Az alpolgármestert nem érdekli

2012-01-27 19:13:21

Tegnap a közgyűlésen kérdéseket intéztem Némedi Lajos alpolgármesterhez. Azért hozzá, mert a szervezeti és működési szabályzat szerint képviselőt - így Mihalovics Pétert - is csak akkor kérdezhetném, ha önkormányzat előzőleg konkrétan olyan feladattal bízná meg, amiről adott esetben a képviselőnél érdeklődhetnék a feladat teljesítésének részleteiről.

Még szerencse egyébként, hogy nem kérdezhettem Mihalovics Pétert közvetlenül. Dózsaváros egyik egyéni választókerületi képviselője mára már olyan fontos ember lett, hogy közgyűlésre sem ér rá eljárni. Bizottságoknak nem tagja, már csak tiszteletdíja van Veszprémben, feladata nem igazán. Némedi úr városunkban a közoktatásért is felel (elvileg). Nem is olyan régen a Pannon Egyetemmel Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata együttműködési megállapodást kötött. Rendkívül büszkén emlegették, micsoda nagy szó ez. Gondolom sokan lennének most bajban, ha konkrét dolgot kellene megemlíteniük, mit is remélhetnek ettől, vagy miről is szól ez a megállapodás. A lényeg, hogy volt körülötte jó nagy hírverés. Most meg jól „nyakon vágta" a kormány az érettségi előtt álló és továbbtanulni szándékozó diákokat, azzal, hogy egyik pillanatról a másikra szűkítette durva mértékben az államilag finanszírozott helyek számát. A jogász képzést pl. vidéken államilag finanszírozott formában felszámolta. Jórészt a gazdasági képzéseket is önköltségessé teszi. (Járjanak a gazdagok gyerekei egyetemre, oszt jónapot?!)

Nos, Némedi úr a feltett kérdésemire, amit az alábbiakban teljes terjedelmében olvashat, a következő igen igényes válaszokat adta.

Gunyorosan hangsúlyozta, hogy figyeljek jól, mert ő most az alábbi válaszokat adja a feltett kérdéseimre. Nem, nem, nem és nem!

A polgármester ezek után vigyorogva azt kérdezte, elfogadom-e a választ? Erre én is csak annyit mondhattam, amit válaszként adott nekem az alpolgármester. Nem, nem, nem és nem.

Kedves Végzős Középiskolások!

A város oktatásért felelős első embere -Némedi Lajos- csak ennyire aggódik azért és ennyire érez csupán együtt Veletek, hogy az érettségi után hova tudtok menni állami támogatással továbbtanulni és kaptok -e- egyáltalán valódi lehetőségeket.

 

Tisztelt Polgármester Úr!

Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzata 33.§ (1) bekezdése által biztosított lehetőség alapján 2012. január 26-án, a közgyűlésen a napirendi pontok megtárgyalása előtt kérdést kívánok intézni Némedi alpolgármester úrhoz.

Kérdésemben azt szeretném megtudni, feltette-e már a kérdést a veszprémi önkormányzat Fideszes frakcióvezetőjének, az „Új nemzedék a jövőért program” miniszteri biztosának és ha még nem, akkor fel kívánja-e a számára tenni, hogy a Pannon Egyetem doktoranduszaként és egykor volt francia nyelv-és irodalom szakos bölcsész hallgatóként, vállalná-e azt a fajta röghöz kötöttséget, amelyet egy rendeletben minden előzetes egyeztetés nélkül vezetnek be most azoknak a felsőfokú tanulmányaikat hamarosan elkezdő diákoknak, akik esetleg államilag finanszírozott (nem fizetős) helyhez juthatnak 2012 szeptemberétől? (Vállalná-e ezt úgy, hogy közben tudja, nem kereshet majd többet, mint amennyit ma egy francia szakos középiskolai tanár keres?) Megkérdezte-e már és meg fogja-e kérdezni a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium miniszterének kabinetfőnökét, egyben a Fidesz országgyűlési és önkormányzati képviselőjét arról, egyetért-e azzal, hogy egyik pillanatról a másikra a tavaly ilyenkor még 4900 államilag finanszírozott férőhelyek számát a gazdaságtudományi képzések esetében mindössze 250 fősre csökkentették? Megkérdezi-e, vagy meg fogja-e kérdezni a közeljövőben a Fidelitas Országos Választmányának elnökét arról, helyesnek véli-e, hogy a Pannon Egyetemen mindösszesen 10 államilag finanszírozott férőhelyet biztosítanak a gazdasági pályák iránt érdeklődő, tanulmányaikat ott folytatni kívánó diákok számára? Megkérdezi-e arról, ha még nem tette meg, ezekben az ügyekben mikor tervez felszólalni a Tisztelt Házban annak érdekében is, hogy a 2 év alatt mindössze 4 hozzászólását kicsit gyarapítani is tudja? S megkérdezi-e, mikor tervez egy önálló indítványt ezekben az ügyekben benyújtani annak érdekében, hogy az eddig meglévő és a Vaddisznó Vadaskert működési engedélyéért aggódó beadványa mellett egyéb értékes indítványa is legyen végre?

Tisztelettel kérem polgármester urat, hogy a kérdéseim feltevését tegye lehetővé.

 

Veszprém, 2012. január 25.

 

Katanics Sándor (képviselő)

Vissza...