Válaszlevél Gyurcsány Ferencnek

2012-02-04 17:45:25

Hadd tegyem világossá, hogy a kritika célja részünkről nem az, hogy Önt kiáltsuk ki bűnbaknak a harmadik köztársaság minden kudarcáért. A kudarcban azonban Önnek is része van. Egy vezető politikusnak gyakran súlyos erkölcsi dilemmákban kell állást foglalnia. Szerintünk Ön miniszterelnökként néhány nagy súlyú erkölcsi dilemmában rosszul foglalt állást. Ez hozzájárult a magyar demokrácia erkölcsi alapjainak felőrlődéséhez, ezen keresztül a harmadik köztársaság bukásához. Emiatt szerintünk azt, akinek a demokrácia erkölcsi alapjainak a helyreállítása is a céljai között szerepel, e cél elérésében most nem segíti az Önnel való együttműködés. És azt is jelenti, hogy amennyiben Ön hozzá akar járulni a demokrácia helyreállításához, elkerülhetetlen, hogy szembenézzen ezzel a felelősséggel.

Nem akarunk erkölcsi értelemben egyenlőségjelet tenni az Ön kormányzása és a jelenlegi kurzus közé. Az Ön kormányai egy szabadelvű, pluralisztikus demokrácia alkotmányának a talaján működtek, amely a hatalom megosztásán, a közjogi intézmények egymást korlátozó, ellenőrző viszonyán nyugodott. A demokrácia azonban erkölcsi képződmény is, ami addig életképes, amíg a polgárai bizalommal vannak iránta. A demokrácia – sokszor íratlan – normáinak megsértése ezt a bizalmat ássa alá. Az Ön miniszterelnöki működéséhez véleményünk szerint nagyon súlyos normasértések kötődnek. A jelenlegi hatalom működéséhez viszont a szabadelvű demokrácia alkotmányos rendjének felszámolása kötődik. A kettő közé nyilván nem lehet egyenlőségjelet tenni, de a kettő között van egy fontos kapcsolat.

Az Ön miniszterelnökségéhez kötődő normasértéseknek fontos szerepük volt abban, hogy a demokrácia intézményrendszerét most szétverhették, hogy az alkotmányosság lerombolóinak pártja ezek után is a legnagyobb támogatottságot élvezi, és attól kell tartani, hogy ha az ő kudarcuk beteljesedik, annak egyik következménye a szélsőjobb további megerősödése lesz. Ezzel Önnek és követőinek szembe kellene néznie. Természetesen ez a levél nem alkalmas arra, hogy ezt az állításomat minden részletre kiterjedően alátámasszam. Fő vonalakban azonban megteszem.

Demokráciánk erkölcsi hitelének aláásásában igen fontos szerepe volt a befolyásos gazdasági szereplők és a pártok közötti illegális együttműködésnek, összefonódásnak. Ennek a legnyilvánvalóbb aspektusa, amikor egyes politikusok a közérdeket személyes anyagi előnyök fejében kiárusítják. Ez különösen egy olyan társadalomban hitelteleníti nagyon erősen a demokráciát, amit egyre növekvő és egyre inkább igazolhatatlan egyenlőtlenségek feszítenek, amelyekkel szemben a politika meglehetősen közömbös. Nehéz lenne tagadni, hogy a korrupciónak ebben a műfajában élen járt az Ön volt pártjának számos politikusa, abban az időszakban is, amikor Ön pártelnök és miniszterelnök volt, tehát a szocialista politikai közösség legnagyobb felelősséggel és cselekvési lehetőséggel felruházott tagja.

A demokrácia szempontjából nem kevésbé romboló a gazdasági szereplők és a pártok közti intézményes összefonódás, aminek a párt- és kampányfinanszírozás a legfontosabb terepe. Az állampolgár ebből azt érzi, hogy az ő adójából létrejött forrásokat a pártok azoknak a gazdasági szereplőknek adják, akik gondoskodnak arról, hogy a pártoknak aztán legyen pénzük rá, hogy őt a szavazatának megszerzése érdekében megpróbálják manipulálni. A klientúra érdekek kiszolgálása teljes gazdasági alrendszerek szabályozóinak és erőviszonyainak a közérdekkel ellentétes manipulálásáig elmegy, amiből az állampolgár azt a következtetést vonja le, hogy a közösségi döntésekben való egyenlő részvétel maszlag csupán.

