Katanics Sándor, a DK veszprémi szervezetének szervezője köszöntötte a rendezvényen megjelenteket, és a meghívott előadót: Bauer Tamást. Bauer Tamás közgazdász, volt SZDSZ-es politikus, jelenleg a Demokratikus Koalíció (DK) egyik alelnöke.

Első lépésben azt kell tisztázni, hogy mit jelent az európaiság? Mik azok az európai értékek? Európa egy hagyomány-rendszer. Öt fontos hagyomAz egyik a jogállami konszenzus. A II. világháború traumája volt az, ami arra késztette Európa demokratikus pártjait, hogy lefektessék: a jogállam, a hatalmi ágak elválasztása egy olyan alapelv, amitől nem térünk el akkor sem, ha a különböző politikai irányzatok képviselő sok-sok részletben késhegyig menő vitákat folytatnak. Az államot és a politikai berendezkedést úgy kell kialakítani, hogy ne legyen diktatúra. Aki épp hatalmon van, annak bármekkora is a támogatása, számolnia kell azzal, hogy tőle független igazságszolgáltatás, szabad sajtó, újabban alkotmánybíróságok, ombudsmanok és független önkormányzatok vannak.
A másik az emberjogi konszenzus. Vannak az állam, a közösség érdekei. de ugyanakkor van a polgár, a magánszemély autonómiája is. A magánszemély alapjogai nem függhetnek az államtól. Pl. szólásszabadság, gyülekezési szabadság, lekiismereti- és vallásszabadság, az emberi méltósághoz való jog. Ezt rögzíti az Emberi Jogok Nyilatkozata, amelyet a modern európai államok magukévá tettek. De ide tartozik még a bűnözők kezelése is. Európa az utóbbi időszakban arra törekszik, hogy a büntetettek emberi jogai is erősödjenek: egyre rövidebb szabadságvesztések legyenek, ne legyen halálbüntetés. A szexuális orientáció szabadsága szintén egy emberjogi kérdés Európában. Ez egy európai tendencia.ányt (konszenzust) kell végiggondolnunk, amelyek egyesítik a különböző demokratikus erőket. A harmadik konszenzus a magántulajdonon alapuló piacgazdaság konszenzusa, ami azt jelenti, hogy sikeres, eredményes gazdaság csak a magántulajdonon alapuló piacgazdaságban lehetséges.
A negyedik a szociális konszenzus. Az államnak a piacgazdaság ellenére a szegényeket, a kiszolgáltatottakat védenie kell, biztosítani kell az elemi létbiztonságot mindenkinek. Erre szolgál egy állami beavatkozás-rendszer: a társadalom- és nyugdíjbiztosítás, a különféle támogatások, segélyek rendszere. A szimpla piacgazdaságot Európában felváltotta a szociális piacgazdaság.
Az ötödik a külpolitikai konszenzus. Európa lakói hozzászoktak ahhoz, hogy a szomszédos országok lakóira ne idegenként tekintsenek. Ezt erősíti a munkavállalás, a tanulás lehetősége másik országban, de még a tömeges turizmus is.
1989-ben a volt szocialista országok átvették, magukévá tették ezeket a konszenzusokat. 2010-ben ezeket a konszenzusokat a Fidesz felszámolta. Megszűnt a hatalmi ágak elválasztása, a kinevezések egy hatalmi centrum kezébe kerültek. Ezzel megszűnt a demokratikus jogállam. Az emberjogi konszenzus is megkérdőjeleződik, pl. ahogy a hajléktalanokkal bánik a kormány, ahogyan növelik a büntetési tételeket. A piacgazdaság alapja a magántulajdon tisztelete, így ez is megkérdőjeleződik a MAL Zrt. ügyétől kezdve a magánnyugdíj-pénztárakban lévő magántulajdon bezsebelésétől a szektorális különadókon át a pécsi vízmű ügyéig. A munkanélküli ellátás lényegében megszüntetése, a korengedményes nyugdíjak visszamenőleges megszüntetése, a gyógyszerellátás átalakítása, stb. a szociális konszenzus felrúgását jelenti. De nem marad ki a sorból az ötödik, a külpolitikai konszenzus sem. A Fidesz lényegében hidegháborút visel Európával. Ezért azoknak a konzervatívoknak, szociáldemokratáknak, liberálisoknak és zöldeknek, akik olyannak képzeli magukat, mint európai társaik – nekik feladatuk, hogy ezeket az állapotokat helyreállítsák. Ezért vannak együtt a Demokratikus Koalícióban is, de ezért szeretnének összefogni más demokratikus pártokkal, szervezetekkel is.
