Nem Ă©rtem...

2012-01-29 17:59:45

Már nyolc nap telt el a Fidesz szóvivője szerint végül is őket támogató „békemenet” Hősök terétől a Parlament lépcsőjéig hömpölygő óriásfolyamának létrejötte óta. (Milyen érdekes, hogy a menet tervezett időpontja előtt nem sokkal - egyáltalán nem úgy mint pl. a júniusi „bohócforradalom” esetében eltűnt a - hazafiúi "hömpölygést" bármiben is akadályozni képes- kiállítóvitrinek sora és az országgyűlési parkoló mozgást korlátozó lánckerítése is.)

Ez az „óriásfolyam” sokak szerint ugyanúgy nem volt előre várható, akár a valamivel több, mint egy éve Kolontárt és Devecser egy jó részét elárasztó és emberi tragédiák tucatjait okozó, százak életét tönkretevő és még azóta sem igazán felszámolt, vörösiszap-ár okozta katasztrófa. Bár az iszapárt sokan gondolták utólag előre láthatónak és a miniszterelnök sem véletlenül kriminalizálta a történteket a tragédia megtörténte utáni héten a tisztelt ház falai között. (A parlamentben általa bejelentett letartóztatás hírét vastaps fogadta.) S többen vannak azzal úgy, hogy a „békemenet” Andrássy úton áthömpölygő folyama sem volt csak a véletlenek műve. A szervezők szerint eléggé el nem ítélhető módon, sokan tudni vélik azt, igenis pénzelték és -a Fideszesek is- igenis keményen szervezték, ezt a Brüsszel előtt végül fenyegetésként is használt tömegdemonstrációt. A Fidesz az esemény megtörténte előtt és persze azóta is egy pillanatra sem vállalta, hogy köze lenne a „kormány melletti” tüntetéshez (legalábbis hivatalosan), utólag mégis Orbán politikája melletti kiállásként értékelik. („Videoüzenetben mondott köszönetet a miniszterelnök a Békemenet Magyarországért nevű szombati megmozdulás résztvevőinek. Orbán Viktor a Facebookon kedden közzétett videóban azt mondta, a demonstráció óriási kiállás volt Magyarország mellett.” (Mert aki kiáll a miniszterelnök mellett, az Magyarország mellett áll ki, teszem hozzá mindezt értelmező magyarázatként.)

A problémám az, (s már nyolcadik napja annak,) hogy én egyáltalán nem értem: Orbán Viktor, no és a napról- napra egyre lelkesebben hajbókoló „királyi udvaroncok” hada miért nem érti: ez a (számadatokat csak ritkán közlő belügyminisztérium által) 400 ezresnek becsült, hömpölygő áradat egyáltalán nem a miniszterelnökért, s nem is Magyarország érdekei melletti kiállásért jött létre. S minden bizonnyal hamarosan kiderül majd az is-a szervilizmustól talán még mindig mentes és az oknyomozó riportok megírását talán hamarosan újra felfedező médiamunkatársak előtt is-, amit a „nyugati” és a demokráciát, a sajtószabadságot nem csak hírből jól ismerő média is megírt. (Pl. a pozsonyi Sme azt írta: A főszervezők: "Orbán Viktor támogatói, de ideológiájuk alapján inkább a szélsőjobbhoz tartoznak. Bencsik András, a szélsőséges Demokrata főszerkesztője, a félkatonai Magyar Gárda egyik alapítója volt, Bayer Zsolt publicista antiszemita megnyilvánulásai révén híresült el, Széles Gábor pedig azoknak a médiumoknak a tulajdonosa, amelyekben az előző személy rendszeresen publikál.) A Magyar Hírlap főszerkesztőjéről, Stefka Istvánról itt ugyan nem írtak, de véleményem szerint az általa „szerkesztett” újság tartalma alapján róla sem igazán tudunk biztatóbbakat mondani.

Ez a tüntetés -felsorakozva az angolul is világgá kürtölt „nem leszünk gyarmat” felirat mögé- meglátásom szerint már egyáltalán nem a szavazatokért egyre jobban kapaszkodni kénytelen és ezért az egyre inkább a szélsőjobbnak beszélő és imponálni akaró Orbán politikájának a helyesléséről és a Fideszről szólt. Sokkal inkább szólt már a Jobbikot egyre szalonképesebbnek bemutató, Vonáék Uniót elutasító politikáját nyíltan felvállaló média tulajdonosok és rutinból „cigányozó” és „zsidózó” munkatársak közreműködésének köszönhetően a Jobbik jelentős mértékű térnyeréséről.

Ami, ha még inkább tudatosul, és a térnyerés még jobban kiteljesül, egészen biztosan pusztítóbb lesz hazánkra, mint az iszapár. Pusztítóbb lesz, amikor majd már nemcsak az Andrássy úton és a valódi célokat még nem teljesen megértve „hömpölyög”, hanem az ország egészének széltében és hosszában mindent elpusztítva, irányítottan söpör majd végig.

 Csak azt az egy pofonnal hazazavarás ígéretét, csak azt tudnám feledni!

Vissza...