Kész vagyok elfogadni, hogy Önnek volt olyan szándéka, hogy ezeket a jelenségeket visszaszorítsa. Nehéz megértenem ugyanakkor, miért gondolta, hogy egy ilyen szándék magvalósításához alkalmas út, ha egy olyan pártnak az élén jut el a hatalomba, amelyik súlyosan felelős azért, hogy a demokráciánkat bemocskolta a korrupció és megbénította a pártokat finanszírozó klientúragazdaság. Hogy lehet Puch Lászlóval hitelesen felvenni a harcot, ha az ember előbb az általa is szerzett pénz felhasználásával lesz miniszterelnök? A csúcsra kell jutni a velejéig korrupt rendszerben ahhoz, hogy cselekedni tudjunk a rendszer korruptsága ellen? Nem hinném, hogy ez járható út. Ezt bizonyítja a pártfinanszírozás megreformálására irányuló jogalkotási kezdeményezés kudarca is, és az előző ciklus mezei korrupciós ügyeinek a minden korábbi szintet meghaladó szemérmetlensége.

Folytassuk azzal a dilemmával, amivel Ön a hatalomra jutása után szembesült. Az őszödi beszéd a jóindulatú értelmezés szerint erkölcsi nyomásgyakorlási kísérlet volt az Ön frakciótársaira annak érdekében, hogy végre belássák, nem lehetnek örökké az őket pozícióban tartó parciális érdekek kijárói, itt az ideje, hogy az ország java érdekében támogassák Önt a közjót szolgáló terveiben, akkor is, ha ez az általuk képviselt részérdekek sérelmével jár. Ennek során Ön értelmezte a 2002 és 2006 közti ciklus utolsó másfél évében végzett kormányfői tevékenységét. Ön erről abban a beszédben lényegében azt állította, hogy hatalomra kerülésekor azzal a dilemmával szembesült, hogy vagy hozzálát ahhoz, hogy a kormánya élén szembenéz az ország problémáival és megoldást keres rájuk - amely esetben jó eséllyel elveszíti a választást - vagy a ciklus végéig látszatkormányzást folytat, hogy lehetőséget kapjon még egy ciklusra, amikor a problémák megoldásához a siker reményével kezdet hozzá. A másfél éves látszatkormányzásról Ön nem kevesebbet állított, mint hogy „végighazudtuk az utolsó másfél-két évet”, hogy eltitkolták a választók elől, hogy 2006-os győzelmük esetén mi várható, sőt, „trükkök százaival” fosztották meg a választókat attól, hogy valós képet alkothassanak az ország helyzetéről.

Értem, hogy valaki számára, aki úgy véli, hogy képes olyan kormányzásra, amitől az ország problémái érdemben javulnak, miért jelenik meg egy ilyen döntéshelyzet nehéz dilemmaként, amikor másfél évvel egy ciklushatár előtt hatalomra kerül. Ezzel együtt szerintem egyértelmű, hogy rosszul döntött. Ezt a történtek aztán igazolták is. A demokrácia erkölcsi hitele szempontjából nem az az igazán végzetes tragédia, hogy egy miniszterelnök ilyen dilemmával szembesül, és azt rosszul dönti el, hanem az, hogy amikor ez kiderül, ő és politikai közössége úgy tesz, mintha ez elfogadható lenne. Ön úgy akarta megnyerni a 2006-os választást, hogy a választókat megfosztja attól is, hogy meg tudják ítélni, akarják-e azt, ami az Ön győzelme után következik, és attól is, hogy reálisan tudják értékelni annak a ciklusnak a kormányzati teljesítményét, aminek a végén már Ön volt a kormányfő. Ez szöges ellentétben áll a közösségi önrendelkezés ideáljával, amelynek a (mégoly tökéletlen) megvalósítását a demokrácia szolgálja. Önnek ebben a helyzetben le kellett volna mondania. Ön ehelyett bizalmi szavazást kért maga ellen az országgyűlésben. Vagyis fölsorakoztatta maga mögött azt a politikai közösséget, amelynek a vezetője volt. Fölsorakozott az Ön támogatására a baloldali és liberális véleményformálók döntő többsége is. Mindez megszerezte azt az élményt a jobboldali demokratáknak, hogy a demokrácia alapjait érintő, meglehetősen egyértelmű kérdésben nem számíthatnak a másik oldalon álló demokratákra.