Mindezeken túl azt a kérdést is fel kell tenni, hogy vajon jobban élnek-e ma a magyarok, mint akár csak néhány éve is? Igaza van-e a Fidesznek, hogy egy teljesen új gazdaságpolitikát kell csinálni? Jól tette-e, hogy „kipaterolta” a Valutaalapot, hogy ellenséges a multikkal? A 2010-es választások előtt az emberek nagyon elégedetlenek voltak, hiszen akkor már 5 éve nem emelkedett az életszínvonal.
A magyar gazdaságpolitikával valami baj tényleg volt, hiszen a '90-es évek elején még vezető ország voltunk a régióban, 2010-re már majdnem sereghajtók lettünk. A gazdaságpolitikának három fő eleme volt: először felszámoltuk a tervgazdaságot. Ebben ugyanazt az utat jártuk be, mint szomszédaink. A másik elem az integráció volt: a magyar gazdaság szerves részévé vált az európai gazdaságnak. A harmadik fontos elem az államháztartás-politika.
Amíg az első kettőben ugyanazt az utat jártuk, mint szomszédaink – sőt, a legjobbak voltunk, addig ebben a harmadik elemben csődöt mondtunk. Az Antall-kormány utolsó 2 éve, az első Orbán-kormány utolsó 2 éve, a Medgyessy-kormány 2 éve és egy kicsit az első Gyurcsány-kormány is az az időszak volt az elmúlt 20 évben, amikor hol csak türelmetlenségből, hol pedig választási megfontolásokból, de többet költött az állam, mint amennyit lehetett volna. 2006-tól 2010-ig azért nem növekedett a gazdaság, mert megszorítások kellettek az előző kormányok (2000-től) pazarló intézkedései miatt, no meg bejött a világgazdasági válság is. A második Orbán-kormány hatalomra jutásakor azt mondta, hogy az első kettő elemet is újra kell gondolni. A harmadik elem, az államháztartási hiány csökkentése érdekében tettek ugyan lépéseket, de ezek látszat-lépések voltak. Az egyik oldalon csökkentették az SZJA-t (igaz csak a magas jövedelműeknek), ennek forrásaként bevezették a bankadót, a szektorális különadókat, és államosították a magánnyugdíj-pénztárakat. Ennek az lett a következménye, hogy a magyar gazdaság iránti befektetői bizalom rettenetesen leromlott. Emiatt meggyengült a forint is. Így hiába csökkentették valutában az államadósságot, az forintban magasabb, mint korábban. Az Orbán-féle gazdaságpolitika miatt, ma az ország jobban függ másoktól, mint előtte, és nem tudja finanszírozni magát. Ezzel a második Orbán-kormány első két éve is a jövőfelélő időszakok közé került. Ezek után pedig mindig kemény megszorítások jönnek. Most is.
A kiút nem a megszorítás, hanem az, hogy növekedés legyen. Ennek fő eszköze pedig nem az adócsökkentés, ahogy azt a Fidesz gondolja. A növekedés fő feltétele, hogy legyen újra beruházás Magyarországon. Ehhez az ország nemzetközi elfogadottságát kell helyreállítani.
