Egy pillanatig elbizonytalanodtam, ez a Bayer, aki azĂ©rt szervez bĂ©kemenetet, hogy kinyilvánĂtsa, nem kĂván mást, „csak bĂ©kĂ©ben, egyetĂ©rtĂ©sben, a demokrácia keretei között, másokat tisztelve szabadon Ă©lni”, vajon ugyanaz a Bayer, aki hetente ontja a mocskot Ărottan Ă©s verbálisan, aki lazán zsidĂłzik, cigányozik, pedifilrohadĂ©kozik, fĂ©regtetűszemĂ©tládázik, orgoványierdĹ‘zik minden alkalommal, amikor csak odacuppan pĂĽffedt arca a monitorra vagy a kamerára? Mert ez a "másokat tisztelni" duma valahogy nem illett bele Zsola eddigi Ă©letművĂ©be.
Pedig Ĺ‘ volt az. Ott vonult az elsĹ‘ sorban, megismertem a táskáirĂłl. Bayer. A bĂ©keharczos. Bencsikkel, KerĂ©nyivel, a másik kĂ©t apostollal. És hazánk egyik legegyszerűbb gyermekĂ©vel, Pataky Attilával, aki valami miatt dĂĽhös a bankokra, amiĂ©rt nem tudja fizetni a hitelĂ©t, pedig Ĺ‘ maga mondta, hogy 2012-ben vĂ©ge a világnak, mert jönnek a maya ufĂłk, vagy mi a pöcs, akkor meg mit törĹ‘dik a visszafizetĂ©ssel? (BĂrĂł Icát, mint nemzettestet hiányoltam, de Ăgy is szĂ©p volt az egĂ©sz.) És sikerĂĽlt nekik, a tolerancia nagyágyĂşi elkĂ©pesztĹ‘ tömeget vittek ki az utcára vuduzni, meghatottan, örömtĹ‘l lázasan, lám, ez a magyar nemzet, amelynek nagysága elĹ‘tt vĂ©gre leborulhatunk, lám, itt a bizonyĂtĂ©k, mennyire szeretik a nĂ©pek a hon vezĂ©rĂ©t, annak kormányát, s minden egyebet, ami járulĂ©kos költsĂ©g.
Hogy ki indĂtott buszokat, honnan, milyen pĂ©nzbĹ‘l, kinek fizettek a menetelĂ©sĂ©rt Ă©s kinek nem, mit kaptak a határon tĂşli magyarok, hogy itt lehettek – rohadtul nem Ă©rdekel. Hogy pontosan hányan voltak? Majd Rhákhayh PhĂĽlöph megmondja, de a legnagyobb fĂ©lrenyĂşlás a számokon lovagolni. Évek Ăłta mindenki ezen vitázik: hányan voltak egy ĂłriástĂĽntetĂ©sen? A Facebookon vĂ©rre menĹ‘ vitákba kavarodnak a jĂłemberek, a sajtĂłmunkások matematikai egyenletes cĂmeket adnak a beszámolĂłknak, amelyben az ismeretlen a sok tĂzezertĹ‘l a „több mint” fĂ©lmilliĂłig bármi lehet. És ezen Ăşgy össze tudnak balhĂ©zni az olvasĂłk, mintha errĹ‘l szĂłlna a dolog.
Pedigádehogy. Ott volt az Opera előtti királyság. Elmúlt. Itt volt ez a tegnapi. Ez is elmúlt. Darabszámokat keresünk? Lehet, de felesleges. Az egyszerű kérdést kellene feltenni: változik ettől valami? A válasz még egyszerűbb. Semmi. Egyiktől sem.
