Orbán menni fog

2012-02-21 20:06:51

Évértékelő beszédet tartott ma Gyurcsány Ferenc volt kormányfő, aki szerint nem csak Orbán Viktort kell legyőzni, hanem az országban uralkodó széthúzásra is megoldást kell találni. Szerinte a jelenlegi kormány lebontja a demokratikus kereteket, a szegényeket pedig bűnbaknak tekinti.

A köztársaságpárti hazafiakat viszont nem lehet kiirtani és kitiltani sem.

15:55 - Nem Orbán Viktort kell legyőzni

Pokolian nehéz lesz - utalta kormányfő a kiegyezés politikájára. Szerinte ugyanis az elhúzódó válság nem hoz majd könnyű felemelkedést, így a legrosszabb forgatókönyv szerint egy közös, nagy drámai kiábrándulás térít majd minket észhez.

Gyurcsány Ferenc szerint muszáj megakadályozni a szociális szegénység miatti széthúzást. Ha ugyanis a miniszterelnök nem változtat a szociális politikáján, s a miniszterei továbbra is csak azt hangoztatják cinikusan, hogy meg lehet élni pár tízezer forintból, akkor annak súlyos következményei lehetnek.

Azt akarom kérni önöktől, hogy merjenek szembenézni az ország nehézségeivel. Legyőzni nem elsősorban Orbán Viktort kell, hanem meggyőzni kell Magyarország legtöbb állampolgárát, hogy ez egy jobb hely, élhetőbb hely. Ha nem elveszíti magát. Tegyünk Magyarországért, a köztársaságért! - zárta beszédét Gyurcsány Ferenc.

15:52 - Nem lehet megölni a köztársaságpártiakat

Magyarországon nem működik az az elv, hogy elegendő eggyel több szavazatot szerezni, mint az ellenfél - véli a volt kormányfő, miután szerinte a széthúzás akkor sem szűnne meg. Az igazi kérdés az, hogy hogyan fog egymásra találni a szétszakadt ország, a köztársaságpárti Magyarország és az úgynevezett nemzeti oldal.

Nem érti meg a magyar miniszterelnök, mivel játszik. Nem érti, mert ő még mindig azt hiszi, hogy a politikai hatalom birtokában fel lehet morzsolni a köztársaságpárti Magyarországot.

Gyurcsány szerint lehet ideiglenesen kisebbségbe szorulni, lehet politikai vereséget mérni az ellenfélre, de egy valamit nem lehet: köztársaságpárti Magyarországot kirekeszteni vagy megölni. És ez igaz fordítva is - mondta. Nem lesz addig Magyarországon béke, amíg vissza nem találunk a demokratikus köztársaság, az emberi méltóság útjára - tette hozzá.

15:48 - Orbán direkt rombolja a demokráciát?

Ha ezt a politikát folytatja Orbán Viktor, akkor tönkre fogja tenni a hazai demokratikus berendezkedést - állítja Gyurcsány Ferenc, aki szerint elképzelhető, hogy a kormányfő mindezt direkt teszi. A szétrombolás után eljön ugyanis az a pillanat, amikor mindenki rendet akar - akár egy autoriter rendszer árán is

15:44 - Legnagyobb párttá akarnak válni

Semmi értelme sincsen egymást marni és a mostani rezsim malmára hajtani a vizet - mondta az MSZP-ből való kilépésre utalva Gyurcsány Ferenc, aki egyben azt is leszögezte: a magyar baloldal legnagyobb pártjává akarnak válni.

15:41 - Alávaló, amit az egyházakkal művelnek

Gyurcsány nekiment az egyházaknak is, szerinte ugyanis bántóan csöndben vannak. Bántóan nem szólnak egy szót sem, pedig a feladat nagy lenne. A gyengékért és az elesettekért viselt felelősség keresztényi érték - hívta fel a figyelmet. Más egyházak pedig csak azért nem működhetnek egyházként, mert kritikusak Orbán rendszerével kapcsolatban. Iványi Viktorról beszélek, aki megkeresztelte Orbán Viktor első két gyerekét. Iványi Viktort mondtam? Iványi Gábortól kérek csak elnézést - vágta ki magát szellemesen Gyurcsány Ferenc.