A bevezető előadás után a fórum következett, melyen a feltett kérdésekre válaszolt Bauer Tamás. Most a kérdések nélkül, a válaszokban megfogalmazott fontosabb mondanivalókat foglaljuk össze:
A társadalomnak tanulnia kell. Egyrészt azt, hogy ne hagyja magát bolonddá tenni. Ez folyik másfél évtizede Magyarországon. Németországban volt egy felmérés, hogy akarnak-e az emberek adócsökkentést. Ott az a válasz született, hogy nem, mert az emberek tudják, hogy ha csökken az adó, akkor kevesebb lesz az állami bevétel, tehát csökkenni fog az állam által nyújtott szolgáltatások köre és/vagy színvonala. Magyarországon még nem tartunk itt. Másfél évtizede minden kormány azt sugallta, hogy ez a két dolog nem függ össze. Amíg ezen túl nem jutunk, addig a populista ígérgetés mindig nyerő lesz. Talán a mostani helyzet jó lesz arra, hogy az embereknek felnyíljon a szeme és ne dőljön be a popularizmusnak. Az elmúlt 60 év alatt atomizálódott a magyar társadalom. Mindenki csak a saját maga érdekeit nézi. Nem véletlen, hogy a szakszervezetek ilyen gyengék nálunk. Gyurcsány Ferenc szokta mondani, hogy csak akkor érdemes nyerni, ha elmondjuk az igazat, és mégis megválasztani bennünket.
Sokan hivatkoznak arra, hogy a magyarok a történelmi múltjuk miatt vevők inkább a popularizmusra, mint szomszédaink. Ez igaz a németek, franciák, csehek esetében, de a románok, lengyelek, balti államok esetén nem. Ezért a valódi ok inkább a politikai elit munkásságában keresendő. Egy lehetőség van: igazat mondani, és az emberek talán megértik, hogy nincs más út.
Az államcsőd azt jelenti, hogy az állam nem tud fizetni: bért, nyugdíjat, semmit. Ennél súlyosabb a helyzet, mert Magyarországon szinte minden import. Márpedig államcsőd esetén mindent készpénzért adnak. Tehát nem lesz semmi vagy csak kevés. Ráadásul a magyar gazdaság helyzete ezt nem indokolja: az emberek dolgoznak – ha tudnak, jó az ipar, a kereskedelem, még a mezőgazdaság is elég jó szinten van. A gond a bizalmi helyzettel van, amit az Orbán-kormány két év alatt felőrölt. Ez a bizalomvesztés a politika terén is látszik: a legszimpatikusabb politikus 30% körüli tetszési indexel rendelkezik, ami elképesztően kevés. A jobboldalnak jelenleg van stabil másfél milliós szavazótábora, de a szocialistáknak is van egymillió, és van még kb. félmillió liberális szavazó. Ez is másfél millió. A bizonytalanok száma nőtt meg rettenetesen, mert most nincs alternatíva. 2010-ben a Fidesz volt az alternatíva, most azonban nincs egy adott párt erre a feladatra. Amennyiben az LMP és az MSZP mellé fel tud állni egy olyan párt, amelyik az igazat mondja, és elég hiteles lehet, akkor kialakulhat egy pártszövetség – esetleg egy negyedik, most még civil szervezetből kialakuló párttal – amely megnyerheti a választást. A DK lehet egy ilyen pártszövetség motorja. Ehhez azonban együtt kell működni még a választások előtt. Nem lesz könnyű feladat.
Az állam eladósodásának kérdésében az előző kormányokat érő vádak megalapozottak. 1990-ben a volt szocialista országok egy részében kemény lépéseket tettek az államadósság csökkentése érdekében. Az Antall-kormány erre nem vállalkozott, sőt: az utolsó másfél évben felgyorsult a folyamat. A Bokros-csomag 1995-ben nagyjából rendbe tette a dolgokat, de az első Orbán-kormány 2000-től olyan intézkedéseket hozott, amik meglódították az adósságot. Ilyen volt a köztisztviselők illetmény-emelése, és a lakástámogatási rendszer bevezetése. Ráadásul ezen intézkedések a következő kormányokat terhelték. A bajt tetézte, hogy a Medgyessy-kormány tovább folytatta a költekezést. Később állította csak le a fideszes lakásprogramot, de a 100 napos programok keretében egy sor kiadásnövelő intézkedést hozott. Mi volt ezekben fölösleges? Minden és semmi. Autópályák kellettek, de nem volt rá pénze az országnak. A 13. havi nyugdíj viszont biztosan nem lett volna szabad bevezetni, de a diplomás minimálbér, a sulinetes program, meg az 50%-os közalkalmazotti béremelés is fedezethiányos költekezés volt, bár természetesen jogos igényeket elégítettek ki. 2005-2006-ban a komoly reformok bevezetésének elodázása viszont Gyurcsány Ferenc felelőssége. Volt akkor ÁFA-csökkentés, meg SZJA-csökkentés is az akkori SZDSZ vezetés követelésére. A felelősséget azonban egyedül Gyurcsány Ferenc ismeri el az adott korszakok vezető politikusai közül.

