Lesz-e polgárháború?

2012-01-15 08:30:31

A címben feltett kérdésre válaszolva: a dolgok jelenlegi állása szerint a polgárháború nemcsak reális veszély, hanem elkerülhetetlen, ha nem történik valami váratlan pozitív fordulat. Ezt rendkívüli szorongással és Magyarország iránti aggodalommal írom le, mert ez a lehető legrosszabb végkifejlet, ami Magyarországgal történhet.

Nagyon nagy árat kell fizetni azért, hogy Magyarország népe nem állította meg időben Orbán Viktort, nem védte meg az alkotmányos rendet addig, amíg erre törvényes lehetősége volt. Az események olyan stádiumba kerültek, hogy Magyarország miniszterelnöke nem tud megállni azon az úton, amelyen elindult. Nincs olyan belső és külső erő, amely ebben segíthetné. A hazug propaganda, a hamis csodavárás, a jogos kiábrándulás és a felelőtlen kétharmados felhatalmazás meghozta gyümölcsét, amit előre tudni lehetett. Olyan ember kezébe került korlátlan hatalom, aki azt személyes hatalma és egy primitív, de rendkívül erős és gyilkos ideológia szolgálatába állította.

Magyarország fogságba került, amelyből nem tud kimenekülni, mert az ország jelentős része megtévesztett, másik része pedig elveszítette demokratikus jogait, és ebből fakadó cselekvőképességét. Nincs semmilyen korlát, amely útját állná az önkénynek. Megállíthatatlan a folyamat, amelynek végállomása a történelemből ismert. A kettéosztott és egymás ellen uszított országban az események feltartóztathatatlanul rohannak a végkifejlet felé. A lakosság felosztása jó és rossz magyarokra, hazafiakra és a haza ellenségeire, elérte a vég előtti utolsó stádiumot: a „rossz magyarok” és a „haza ellenségei” védelem nélkül maradtak. Jogfosztottak és másodrangú állampolgárok lettek, és a haza boldogulásának megbélyegzett akadályozói. Eltűntek a demokratikus korlátok a fizikai üldözés útjából.

Az út, amelyen Orbán Viktor a Testnevelési Egyetemen elmondott beszédével elindult, a pusztulásba és a testvérháborúba visz. A történelem arra tanít, hogy a jogállami védelem megsemmisülése után a verbális erőszakot a fizikai erőszak, a verbális kiközösítést a fizikai kiközösítés követi. Magyarország lakossága védtelen, a diktatórikus hatalommal szemben fellépők fizikai veszélyben vannak. A hatalom rendelkezésére áll a koncepciós perekhez, az önkényuralmi intézkedésekhez szükséges valamennyi eszköz. Az Európai Unió vezetőinek és az Egyesült Államok kormányának hangja azért egyre erősebb, mert megértették a tényleges veszély nagyságát.

Mostantól erről nyíltan kell beszélni. Annál is inkább, mert Majtényi László Operaháznál elmondott beszéde után Bayer Zsolt kimondta, hogy készek arra, ha kell, polgárháborút indítsanak Magyarország demokratikus értékeket valló lakossága ellen. Majtényi arra figyelmeztetett, hogy „jobb sors a bukott miniszterelnöké, mint a népharag által eltávolított diktátoré”. Ezzel baráti módon figyelmeztette Orbán Viktort, hogy ne menjen el a végsőkig, előzze meg a tragédiát, ez mindenki érdeke, az övé is. Bayer erre azt válaszolta, hogy „sokkal jobb tüntetéseken hazugságokat ordibálni a mikrofonba, mint megdögleni egy polgárháborúban”. Ez a mondat hadüzenet, ami azt jelenti, ha tovább akartok menni annál, minthogy tüntetéseken ordibáljatok a mikrofonba, meg fogtok dögleni egy polgárháborúban. Az Orbán által vezetett jobboldal kész arra, hogy polgárháborút indítson azok ellen, akik ma a mikrofonokba beszélnek, és azok ellen, akik ezt lelkesen hallgatják. Az a megjegyzés, hogy a népharag bárkit eltávolíthat, még nem jelenti azt, hogy bárkinek „meg kellene döglenie”. Ez még polgárháborút sem jelent. De Bayer arra figyelmeztet, hogy ha bárki kísérletet tesz arra, hogy őket a hatalomból kimozdítsa, azok ellen ők polgárháborút fognak indítani, és az ellenszegülők „meg fognak dögleni”.