Iványi Gábor egyháza sok száz embernek nyújt menedéket, de úgy tűnik, ez nem számít, sokkal fontosabb egy-két kritikus mondat, amelyet az Orbán-kormánnyal szemben fogalmaz meg. Csendben és halkan mondom, hogy ezt alávaló dolognak tartom. Sokkal több Iványi Gábort és sokkal kevesebb Orbán Viktor kívánok Magyarországnak - mondta.

15:35 - Teszünk rá, mi tetszik Orbán Viktornak!

Gyurcsány szerint csak a diktatúrák adtak ki olyan feladatokat, amelyek a saját kormányzatukat legitimálták. A hazai kultúra támogatása viszont jelenleg attól függ, hogy mi tetszik a kormánynak, mi viszont teszünk rá, hogy mi tetszik Orbán Viktornak, és mi nem! - mondta.

15:28 - Jött egy új rezsim, amely utálja a tanítás szabadságát

Gyurcsány Ferenc szerint a rendszerváltás után abban mindenki egyetértett, hogy bizonyos kérdéseket - így például az oktatást - nem lehet elzárni senkitől. Most valami más történt: nem betanított munkásként kell tekinteni a pedagógusra, akinek megmondják, hogy hogyan kell tanítani. Jött egy új rezsim, amely utálja a tanítás sokszínűségét, és ellenfelet lát a szabad tanárban, diákban és tanításban - fogalmazott.

15:23 - Parolázik a Fidesz a Jobbikkal?

Képtelen vagyok megérteni, hogy egy önmagát demokratikusnak mondott párt, hogyan parolázhat a Jobbikkal, ezzel a fasiszta párttal. Képtelen vagyok megérteni - mondta.

15:21 - Nem lehet engedni a radikálisnak becézett náciknak

Gyurcsány Ferenc a romák helyzetéről szólva azt hangsúlyozta: nem lehet máshonnan indulni, minthogy a romák is Magyarország polgárai. Ha egy ország a legszegényebbjeit kínálja fel bűnbaknak, akkor az az ország az erkölcsi romlás útjára lép.

Ahogyan élnek, az nagyon más mint ahogyan mi gondolkodunk a világról - mondta Gyurcsány, aki szerint a szegénység nehéz és vitatható útra viszi őket. Tudom, hogy könnyű erről beszélni egy budapesti szállodában, mint megélni ezt egy vidéki faluban. Van viszont 6-800 ezer honfitársunk, akikről az ország nagyobbik fele csak bűnt lát bennük. Nem lehet a cigányt a bűn jelzőjévé tenni. Nem lehet megengedni a radikálisnak becézett náciknak, hogy cigányozzanak - tette hozzá.

15:16 - A 47 ezer forint cinizmusa

Jó néhány évvel ezelőtt pontosan tudtuk, hogy sok dolga van a kormánynak a szegénységből kivezető út megtalálásában. "Soha ilyen fájdalmas nem volt a szegénység szorítása, mint az elmúlt években" - fogalmazott Gyurcsány. Mindig volt szegénység, a mi kormányunk ideje alatt is, de nagyon nem mindegy, hogy hogyan tekintünk a szegénységre. Mintha nem látná ez a kormány, hogy százezrek vannak, aki dolgozni szeretnének, de nem tudnak. Nem arról van szó, hogy mindenki csalni akar. Biztosan vannak ilyenek is, de a többség még empátiát sem kap a kormánytól. Ehelyett marad a 47 ezer forint fájdalmas cinizmusa - tette hozzá.

Van a teremben olyan tanárnő, aki még mindig állástalan - száz pályázat után. Neki nem mondható a szemébe, hogy te vagy a hibás.

15:10 - Kilincseltek Orbánnál, de neki nem ért egy órát 2300 állás?

Hetekig kilincselt a magyar miniszterelnöknél egy külföldi vállalatvezér, csakhogy időpontot kapjon Orbán Viktortól - utalt Gyurcsány a Nokia elbocsájtására. Azt ugyan elismerte, hogy a kirúgásokat nem lehetett volna teljesen megakadályozni a találkozóval, de szerinte az elbocsájtások módjáról az átképzésekről lehetett volna tárgyalni.