A beszéd kiszivárgását valóban erőszakos, félelemkeltő, éppen ezért a demokráciával összeegyeztethetetlen utcai megmozdulások is követték, amelyekkel szemben a rendőrségnek fel kellett lépnie. Megdöbbenve hallgattuk ugyanakkor azokat a szocialista politikusokat, akik mindenféle különbségtétel nélkül ítélték el az „utcai politizálást”, vagyis az alkotmány által is kiemelten védett gyülekezési jog gyakorlását, és még jobban megdöbbentünk, amikor a liberális főpolgármester önkormányzati rendeletben próbálta korlátozni a gyülekezési jogot – amit aztán az Alkotmánybíróság természetesen megsemmisített. Azt azonban soha nem vitattuk, hogy a rendőrségnek a leghatározottabban föl kell lépnie az erőszak és a félelemkeltés ellen, többek között éppen a gyülekezési joggal törvényesen élők védelmében.

Lehet azon töprengeni, milyen szándék vezette a Fidesz vezetőit a 2006. október 23-ai nagygyűlésük helyszínének megválasztásakor, mi azonban ezzel épp úgy nem foglalkoztunk soha, ahogy azokkal az összesesküvés-elméletekkel sem, amelyek azzal vádolták Önt és kormányát, hogy a rendőri fellépéseket tudatosan manipulálta a destabilizálás érdekében. Ezt Ön tévesen tulajdonítja nekünk. Az LMP és az LMP megalapításához elvezető folyamatban kulcsfontosságú civil szervezetek mindig a tényekre szorítkoztak 2006 októberének értelmezésében. Ezek a tények pedig azok, hogy számos állampolgárt, aki törvényesen élt a gyülekezési joggal, súlyosan bántalmazott a rendőrség, néhányuknak maradandó egészségkárosodást okozva, és hasonló sérelmeket szenvedtek éppen csak arra tévedő járókelők, hazafele igyekvő polgártársaink is.

A demokrácia szempontjából ismét azzal van a legnagyobb probléma, ahogy Ön és a kormánya erre a helyzetre reagált. Arra lett volna szükség, hogy a kormány és a kormánypártok a lehető legvilágosabban kifejezzék, hogy a velük politikailag szembenálló, de a gyülekezési joggal a törvényes keretek között élő demokraták maximálisan számíthatnak rájuk alapvető emberi és politikai jogaik szavatolásában. Egy olyan rendkívüli helyzetben is, amikor a rendőrségnek erőszakos és törvénytelen demonstrációkat kell felszámolnia. Ez nem történt meg. Elmaradt az egyértelmű politikai állásfoglalás, a határozott kiállás az ellentétes véleményen levő polgártársak alapvető jogai mellett, ami különösen elvárható lett volna egy olyan kormánykoalíciótól, amelyik magát a liberális demokrácia védelmezőjeként is értelmezte. A Gönczöl-bizottság felállítása a megfelelő politikai reakciót nem pótolhatta, még akkor sem, ha egyes javaslatainak megvalósítása, amelyek közül kiemelkedik a Független Rendőrségi Panasztestület felállítása, elismerésre méltó fejlemény volt. A nyilvánvaló szakmai hibákért felelős rendőri vezetők egy részét ugyanakkor az Ön kormányzása alatt a következtetések levonása helyett kitüntették, illetve előléptették.

Ezek nagyon fontos mérföldkövek voltak azon az úton, amíg eljutottunk az 1989-es alkotmány beszántásáig, Orbán Viktor „centrális demokráciájának”, antiliberális kvázi-egypártrendszerének kiépüléséig. Ez még akkor is igaz, ha mindannyian tudjuk, hogy nagyon sok más mérföldkövet is említhetnénk. Sok, hasonlóan fontos csalódás is kellett ahhoz, hogy a jogállami forradalom valaha a legtöbbünk által osztott értékeitől a társadalom egy számottevő része elforduljon, és ezzel veszélybe kerüljön a demokrácia Magyarországon.