Semmi kétségünk afelől, hogy Orbán és fanatikus hívei készen állnak erre. Az igazi veszélyt azonban nem az jelenti, hogy Bayer mit fecseg a szándékaikról, hanem az ideológia, amely az Orbán-rendszer mögött áll. Hiába próbálja a demokratikus oldal elkerülni a fizikai konfliktust, mert az ideológia, amely mentén a jogállamot felszámolták, a demokratikus Alkotmányt bezúzták, a hatalmi ágak szétválasztását megszüntették, a polgári biztonságot garantáló fékek és ellensúlyok rendszerét kiiktatták, nem ad esélyt arra, hogy a másképp gondolkodókkal békében éljenek. Egy diktatúra soha nem áll meg félúton. Mindig veszélyben érzi magát, ezért az ellenség fizikai megsemmisítése felé halad.

Ennek megértéséhez szembe kell nézni azzal a világnézettel, amely az eddigi történések hátterében áll. Súlyos felelősség terheli az értelmiséget, hogy erre nem figyelmeztetett időben. Ennek akadálya részben az, hogy a közvéleményt formálók többségének rövid a történelmi emlékezete, elvész a napi események zűrzavarában, és nem tulajdonít megfelelő jelentőséget az emberi cselekvések mögött álló szellemi, világnézeti tényezőknek. A materialista világnézet nem alkalmas a világban zajló események megértésére. Orbán Viktor szándékainak felismerése lehetetlen a történelmi materializmus perspektívájából. Akik nem tulajdonítanak szerepet a vallásnak, a hitnek, a próféciáknak, ezek harcának, Európa és Magyarország történetében játszott szerepének, azoknak fogalmuk sincs arról, mi történik körülöttük. A magyarországi jobboldal nem materialista, antiszemitizmusának is vallási gyökerei vannak. A társadalmi kirekesztés, a politikai gyűlölködés mögött is jól körülhatárolható vallásfilozófiai rendszer áll. A szélsőjobboldal eszméi mind ezekre épülnek. A szélsőjobb nem sokban különbözik a jobboldaltól: a különbség csupán annyi, hogy ugyanazt egyszerűbb, lecsupaszított formában, demagóg módon hirdetik. De a tartalom ugyanaz. A fasizmus és a nácizmus, valamint a nemzeti színezetű diktatúrák soha nem materialista világképre épültek, hanem mindig ugyanarra a vallásra. A történelem nem az osztályharcok története, hanem az emberi lélek fölött vívott harcok története. A magyar alaptörvény preambuluma, az összes sarkalatos törvény, valamennyi demokratikus jog lábbal tiprása az emberek lelke fölötti uralom megszerzésére irányul. Aki ezt nem tudja, vagy tagadja, az nem ért semmit sem Európa, sem Magyarország történetéből. Annak fogalma sincs arról, mi mozgatja Orbánt és rendszerét.

Orbán szabadságharca és makacs magatartása mögött egy komplett világkép áll. Nem Bayer szövegéből, hanem ebből a vallási világképből fakad az, hogy a polgárháború veszélye áll fenn. Ez a világnézet adja Orbánnak saját igazába vetett hitét, a kitartását és az erejét is. Nemcsak hatalomvágyról van szó. Orbánnak van egy víziója, egy jól felépített, több évszázados világnézeti rendszere, amit soha nem fog feladni, amiért az utolsó leheletéig harcolni fog. Minden külföldi és belföldi ellenállás csak az igazát erősíti. Orbán a világot mozgató gonosz ellen harcol. Olyan harcot vív, amelyért meghalni is érdemes, amelyet soha nem szabad feladni, amelynek ellenségei az emberiség ellenségei. Őket ezért meg kell fosztani jogaiktól, korlátozni kell a szabadságukat, és ha kell, akkor fizikailag is fenyegetni kell őket. Ha erről lemond, akkor az élete és a küldetése veszíti értelmét. Aki nem látja, nem érti ezt a világnézetet, nem ismeri azokat a szellemi erőket, amelyek Orbánt mozgatják, az elveszik a részletekben, és nem lát az orránál tovább. A polgárháború veszélye nem a sors szeszélyéből, nem a politikai küzdelemből, hanem ebből az ideológiából fakad.

