Labilis Marad a Politika? |
2012-01-31 20:31:16 |
|
Politológus legyen a talpán, aki képes megmondani: tulajdonképpen miféle párt is az LMP. A sajtó leginkább “zöld-“, illetve “ökopárt” néven szereti emlegetni, de egy “lájtos” atomerőmű-ellenességen, meg a “plázastop”-poláson (utóbbit a CBA hálásan köszöni!) kívül ilyesminek a jeleit nemigen lehet náluk tapasztalni. Nem lehet “baloldalinak”, nem lehet “jobboldalinak” és nem lehet “liberálisnak” sem nevezni. “Centrista”? De mihez, kikhez képest áll “középen”? Nos, az LMP hétvégi (zárt ajtók mögött!) tartott tanácskozásán kiderült, hogy ez a párt a magyar “belgák” mozgalma … vagy mi a fene?! A Döntés Már maga a hétvégi kongresszus is furcsán indult. A Népszava ezen eseményről szóló tudósításában többek között arról cikkezett, hogy a küldöttgyűlésre az állampárti MTI fotoriporterén kívül egyetlen sajtóorgánum fényképészét sem engedték be, holott a szerkesztőségeknek küldött meghívóban ennek ellenkezője szerepelt! További (inkább megmosolyogtató) furcsaság volt, hogy a résztvevők “LMP-peták“-okat kaptak, melyekkel darabonként egy percnyi felszólalást vásárolhattak maguknak. Arról pedig, hogy a kétnapos rendezvényen miféle határozatok fognak születni, következtetni lehetett abból, hogy többen “Tisztán, egyedül” feliratú pólókban érkeztek. De melyek is voltak ezen határozatok? Nos, született ott egynehány (ki legyen a lemondott Schiffer utódja a parlamenti frakció élén? – Jávor Benedek! … na, ez ki?; Szél Bernadett ül be a lemondott Kaufer Virág helyébe), de a legfontosabb az, hogy mivel a párt “…programját azokkal a szervezettekkel, parlamenten kívüli mozgalmakkal, pártokkal kívánja megvitatni, amelyek maguk is tiszta lappal igyekeznek hozzájárulni az ország megújulásához“, az LMP önállóan kíván majd elindulni a 2014-es parlamenti választásokon, s így nem kíván részt venni a hamarosan megalakuló Demokratikus Ellenzéki Kerekasztal (DEKA) munkájában! “Sinn Féin” Amikor ezt a határozatot olvastam, nem akartam hinni a szememnek. Hogy a Jóistenbe’ képzeli ez az IZÉ Párt magáról, hogy majd egyedül (tehát “Mi magunk“, azaz “Sinn Féin”) le tudja váltani a 2010 óta regnáló Új Állampártot? Egyik “politikusuk”, Vágó Gábor szerint úgy, hogy “…kinn legyünk az utcán, kinn legyünk a terepen, rengeteg emberrel találkozzunk, lefagyjon a fülünk az utcán állva, hogy kávét izzadjunk és minél több embernek elmondjuk a mi alternatívánkat.“. Ezzel pedig szerintük (Jávor Benedek nyilatkozata) meg fogják tudni szólítani nem csak a Fideszről leszakadt 1,5 milliónyi szavazót, de azokat is (összességében bő 4 milliónyi honpolgárt), akik már 2010 óta nem találnak maguknak olyan politikai szerveződést, melyre nyugodt lelkiismerettel adhatnák voksaikat. Maga a párt pedig így képes lesz arra, hogy megmutassa “markánsabb, más lesz a lehet más a politika” (a budapesti II. kerületben tavaly lebonyolított időközi képviselőválasztás során a “Seggszáj” minősítést teljes joggal kiérdemlő Karácsony Gergely frakcióvezető-helyettes véleménye). “Splendid isolation” De vajon miért is döntött a teljes magány mellett az IZÉ Párt? Miért is hírdette meg a maga “Splendid Isolation“-elméletét? Mert szerintük ők és csakis ők az egyetlen olyan párt, mozgalom, mely tiszta lappal, az elmúlt majd’ 22 esztendő szennyétől be nem piszkolódva építhetik majd fel azt az országot, melyre reményeik szerint 2014-től lehetőségük nyílik. Úgy vélik, hogy “A parlament jelenlegi pártjai között nem látunk olyan partnert, akivel a ciklus hátralevő részében rendszeresen egyeztetett ellenzéki együttműködésnek értelme lenne.“, közülük is kiemelkedik pedig az az MSZP, amely “…sem a korrupciós ügyekben, sem a lényegi társadalompolitikai kérdésekben nem gyakorolt önkritikát.