Ezek közül a csalódások közül nyilvánvalóan az egyik legfontosabb, hogy az igazságos, méltányos társadalom ígérete nem teljesült. Ennek legalább akkora a jelentősége, mint annak, hogy sokszor sérültek a demokratikus normák a Kónya-dolgozattól Őszödig. Ezzel kapcsolatban hadd jegyezzem meg, hogy az előző öt ciklusból háromban az a szocialista párt vezette a kormányt, amelynek nemrég Ön még elnöke és miniszterelnöke volt. A társadalmi integráció két legnyilvánvalóbb indikátorában, a foglalkoztatásban és az oktatási rendszer esélyteremtő, hátránykompenzáló képességében pedig ezekben a ciklusokban sem sikerült értékelhető változást elérni. De ez már egy másik vita tárgya.

Hadd ismételjem még meg azt, amit az a kollégám mondott Önnek, aki 2011. december 23-án délelőtt, amikor az alkotmányosság felszámolását betetőző aznapi parlamenti döntések ellen a parlament bejáratainak jelképes eltorlaszolásával tiltakoztunk, és Ön megjelent, hogy magára vonja a sajtó figyelmét, odament Önhöz, hogy megpróbálja meggyőzni arról, hogy ezt helytelenül teszi.

A demokrácia intézményi szintű pusztulása nem lett volna lehetséges az azt megelőző erkölcsi erózió nélkül. Nekünk ezért nem csak az a célunk, hogy az alkotmányosságot intézményesen helyreállítsuk, hanem az is, hogy visszaszerezzük a demokrácia hitelét. Abból fogjuk tudni, hogy ez sikerült, hogy vannak olyan alapkérdések, amelyekben a különböző nézeten levő demokraták egyetértenek egymással, és az alapértékek védelmében egymás oldalán lépnek fel. Ha ez ma is így lenne, december 23-án a jobboldali demokraták is velünk együtt tiltakoztak volna a Fidesz-KDNP úthenger aznapi nyilvánvalóan elfogadhatatlan pusztításai ellen. Ha ez 2006-ban így lett volna, a baloldali és a liberális demokraták többsége is kiállt volna az őszödi beszéd és az októberi rendőri jogsértések megfelelő politikai következményeinek érvényesítése mellett.

Még egyszer mondom, nem akarok egyenlőségjelet tenni az akkori normasértések és a mostani pusztítás közé. Ez azonban nem ok arra, hogy lemondjunk arról a szándékunkról, hogy az Orbán-rendszer kemény kritikája mellett a hozzá vezető út kritikáját is napirenden tartsuk. Meggyőződésünk, hogy csak így jöhet létre az a megújulás, ami lehetővé teszi majd, hogy az Orbán-rendszer bukása után létrejövő új köztársaság szilárd alapokra épüljön.

Ezért gondoljuk azt, hogy most nem feladatunk Önnel és a pártjával együttműködni. Mi azoknak a politikai képviseletére szeretnénk vállalkozni, akiket mélyen felháborít és elkeserít az Orbán-rendszer, de emiatt nem akarják a szőnyeg alá söpörni a megelőző ciklusok hibáit és csalódásait. Az persze feladatunk, hogy ha Ön felszólít minket, hogy az előző ciklusban történteket illető kritikánkat fogalmazzuk meg világosan, akkor ezt megtegyük. Erre tettem most egy kísérletet. Nem hinném, hogy az Orbán-rendszerig vezető út megértése és a tanulságok levonása kizárólag vagy akár elsősorban az LMP és a DK feladata lenne, éppen ezért nem látom értelmét semmiféle, a színfalak mögött zajló, „szakértői” eszmecserének ebben a témában. Számos olyan állampolgári kezdeményezés van az országban, amelyet sok más kérdésen kívül ez a kérdés is erősen foglalkoztat. Inkább azt javaslom, hogy az elmúlt két évtizeddel való szembenézést velük közösen, a nyilvánosság előtt folytassuk.

Üdvözlettel,

Jávor Benedek (frakcióvezető)

Lehet Más a Politika

Forrás: Facebook

Ide klikkelve olvashatja Gyurcsány Ferenc Jávor Benedeknek írt nyílt levelét. 

Vissza...