Ez annyira evidens, hogy már Bayer Zsolt, az egykori liberális újságíró, a Népszabadság volt publicistája, a kereszténydemokraták avatott gúnyolója is a „Sátán kutyái” címmel ír. A Sátán céljairól beszél, a diabolosz definícióját közli, lassan teológus lesz, mint Semjén. De az ellenzéki magyar politikusok ezt nem veszik komolyan. Nem értik meg, hogy nem lehet vulgármaterializmussal harcolni évszázados vallási, szellemi erőkkel szemben. Lebecsülik a Vatikánt, nem veszik tudomásul, hogy a felvilágosodás hozta el azokat a polgári demokratikus jogokat, amelyeket most Orbán elvett. A felvilágosodás pedig a katolikus egyházzal szemben szerezte meg ezeket a jogokat. A katolikus egyház soha nem mondott le arról, hogy ezt a folyamatot visszafordítsa. Orbán azért veszély Európa számára, mert ő az első, aki ezt a vatikáni programot sikerre viszi. Nem csupán ártalmatlan vallásoskodás, hanem bibliai próféciák állnak a tettei mögött. Orbán az antikrisztusi világbirodalmat megtestesítő zsidó pénztőke ellen harcol. A gazdasági világválság és az államok eladósodása mind azt a látszatot keltik, hogy neki van igaza. De ez egy hamis magyarázat. Ő nem csupán a magyarokat szabadítja fel, hanem a világméretű gonosz ellen folytat élethalál küzdelmet. Az Európai Unió a Dániel próféta könyvében megjövendölt antikrisztusi római birodalom előképe. Az ellenzékiek csak egy politikai szervezetet látnak benne, és nem értik meg, hogy Orbánnak az Európai Unióból való kilépés nemcsak azt jelenti, hogy lerúgja magáról a demokratikus kontrollt. Talán isteni küldetésnek tekinti azt, hogy Magyarországot kivezesse a gonosz birodalmából, az eljövendő római birodalomból. De ez egy fordított „evangélium”, mert a sötét, gonosz római birodalom az lesz, amit ő szolgál. Meggyőződése lehet, hogy prófétai időket élünk, neki prófétai küldetése van, és egész Európára szóló elhívást, küldetést tulajdoníthat magának. Eleget járt a Vatikánba, hogy ezt elhitessék vele. Még az sem biztos, hogy ez nem igaz, csak az apró különbség az, hogy ő a jót hiszi rossznak, és a rosszat jónak, és nem az Istent, hanem az ő ellenfelét szolgálja.

Figyelem emberek! A papok állnak Orbán gyűlölt rendszere mögött. A zsidók ellen harcolnak, és azok ellen, akik a zsidók eszméit követik, akikről ők azt mondják, hogy megölték a Krisztust, akik tagadják, hogy Jézus a Megváltó, akik hol liberálisok, hol szabadkőművesek, hol kommunisták, de a lényeg az, hogy az emberiség ellenségei, akik a pénzügyi rendszerükkel a nemzeteket bomlasztják és kirabolják, rabságba döntik. Liberalizmusukkal és demokráciájukkal az embereket elfordítják az Istentől, az istentelenséget, az erkölcsi nihilizmust terjesztik, megakadályozzák, hogy a haza, a nemzet, a család, az erkölcs törvényei érvényesüljenek. Szerintük ezt csak a trón és az oltár szövetsége képes megteremteni. Nem értik meg ellenzéki politikusok, hogy honnan jön a métely, a gyilkos indulat. A liberális demokraták többsége erre csak legyint, a vallás ósdi, babonának tartják, aminek semmi jelentősége nincs. Úgy gondolják, hogy ez csak külsőség, és nem veszik észre, hogy ez a lényeg. Onnan jön a kígyó, amely fojtogatja őket, és mivel nem ismerik fel az ellenséget, védtelenek vele szemben és nem tudják legyőzni. Pedig világosan mondja Bayer Zsolt, nem is lehetne világosabb, csak meg kellene hallani. Miután polgárháborúval fenyegette meg Majtényi Lászlót, ezt írta a következő bekezdésben: „lassan itt az idő, hogy kivonulunk az utcára száz- vagy sok százezren. A kormány mellett. Nem mintha nem volna kritikánk, de amit ezzel a kormánnyal művelnek idehaza és külföldön a Sátán kutyái, az egészen egyszerűen tűrhetetlen.” Megismétlem: tűrhetetlen, nem fogják tűrni. Kik az ellenségeik? A „Sátán kutyái”, ezek vagyunk mi. Minden gondolkodás nélkül meg fogják támadni az „ellenséget”, a Sátán kutyáit. Ezt komolyan kellene venni.