Olyasvalaki csöngetett be a magyar miniszterelnökhöz, aki gyakorlatilag a kollégája. Mit gondol a magyar miniszterelnök? Nem ér meg neki egy órát 2300 munkahely? - kérdezte Gyurcsány hozzátéve, hogy a politikát emberek csinálják. Ha Orbán Viktor tudatosan magányos akar lenni, akkor tévúton jár. A politikában a magányosság öl, partnerekre van szükség - tette hozzá.

15:06 - Orbán rendszere illegitim

Azoknak van igaza, akik azt mondják, hogy még demokratikus választásokon sem lehet felhatalmazást szerezni arra, hogy ledöntsék a demokratikus rendszert - véli Gyurcsány, aki szerint emiatt Orbán rendszere illegitim. A köztársaságra tett esküjük hamis, elfogadták, hogy nem a köztársaságot, hanem Orbán Viktor párthatalmi törekvéseit fogják elfogadni - tette hozzá.

15:03 - Melyik ország szuverénebb: Észak-Korea vagy Dél-Korea?

A volt kormányfő szerint Magyarország soha nem volt egyedül, de soha nem volt olyan magányos, mint ma. A szuverenitásról szólva azt mondta, hogy ez egy pozitív történelmi örökség, de a modern politika nem arról szól, hogy bármi áron szuverén vagyok.

Melyik ország szuverénebb Észak-Korea vagy Dél-Korea? Észak. És melyik a sikeresebb és gazdagabb és melyik országból akarnak átszökni a határon? - vetette fel Gyurcsány Ferenc, aki szerint utóbbira már egyértelműen Dél-Korea a válasz.

A volt kormányfő szerint a legvidámabb barakk helyett a legszomorúbb barakk jött létre. Azt gondolom, hogy egy hibás nemzeti stratégiából egy hibás nemzetközi politika következett, amely lényegében megbukott. Magyarország a két szék közül a pad alá esett Orbán külpolitikája miatt, mert amellett, hogy a nyugati szövetségeseket elveszítettük, nem szereztünk helyette keleti partnereket - fogalmazott.

15:01 - Orbán nem kormányozni akart

Orbán Viktor nem kormányozni akart, hanem rendszert váltani, s ha jól értem, ez lényegében megtörtént. Mindaz amit gondolt Magyarországról, s amely mögött ott van sokak támogatása, ez a politika erővel és befolyással rendelkezik, még ha sikerrel nem is - jelentette ki Gyurcsány Ferenc, aki szerint két világ jött létre, s magyar néz magyarral szembe.

14:56 - Orbán menni fog, ezt megígérhetjük neki

Magyarország legnagyobb kérdése nem az, hogy legyőzhető-e az Orbán-rendszer, hanem az hogy hogyan viszonyuljanak a kialakult viszonyokhoz. Orbán menni fog, ezt többé-kevésbé megígérhetjük neki, de az úgynevezett nemzeti Magyarország maradni fog - mondta.

Sokan revansot vennének, de nincs helye kiátkozásnak, miután az átok előbb-utóbb a fejünkre fog visszahullani. De helye lenne annak, hogy megértsük: miért történik ez velünk - mondta a volt kormányfő, aki szerint újra kell egyesíteni Magyarország polgárait.

14:52 - A mai Magyarország nem akar segíteni a szegénységen

Antall József azt mondta, közjogi értelemben 10 millió magyar miniszterelnöke, de lelki értelemben a határon túliak kormányfője is - emlékeztetett Gyurcsány Ferenc, aki szerint a magyar demokráciának maga mögött kell hagynia a kirekesztés, a magyar felsőbbrendűség eszményét. Ezek voltak a tartópillérei a magyar rendszerváltásnak, ám ezek összedőltek - tette hozzá.

Ez a Magyarország nem hisz Európa eszményében, ez a Magyarország keleti szelekre vár - fogalmazott.

