Közellenség lettem

2012-03-02 20:05:55

Olvasom a Veszprémi 7 Napban, hogy mit mondtam a sajtótájékoztatón. Pontosabban azt olvasom, mit értett ebből meg a tudósító. Még pontosabban, hogy miként írta ezt át a felelős szerkesztő. (Mert szerintem átírta. Vagy ha mégsem, akkor nagyon jellemtelen egy alak ez a Mátyus Tomi. Bokázik nekem, mint aki tisztel, közben meg tudja jól, hogy hazugságok, finomabban szólva csúsztatások jelennek meg a neve alatt.) 

Nagyon utálhatnak már „Béci bácsi” szerkesztőségében. Még egy hónapja sincs, hogy a közgyűlésen azt feszegettem, miért is fizet 23 milliót évente erre a lapra a közpénzekből az önkormányzat, amikor a heti rendszerességgel megjelenő lap reklámbevételekből, akár több millió Ft-ra is szert tehet hetente, miközben valójában maga az önkormányzat biztosítja azt, hogy minden veszprémi postaládába eljusson ez az egyébként silány minőségű és tartalmú kiadvány.

Annak érdekében, hogy a veszprémiek kellően el legyenek borzadva a magamfajta Brüsszelhez rohangáló hazaárulóktól, azzal a címmel nyitnak, hogy „ Brüsszelhez fordulna Katanics”.

S gondolva az olvasni lustákra is, akik kevés szóból is értik, amit érteni akarnak: írják a lényeget szerintük pontosan kiemelve: „Úgy véli, az önkormányzat nem engedi érvényesülni demokratikus jogait, ezért Brüsszelhez fordul Katanics Sándor Hangvillával kapcsolatos kérdéseivel, ám az alpolgármesterrel mind a mai napig nem kívánt egyeztetni a képviselő.” Na, mondták is az öregasszonyok már a Kossuth utcán- no meg szerkesztőkémnek hamarosan a „Béci bácsi” -, mennyire szörnyű, hogy „ez a komenyista hazaáruló (Gyurcsányista)  Katanics, minként akarja megakasztani széplelkű alpolgármester asszonyunknak a város felvirágoztatásáért tett erőfeszítéseit.”

Már hogy a fenébe ne kívántam volna a mai napig egyeztetni, hisz még január 25-én -a közgyűlést megelőző napon- 9 kérdést intéztem hozzá. S Január 26-án nem én, hanem a polgármester asszony mondta azt, majd 15 napon belül írásban megfelel. A válaszában nem akart egy kérdésre sem pontosan válaszolni. Kikerülő magatartást tanúsítva leginkább azt hajtogatta, ott vannak a novemberi és decemberi előterjesztésben a válaszok. Azokban az előterjesztésekben, amit mind novemberben, mind decemberben (a novemberit átírva) sürgősséggel terjesztett elő, s amelynek az indoklása sem volt alapos, a jegyzőkönyvek tanúsíthatják, hogy már ezt az eljárást is igencsak nehezményeztem. A bizottságok - alig 24 órával a napirend tárgyalása előtt kapták meg az előterjesztést (a közgyűlés meghívójában még nem is szerepelt ez a téma napirendi pontként) - a pénzügyi bizottság is úgy tárgyalta decemberben, hogy az első körös meghívóban még napirendre sem volt tűzve a Hangvilla ügye. Mindez valahogy kimaradt a Mátyus -féle tudósításból.

Akárcsak az- pedig ott ült a közgyűlésen is az ifjú  tudósító- hogy február 23-án nem kaptam szót a polgármestertől, pedig az SZMSZ szerint szót kellett volna kapnom annak érdekében, hogy elmondhassam, nem fogadom el az írásban küldött alpolgármesteri választ és ahhoz is jogom lett volna, hogy elmondjam azt is, miért. Az alpolgármester asszony vajon miért nem a nyilvánosság előtt akar erről egyeztetni velem? Vajon miért nem jó erre a közgyűlés és a sajtó nyilvánossága? Miért négyszemközt vagy csupán a vállalkozóval hármasban akar velem erről társalogni? Mert van valami takargatnivalója? Mátyus úr, vagy inkább Béci bácsi megtestesítője, Darcsi felelős szerkesztő ezeket ki tudja miért nem tartotta fontosnak a „közellenség” mentségéül a nyilvánossággal közpénből közölni.