A Gyurcsány Ferenc elleni vádak 3 részből állnak. Az egyik, hogy hazudott, nem mondta meg a 2006-os választások előtt, hogy mit tervez csinálni. Ez csak részben valós, mert a választások előtt nem volt közgazdász, aki meg tudta volna mondani, hogy milyen nagyságú megszorításokra lesz valóban szükség, így a miniszterelnök sem tudta pontosan. Az elfogadott ötéves programok azonban (nyugdíjemelési, minimálbér emelési, adócsökkentési programok) az ÁFA-csökkentéssel együtt egy olyan üzenet volt a választók felé, hogy azt hihették: az addigi életszínvonal emelkedés folytatódni fog. Kimondva nem volt, de ezt az érzetet kelltették. Ez az egész MSZP-SZDSZ politikai elit bűne.
A 2006. októberi utcai konfliktusok ügye a másik vád Gyurcsány Ferenc ellen. Ez megalapozatlan. A szeptemberi események úgy kezdődtek, hogy bejelentés – és így engedély – nélküli tüntetések kezdődtek, melyeket a rendőrségnek kötelessége volt felszámolni. Ehelyett a tüntetők rátámadtak a rendőrökre. A rendőrterror duma valótlan. Volt sok rendőr, akik nem jogszerűen, erőszakosan léptek fel az emberekkel szemben, ez igaz. Viszont ez nem a miniszterelnök felelőssége. Az események utókezelésében történtek hibák (pl. Gergényi már előbb eldöntött kitüntetésének megadása, a kommunikáció), de az LMP azon követelése, hogy Gyurcsány Ferenc kérjen bocsánatot a 2006-os eseményekért, az irreális.
Orbán Viktor addig tud hatalomban maradni, amíg meg lesz a többsége a parlamentben. Az pedig addig lesz meg, amíg a fideszes képviselők nem érzik úgy, hogy a politikai nyomás miatt mást kell lépniük, vissza kell vonniuk a meghozott intézkedéseik nagy részét. Volt erre példa a magyar történelemben, kettő is: az egyik a rendi országgyűlésben 1848-ban, amikor önként lemondtak feudális kiváltságaikról, a másik pedig 1989-ben, amikor az 1985-ben megválasztott parlament felszámolta a pártállamot. A saját érdekeik ellen döntöttek.
A demokratikus ellenzék együttműködése nehéz dolog lesz. Nagy ellenérzések vannak az egyes pártok, szervezetek között, de ezen felül kell emelkedni. Az LMP mostani belső válsága is azt mutatja, hogy rájöttek: a választók nyomására kénytelenek változtatni a politikájukon. A Szolidaritás által meghirdetett ellenzéki kerekasztalban a DK részt kíván venni, de vannak problémák. Az ugyanis kevés, hogy az Orbán-kormány megdöntését akarja minden résztvevő, ha egyes fontos kérdésekben nincs előzetes egyetértés. Ilyen „apróság” pl. a Milla javaslata, miszerint a képviselők visszahívhatók legyenek. Ez a DK-nak elfogadhatatlan, mert így egy kormány sem fog tudni kemény intézkedéseket hozni. Az ilyen apróbb kérdések mellett sokkal fontosabb, hogy már a választások előtt meg kell tudni állapodni a programban. Ugyanis együtt kell indulni a választásokon, és egy programmal. Nehéz lesz, de meg kell egyezni.

Forrás: Várpalotai Demokraták