“ (Itt szeretném megjegyezni, hogy azért az LMP sem annyira “tiszta”, mint hírdeti magáról. A mai napig nem tisztázott az a “csoda”, hogy a párt a 2010-es választások cédulagyűjtő hajrájában ugyan miképpen jutott hozzá az utolsó pillanatban, mindössze 24 óra alatt azon több ezernyi ajánlószelvényhez, melyek az országos lista állítását, s ezáltal a Parlamentbe való bekerülést tették lehetővé számára? Ha már annyira moralizálnak, esetleg erre a teljesen jogos kérdésre is adhatnának egy őszinte választ!) Nos, ezen utóbbi mágállapításukkal még egyet is értenék. Az ellen sincs kifogásom, hogy nem tekintik partnerüknek a jogállamiságot, az alkotmányosságot és úgy általában a demokráciát rohamtempóban lebontó Fidesz-KDNP-t sem. Tökéletesen egyetértek azzal is, hogy nem akarnak közösködni azzal a náci párttal, melynek vezetője a szintén a hétvégén megtartott kongresszusán elmondott, castroi időtartamú (másfél órás!) beszédében nem csak azt jelentette ki, hogy “Nem vagyunk kommunisták, nem vagyunk fasiszták, nem vagyunk nemzeti szocialisták, de demokraták sem vagyunk!“, de azt is, hogy “…a nyugati világot és Magyarország többi politikai erejét is átható materialista, ultraliberális eszmeiséggel szemben tűzzel-vassal tiltani fogjuk az elhajlást és az ellenségeinkkel való megalkuvást!” (Vona Gábor egyéb kijelentéseit a 168 Óra fentebbi linkben megadott cikkében olvashatja bárki, akinek elég erős a gyomra hozzá!). De mi az ördög baja van a Demokratikus Koalícióval azon kívül, hogy az “Gyurcsány pártja“? És hogy a Jóistenbe’ akar együttműködni a parlamenten kívüli egyéb szervezetekkel (pl. “4K“, “Milla“, “Szolidaritás“), ha nem hajlandó azokat követni a DEKA szervezetébe? Kognitív disszonancia? “Kognitív disszonanciá“-nak nevezi a szociálpszichológia azt a szorongásos állapotot, amikor egyének, avagy azok csoportja olyan tapasztalati tényekkel szembesül, melyek ellent mondanak elképzeléseiknek, hitüknek. Az elméletet 1957-ben felállító Leon Festinger szerint ilyenkor az egyén, avagy a csoport a feszültséget keltő állapotot csökkentendő igyekszik valahogyan összhangba hozni a két ellentmondó tudattartalmat. Ennek egyik módszere az, hogy az egyén, avagy a csoport egyszerűen nem vesz tudomást a valóságról, azt kizárva beletemetkezik a saját belső világába (lásd: a Fidesz mellett mindmáig makacsul kitartók táborát!). Nem feltételezem a Legbeképzeltebb Moralisták Pártjáról, hogy ne lennének tisztában azzal: az Új Állampárt parlamentáris diktatúrája mivé alakította át a választójogi törvényt, s hogyan szabta át (testre) a szavazókerületeket. Nem feltételezem, hogy ne ismernék azt a modellszámítást, miszerint 2014-ben már akár az összes leadott szavazatok 28%-ával is 70%-os törvényhozási többség érhető el. Azt sem feltételezem, hogy ne tudnák: az országra oktrojált választási szisztémában csakis és kizárólag az egyetlen szervezetbe tömörülő mozgalmak juthatnak be az Országgyűlésbe, csakis és kizárólag egy ilyen választási párt válthatja le az Orbánpártot, csakis és kizárólag az egységesen fellépő ellenzék képes esetlegesen olymérvű többséghez jutni, hogy az Országot közjogilag visszaterelje a demokratizmus, a jogállamiság útjára. Mivel mindezeket nem feltételezem az LMP-ről, de kénytelen vagyok azt tapasztalni, hogy a hétvégén ezen elháríthatatlan és múlhatatlanul szükséges összefogás ellen kormányozták a maguk hajóját nem tehetek mást, mint hogy feltételezzem: vagy a kognitív disszonancia szindrómájába estek, avagy tényleg igazak azon baloldali vádak, miszerint ez a párt igazából Orbán álellenzéke! Utóbbit erősíti meg a kongresszus egyik résztvevőjének azon kijelentése, miszerint “Egyértelművé kell tenni minden szavazó számára, hogy mi olyan ajánlatot teszünk, ami nem fogja rehabilitálni a 2010 előtti állapotokat!“. Hát tegyétek csak nyugodtan egyértelművé! Maradjatok csak ki nyugodtan az ellenzéki összefogásból! Toljátok ezzel csak nyugodtan tovább az Ország szekerét az újabb diktatúra szakadékéba, s támogassátok csak továbbra is az orbáni autokráciát! Legfeljebb majd nem szavazunk rátok! … és ezt … … szendamondja! Forrás: szendamondja |
Pártkongresszusok hétvégéjét élte meg a napokban Magyarország. Ülésezett az MSZP és a DK, gyűl(ölköd)tek a nácik és tanácskozott az LMP is. Utóbbiak küldöttei azonban mintha nem is Magyarországon élnének!