A sajtótájékoztatót ezen a héten kedden délután tartottam. Szerdán délután hívást kaptam Brányi Mária titkárságától, hogy az alpolgármester asszony beszélni kíván velem. Mondtam rendben, mert hogy ugye én nem vagyok hajlandó beszélni azóta sem az alpolgármester asszonyunkkal. :-) S közel egy órán keresztül hallgathattam, mennyire rossz úton járok. Megtudhattam, hogy ha elolvasnám az előterjesztést, akkor választ kapnék arra, amiket kérdeztem és ha leülnék a vállalkozóval, megtudhatnám azt is, amire ő nem kívánt válaszolni. (Bocsánat, de úgy látszik nehéz a felfogásom és én még mindig nem értem, hogy mi közöm nekem ahhoz a vállalkozóhoz, aki tavaly ilyenkor még vállalta az 580 milliós önrészt, hogy elnyerje a 775 milliós beruházástól a még hiányzó összeget Brüsszeltől. Most, hogy véleményem szerint belekényszerítette a várost ebbe az által vélhetően már mégsem olyan remeknek tartott üzletbe, engem nem érdekel miként próbálja magyarázni a megmagyarázhatatlant. Bizony én csak azt látom, hogy az az 1200 millió, amiért mi közpénzekből tulajdonosokká válhatunk, könnyűszerrel csődbe taszíthatja az egész várost.

A telefonbeszélgetés során megtudhattam, magatartásom elbizonytalanította a helyi pénzpiacot. Az eddig hitelt nyújtani kívánó bankok, meginogni látszanak. S addig bizony nem lesz aláírva a társasági szerződés, amíg én ennyire felelőtlen vagyok. A franc gondolta volna, hogy a pénzpiacok az én sajtótájékoztatóimat lesik. S hanyatt- homlok menekülnek, ha én Brüsszelt emlegetem. Talán az előterjesztés megalapozottságával van nagy baj, ha ennyi elég volt az elbizonytalanodáshoz..)

Szóval ennyire nem akarok beszélni Brányi Máriával. Személyesen most már ebben az ügyben tényleg nem. Miután a jegyző is elismerte, (no nem a nyilvánosság előtt, csak nekem), hogy ő is szabálytalannak vélte, ahogy megfosztottak a szótól február 23-án, miért is ülnék le beszélgetni négyszemközt bármiről is az alpolgármester asszonnyal.  

Elárulom egyébként minden kedves olvasómnak, s mondtam is tulajdonképpen a sajtótájékoztatón, Brüsszelhez akkor fordulok, ha aláírják a társasági szerződést. S ekkor van értelme felkeresni e megyei főügyészséget is és megkérdezni, hogy amit leírtak az opciós joggal kapcsolatosan, az valóban törvényes, vagy annak -ahogy sejtem- durva kijátszása. Ezt persze azért nem hangsúlyoztam, mert akkor most azt olvashatnák, megzsaroltam az önkormányzatot. Azért önöknek, a gondolkodni is tudóknak és szeretőknek azt javasolom, fontolják meg önállóan is, vajon mi lehet annak az oka, hogy a december 15-én január 31-re kitűzött határidőt a társasági szerződés aláírására miért nem írták alá a módosítás után még február 29-ig sem. Bizonyára nem azért, mert megszólaltam február 28-án délután.

Katanics Sándor

Megjegyzés: A Vehír sajtótájékoztatóról szóló tudósítása sokkal korrektebb, pedig ők is nyilvánvalóan jobbra és a városvezetéshez húznak. Ők nem rohantak el a városanyához és nem tették lehetővé, hogy az én sajtótájékoztatóm Brányi Mária válaszáról szóljon, mint ahogyan tette ezt már nem először és vélhetően nem is utoljára a Veszprémi 7 Nap.

Vissza...