szabadságát, a kulturális sokféleséget, meggyalázzák a tőlük eltérően gondolkodók emberi méltóságát, fasisztoid szervezeteket hoznak létre, megfélemlítik a nekik nem tetsző kulturális és etnikai csoportokat, újságjaikban, internetes felületeiken következetesen tagadják a holokausztot. Vona Gábor nyíltan kijelenti, ők nem demokraták, Gaudi-Nagy Tamás a magyar Országgyűlésben érvel a zsidó kárpótlás ellen, a párt külügyi szóvivője „izraeli etnobizniszről” beszél a holokauszt kapcsán. Engedje meg Rektor Úr, hogy megkérdezzem, miért gondolja Ön, miért gondolják az Ön munkatársai, hogy ilyen embereknek, ilyen eszméknek helye van a Corvinus egyetemen? Ön nemzetközi hírű tudós, aki kitűnően ismeri Európa és a világ legjobb egyetemeit. El tudja képzelni, hogy bármely elismert európai egyetem teret adna hasonló szélsőjobboldali, újfasiszta, rasszista, holokauszttagadó, antiszemita nézeteket hangoztató politikusoknak?

Tisztelt Rektor Úr! Ön nem olyan régen ugyanebben a kérdésben interjút adott a Klubrádiónak. Ebben az interjúban Ön egyrészt azzal érvelt a Jobbik politikusainak a vitában való részvétele mellett, hogy kollégái szakmailag meg tudják ítélni, kiknek a szerepeltetése indokolt. Másrészt azt hangsúlyozta, hogy olyan parlamenti pártról van szó, amely a legutóbbi választásokon 850 ezer szavazatot kapott. Végül pedig az iszlámmal kapcsolatos tapasztalataira és kutatásaira hivatkozva úgy vélte, a radikális mozgalmakkal is tárgyalni kell, „be lehet őket vonni a demokratikus térbe”, hiszen „ők is ennek a demokratikus térnek a résztvevői”. Rektor Úr, minden tiszteletem és nagyrabecsülésem ellenére  azt kell mondanom, ez súlyos politikai és erkölcsi tévedés. Az Ön kollégáinak nincs igaza. Vona Gábor és Gaudi-Nagy Tamás vitában való  részvételének nincsenek, nem lehetnek szakmai indokai. Az illetőknek ugyanis nincsenek szakpolitikai kompetenciáik, személyükben sokkal inkább egy, demokratikus meggyőződésű emberek számára elfogadhatatlan politikai kultúrát és ideológiát képviselnek. Önnek azt is tudnia kell, a 850 ezer szavazat nem legitimálhatja az európai történelem legrosszabb hagyományaihoz kapcsolódó ideológiákat. Már csak azért sem, mert ezeknek a szavazóknak a jelentős része megtévesztett, reménytelen körülmények között élő, a mai, átalakuló világban eltévedt, gyakran megkeseredett ember. Nekünk, a demokrácia híveinek – és én természetesen Önt is ide sorolom − nem az a feladatunk, hogy teret adjunk megtévesztő, hamis és  embertelen nézeteknek, hanem éppen az, hogy következetesen küzdjünk ezek ellen. Azt pedig Önnek is tudnia kell, a szélsőjobboldali, radikális szervezeteket a világon mindenütt a demokrácia megvetése, sőt, gyűlölete tartja életben. Ezek a pártok és szervezetek nem a „demokratikus tér résztvevői”, hanem a demokrácia esküdt ellenségei. És ez igaz a Jobbikra is.

Anélkül, hogy egyetlen pillanatra is kétségbe vonnám Rektor Úr az Ön mélyen demokratikus elkötelezettségét, nem értem, miért nem tesz semmit az ellen, hogy szélsőjobboldali, újfasiszta politikusok szereplése hozza rosszhírbe az Ön által vezetett egyetemet. Különösen azért nem értem, mert az Ön tudományos munkásságát, közéleti szerepléseit mélyen átitatja a demokrácia tisztelete és az európai humanizmus szellemisége. Az a szellemiség és kultúra, amivel összeegyeztethetetlen a Jobbik politikája. Rektor Úr, az Ön tudományos munkásságának és demokratikus meggyőződésének minden tisztelete mellett ezt az Önnek írt nyílt levelet is felhasználom arra, hogy felhívjam a demokratikus politikai pártokat, tiltakozásuk jeléül ne vegyenek részt a Tárcatükör további rendezvényein. Ezen az úton is nyilvánítsuk ki, hogy a demokrácia hívei – pártokhoz való tartozástól függetlenül – semmiféle közösséget sem vállalhatnak az újfasiszta elveket valló Jobbikkal. Őszintén sajnálom, hogy Ön, Rektor Úr és az Ön által vezetett egyetem más utat követ.

Tisztelettel köszönti:

Niedermüller Péter a Demokratikus Koalíció alelnöke

 

Vissza...