Ăšjabb testcsel

2012-01-24 20:07:41

Némileg meglepődve olvastam Brányi Máriának a 2011. december 15-én elfogadott és január 1-jén életbe lépő telekadó rendeletre vonatkozó módosító javaslatait. Elég érdekes, hogy a módosítások beterjesztője nem ért rá találkozni a Gyulafirátóton és Kádártán a lakossági fórumokon határozottan tiltakozó és a rendelettel sújtott telektulajdonosokkal, azok panaszait nem hallgatta meg.

Logikusabb lett volna, ha a polgármester terjeszti elő, legalább ő próbálta állni, igaz nem sok sikerrel a Fidesz által magasra dagasztott „sarat”. Czaun János újabb lavírozgatása meg már szót sem érdemel. Módosítót maga úgy tűnik nem készített, de most is azzal hitegeti a még benne változatlanul megbízókat, akár legutóbb, majd a közgyűlésen eldönti, hogyan szavaz. Jól tudja ő is, hogy a színfalak mögött már megint régen eldőlt, megvan a Fidesz biztosította többség a módosítók elfogadásához.

Tanulságos, hogy Czaun János sem a Rátóti, sem a Kádártai fórumon kérdésre válaszolva sem tartotta fontosnak jegyzőkönyv vezetését. Aztán (titokban) mégis készült a Rátótiról emlékeztető, a Kádártairól meg jegyzőkönyv, úgy hogy azokat ő hitelesítette s közben-mivel megnéztem ezeket a hivatalban- egyértelműen kiderült, több lényeges és a fórumon elhangzó megjegyzést, észrevételt „felejtettek el” abban pontosan rögzíteni.

Rátóton még azzal nyugtatták a jelenlévőket, hogy akiknek mindössze egy telekadóval érintett területe van és az meghaladja a 700 m2-t, de nem lép túl az 1500 m2-t, annak 90-95% adókedvezményt adnak.

Hiába volt lelkes és a többiekkel a puszta ígéretre máris kevésbé szolidáris a hallgatóság egyharmada, Kádártán már újabb „gumicsont” került bedobásra. Itt azt ígérték, hogy a III. övezetbe megállapított 120 Ft négyzetméterenkénti adót hatodára csökkentik. Másnak viszont a panaszai leperegtek róluk, s még csak ígérni sem ígértek semmit. Ez a „testcsel” is hatott. Sokan kezdtek el számolgatni, s majd csak akkor esik le nekik, hogy ők sem ússzák meg, amikor a rendeletből egy tollvonással törlik a megígért kedvezményeket, s pár apró korrekcióval a szükségre hivatkozva bevezetik majd esetleg már a beépített telkekre is a telekadót.

Kit érdekel már, hogy a Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke mit mondott. Megállapítása szerint ez a rendelet a város stratégiájában lefektetettnek sem felel meg, a gazdasági koncepcióval nem koherens és veszélyezteti a város hosszú távú céljait.

 

Majd talán észrevesszük, ha a baj hirtelen mégis nagy lesz.

 

Vissza...