Szombat este Orbán Viktor örömĂ©ben nyilván betolt egy szálat a legszebb vasár- Ă©s ĂĽnnepnapi kolbászábĂłl lefekvĂ©s elĹ‘tt, s fokhagymás szusszantással arra gondolt, mennyire igaza is van neki. SzijjártĂł Ă©s GirĂł-Szász levegĹ‘höz jutottak, az elkövetkezendĹ‘ hĂłnapokban minden – kritikát elutasĂtĂł – válaszukban a „láthattukhogyazországakormánymögöttsorakozottfel” panelt fogják használni. A Jobbik kicsit idegesebb lesz, mint szokott, mert az utca már nem az Ĺ‘ terĂĽk, az LMP majd odaláncolja magát valamihez, a szocik pontosan kiszámolják, hogy hány sok rossz ember fĂ©r el nagy helyen, Gyurcsány Ăr nĂ©hány frappáns mondatot a Facebookra, ami pedig a közvĂ©lemĂ©nyt illeti, nos, a szomszĂ©d tehene mostantĂłl mĂ©g jobban dögöljön meg.
Azt viszont senki nem gondolhatja komolyan, hogy a gazdasági mĂ©lyrepĂĽlĂ©s ettĹ‘l hangyapĂ©nisznyit is változni fog. Hogy az ájemefes fĹ‘nök a tĂĽntetĂ©st látva remegĹ‘ hangon hĂvja fel Orbánt, s lágyan belebĂşg a fĂĽlĂ©be, „hogyan szeretnĂ©d csinálni, te háziisten?”. Hogy a pĂ©nzĂĽgyi - Ă©s bankguruk meghatottságukban befejezik a lobbizást a kormány ellen. Hogy az EP-ben mĂ©lyen elpirulnak szĂ©gyenĂĽkben a kĂ©pviselĹ‘k Ă©s bocsánatot motyogva zokogni kezdenek. Hogy mátĂłl a forint lealázza az eurĂłt, a frankot Ă©s a dollárt. Hogy ez az egĂ©sz tegnapi látványparádĂ© bárkit vagy bármit is meghat kĂĽlföldön, akire vagy amire akár a legcsekĂ©lyebb mĂ©rtĂ©kben is negatĂvan hatott Orbán eddigi – elsĹ‘sorban gazdasági – trĂĽkközĂ©se. Kutyát nem Ă©rdekli. A cikkek továbbra is megjelennek majd a kĂĽlországi vezetĹ‘ lapokban, megemlĂtik, egyĂ©bkĂ©nt magasrĂłl tesznek arra, hányan röffentek össze egy januári sĂ©tára Budapesten. Az amerikai kĂĽlĂĽgy ettĹ‘l nem fogja Ăşjragondolni álláspontját, Barroso sem ugrik Viktor ölĂ©be. (Hogy csak kettĹ‘t emlĂtsek a "nemzetközi baloldal" vĂ©res szájĂş mocskai közĂĽl, kik a vezĂ©rnek nyugtatĂłt javasoltak.)
Itthon pedig vĂ©gkĂ©pp semmi nem változik a tegnapi naptĂłl, hacsak annyi nem, hogy Viktor rokonai, barátai Ă©s legjobb ĂĽzletfelei bĂĽszke mosollyal csĂłkolják agyon a nĂ©p gyermekĂ©t, látod, látod, neked volt igazad, gyorsĂthatsz a tempĂłn! És hirtelen szerethetĹ‘vĂ© válik a megszorĂtás-henger, a nyomor, a munkanĂ©lkĂĽlisĂ©g, a felsĹ‘oktatás szĂ©tcseszĂ©se, minden, elillan a bizonytalanság, a depressziĂł, Ă©s imádni fogjuk Matolcsy Györgyöt. Bizony.
Orbánizrájt. Ja. Basztassák csak egymást a népek, hányan voltak Bayer mögött, miért és mennyiért. Legyen most ez a legégetőbb probléma. Hogy mennyien voltak pontosan. Ötvenezren vagy ötszázezren.
Mert ez bizonyára nagyban befolyásolja azt, hogy abbĂłl az ötvenezerbĹ‘l vagy ötszázezerbĹ‘l az elkövetkezendĹ‘ hĂłnapokban hány ember zabál ebĂ©dre krumplit májkrĂ©mmel. Ha szerencsĂ©je van. Lehet örĂĽlni. Aki Ăgy jár, nyilván bĂĽszkĂ©n mered majd a vacsorára fĂ©lig meghagyott konzervre, rásuttogva a szavatossági idĹ‘t: „De azĂ©rt kicsit sokan voltunk!”
S a hasa fényre derül.
Forrás: Közéleti pikkelycsömör |