A Demokratikus Koalíció elnöke szerint a mai Magyarország nem felemelni akarja a szegénységet, hanem azt üzeni neki, hogy nincs rád szükség. A nacionalista mozgalmak pedig összekeverik az állam dolgát és a nemzet fogalmát.

14:47 - Köztársaságpárti hazafiak vagyunk

Mi magunkat köztársaságpárti hazafiaknak, magyaroknak tartjuk - fogalmazott Gyurcsány Ferenc, aki szerint az összes politikai erőnek közös fundamentumát adta demokratikus republikanizmus, azaz a köztársaság-pártiság. 1990-ben úgy gondoltuk, hogy bár alkotmányunk magán viselte az előző rendszert, de olyan új alkotmányt hoztunk létre, amelyet az első szabadon választott parlament összes pártja elfogadott.

14:42 - 1992-ben repedt meg a közösség

Magyarország bajban van - jelentette ki Gyurcsány Ferenc nyolcadik évértékelőjének elején, hozzátéve, hogy nem szabad azzal megelégedni, hogy Orbán Viktor a felelős mindezért.

A Demokratikus Koalíció elnöke szerint 22 évvel ezelőtt a polgári demokráciára szavazott az ország és ebben osztozott az egész demokratikus politikai közösség is. 1992-ben azonban megrepedt az erősnek hitt köztársaságpárti demokratikus közösség, s megjelent egy új eszme, amiről azt hittük, hogy már leszámoltunk vele. 

Ma már tudjuk, hogy nem így van, sokak számára elbukott a köztársaság - fejtegette.

Nyolcadik alkalommal értékel a volt kormányfő

Gyurcsány Ferenc ma az egyik budapesti szállodában, meghívottak előtt tartja 2005 óta megszokott országértékelő beszédét. Korábban kormányfőként rendre a parlament tavaszi ülésszakának kezdetén mondta el értékelését, amelyek alkalmával többnyire reformterveit ismertette.

Első miniszterelnöki évadnyitójában négy feladatot jelölt ki: az adórendszer és a felsőoktatás átalakítását, a nemzeti felelősség programjának megvalósítását, és a következő évtized fejlesztési programjának megalkotását. Második évindító beszédében fő célként a munkahelyteremtést, az állami működés szerkezeti reformját és a szegénység visszaszorítását emelte ki.

2007 februárjában, az őszödi beszéd okozta belpolitikai viharok után azt mondta: a közélet háborús logikája helyett nyugodt reformpolitikára van szükség. Negyedik évnyitó beszédében az új polgárosodás programját hirdette meg, és azt mondta: nyugodtabb kormányzás, nyugodtabb élet következhet, nem készülnek további húsbavágó döntésekre.

Ötödik évértékelő beszédében a többi között az adó-, a szociális- és a nyugdíjrendszer, továbbá a támogatáspolitika átalakítását nevesítette olyan intézkedésként, amely lehetővé teszi, hogy a költségvetési egyensúly megőrzése mellett versenyképesebb legyen az ország.

Gyurcsány Ferenc 2010 márciusban a kezdeményezésére megalakult Magyar Demokratikus Charta rendezvényén értékelt, miután a kormányfői székből való távozása után hónapokig szinte csak zárt fórumokon szólalt meg a nyilvánosság előtt. Akkor azt kérte híveitől, hogy a választásokon támogassák a Mesterházy Attila vezette MSZP-t. Beszélt arról is, hogy a szocialista párt lehet a parlamentáris demokrácia, a harmadik Magyar Köztársaság igazi védője és képviselője.

Egy évvel ezelőtt a szocialista párt Demokratikus Koalíció Platformjának elnökeként viszont - túl azon, hogy önkényuralom építésével vádolta Orbán Viktor miniszterelnököt - már azt mondta: az MSZP átalakításával új balközép pártot kell létrehozni.

Ezt a törekvését sikertelennek ítélve döntött úgy tavaly októberben, hogy távozik az MSZP-ből és Demokratikus Koalíció néven új, nyugatos, polgári balközép pártot alakít, amelynek elnökévé választották november elején.


forrás: nepszava.hu

Vissza...