Az a római katolikus egyház, amely az Orbán-rendszer mögött áll, és Európa első államában most legyőzte a liberalizmust, a felvilágosodást, és a szabadkőműveseket, soha nem gondolkodott, hanem halomra gyilkolta az ellenségeit. Inkvizíció, a keresztes háborúk, a reformátorok elleni vérontások mellett a fasizmus és a nácizmus mögött a szabadkőművesek és a zsidók elleni uszítások álltak. Európa véres háborúi, igazságtalanságai, az évszázados szellemi és fizikai elnyomás mögött közvetve vagy közvetlenül a legtöbb esetben a katolikus egyház állt. A katolikus egyház hamis egyház, egy nagy csalás, ellenkezője mindannak, amit a Biblia mond. Egy gyűlöletre uszító, gyilkos szervezet. Ez az igazi Egyház „babiloni” fogsága. A Jelenések könyve 17. fejezetében a Biblia így mutatja be a római katolikus egyházat: „öltözött vala pedig az asszony bíborba és skarlátba, és megékesíttetett vala arannyal és drágakővel, kezében egy aranypohár vala, tele utálatosságokkal és az ő paráznaságának tisztátalanságaival. … És látám, hogy az asszony részeg vala a szentek vérétől és a Jézus bizonyságtevőinek vérétől.” A bíbor és a skarlátvörös szín, amely a vatikáni főpapok, bíborosok ruháját ékesíti, a Bibliában a katolikus egyház áldozatainak vérét szimbolizálja. Ahol ez a római szellemiség megjelenik, ott vége a toleranciának, a békének és a szabadságnak, ott harc van, háború, szolgaság, gyilkolás és vér. Ezért, ha nem sikerül ezzel sikeresen felvenni a harcot, akkor könnyen polgárháború lehet. Az orbáni rendszer mögött nemcsak ember áll. Nagyon magas szintű sötét szellemi erők támogatják, amelyeknek ő átadta magát. Ezek a szellemi erők pedig embergyilkosok kezdettől fogva.

Most lefordítom ezt a materialisták nyelvére is: azért áll fenn a polgárháború veszélye, mert Orbán Viktornak küldetése van, nem esetleges az, amit tesz, és ezért soha nem fog visszavonni semmit. Nem érdekelte, hogy az EU és az IMF küldöttsége távozik, nem számított, mit ír neki az Európai Bizottság elnöke és az amerikai külügyminiszter, neki ezeknél magasabb szempontjai vannak. Ő olyan ideológiát vall, amely szerint a demokrácia gonosz dolog, idegen érdeket képviselő „csoport” (na kik?) eszköze arra, hogy rabságba taszítsák a nemzetállamokat. Ezért ő tudatosan számolja fel a demokráciát. Ezért az év végén statáriális jellegű törvényhozással átverte az összes antidemokratikus törvényt, és ezután úgy tesz, mintha engedne és kész lenne tárgyalni ezekről. De ezek a tárgyalások nem arról szólnak majd, hogy bármit visszavonnak, hanem a médiatörvényhez hasonlóan formai változtatásokat eszközölnek, és azt bizonygatják, hogy ezek megfelelnek az európai normáknak, és más országok gyakorlatához idomulnak. Kifárasztásra játszanak, és a manipulációra, a hazugság erejére építenek. Mivel államcsőd fenyeget, hazug ígéretekkel, manipulációval hozzá akar jutni a pénzhez, majd a kasszával távozni. Ha kell, kisöpri a Magyar Nemzeti Bank devizatartalékát, bevezeti az önellátást.

De egy biztos: nem hátrál meg, nem mond le, nem lehet leváltani, és a fasiszta, náci ideológiának van akkora támogatottsága Magyarországon, hogy nem tudják kívülről elmozdítani. Ha kell, kilép az Európai Unióból, ha máshogy nem, akkor majd megsértődik azon, hogy Magyarország szavazati jogát megvonják. Ha már nem kell a pénzért tartani a látszatot, vagy formailag is kilép az Unióból, akkor kezdődik a kőkemény diktatúra. Ráuszítja majd a rohamcsapatait azokra, akik a kormány rossz hírét keltik, akik szervezkednek ellene. Félelem és rettegés lehet az utcákon, lezárhatják a határt, szükségállapot lehet és menekülthullám. Belül pedig polgárháború, pogromok, és koncepciós perek. Azt fogják állítani, hogy Magyarország ellenségei ellen lépnek fel, akik nem törődtek bele, hogy nemzeti kormánya van Magyarországnak, hogy nem Washingtonból és Brüsszelből mondják meg a zsidók, hogy mit csináljanak Budapesten, hogy nem tetszik nekik, hogy Orbán véget akar vetni az eladósításuknak, hogy meg akarta fizettetni a bankokat, és nem törődtek bele, hogy kiestek a hatalomból. Meg kell védeni velük szemben az országot, a nemzet akaratát megtestesítő kormányt.

E mögött pedig a Vatikán, a római katolikus egyház, a politikai katolicizmus áll. Ezt materializmussal legyőzni nem lehet. Paradox helyzet, hogy miközben állandóan az idegen érdekek ellen vívnak szabadságharcot, valójában egy másik állam, a Vatikán érdekeinek kiszolgálói. Orbán nemcsak egy téveszme rabja, hanem sötét szellemi erők szolgája. A katolikus egyház élesen szemben áll a Biblia kijelentéseivel. Állami eszközökkel akar a lelkek fölött uralmat gyakorolni, ami valójában szellemi rabság és elnyomás. A katolikus doktrínák szerint a trón és az oltár szövetségével Isten uralma alá kerül az állam. Az állam vezetője egyfajta istenkirályságot vezet. Szent Ágoston és más antiszemita egyházatyák helyesen állapították meg, hogy a szabadkőművesek, a liberálisok, ahogy ők mondják egymás közt: a zsidók, a demokrácia eszméjével ezt akadályozzák. A demokrácia nekik azért nem jó dolog, mert a hatalmi ellensúlyokkal, az emberi jogokkal megakadályozza, hogy a hamis egyházi tekintély, a katolikus egyház elnyomja, szellemi rabságba kényszerítse az embereket. Erre volt egy rossz válasz is, a kommunizmus, de a demokrácia tökéletes megoldás. A demokrácia fenntartja az ember szabadságát arra, hogy személyes kapcsolatba kerüljön Istennel, ha akar. Ezért Isten a választott népét, Izraelt, arra használja, hogy szétszóródva a világban, minden nemzetben a szabadságot fenntartsa. Méghozzá addig, amíg „ a pogányok teljessége bemegyen” az üdvösségbe, ahogyan azt Pál apostol mondja a Rómabeliekhez írott levelében. Ezt mondja a Biblia.

Ezért a mostani Európai Unió jelenleg még nem a Dániel próféta könyvében megjövendölt leendő antikrisztusi római birodalom, mert az Európai Unió jelenleg a lezsidózott demokrácia és szabadság egyik erős oszlopa. Az a római birodalom, amely az Antikrisztus gonosz birodalma lesz a jövendölések szerint, a katolikus egyház uralma alatt lesz. A római katolikus egyház jelképe a „parázna asszony”, amely ezen a „fenevadon” ül. A fenevad az antikrisztusi birodalom, amely a Dániel próféta szerint az egykori Római Birodalom romjaiból épül újjá. Akkor ennek tíz tagja lesz, amelyet tíz „király vezet”. A Jelenések könyve szerint „az asszony, amelyet láttál, ama nagy város, amelynek királysága van a földnek királyain”. Ez a Vatikán. Erről a paráznáról azt mondja a Jelenések Könyve, hogy a népeken ül, elhiteti a nemzeteket, és a földnek királyai ővele paráználkodtak. Ez a paráznaság a trón és az oltár szövetsége.

Ezt a „parázna asszonyt” szolgálja Orbán Viktor. Azt hiszi, hogy a mostani Európai Unió az antikrisztusi birodalom, a „zsidó pénzvilág” és a demokrácia pedig a gonosz eszköze. Nincs hely idézetekre, de minden megnyilvánulásuk erről szól. Az Európai Unió valamiféle átalakulással még lehet az antikrisztusi birodalom, de a Biblia szerint ezt onnan lehet megismerni, hogy a római katolikus egyház égisze alatt jön létre. Ebben az értelemben Orbán Viktor még lehet az antikrisztusi Európai Unió egyik előfutára, aki megnyitja az utat a katolikus egyház előtt, hogy a felvilágosodás demokráciájából a szent ágostoni középkor sötétségébe vigye vissza Európát. Nem lehet tudni, hogy a világválság milyen folyamatokat indít el. Azt sem lehet tudni, hogy a végidők próféciái már mostani eseményekről szólnak, vagy semmi közük azokhoz. Ha ne adj’ Isten, Orbánnak tényleg valami küldetése van az eszkatológiai eseményekben, akkor végünk van, mert akkor nem fog megbukni, hanem Európa kezd hozzá idomulni. Elvileg a magyarok antiszemitizmusa miatt, amely az Orbán-rendszer fennmaradásának egyik legfőbb oka és magyarázata, Magyarország még lehet az antikrisztusi birodalom egyik erjesztője. Ha viszont Orbán nem kiválasztott, hanem önjelölt antikrisztusi figura, akkor megbukik. Arra kell törekedni, hogy ez minél kisebb áldozattal járjon, és soha többé ne tudjon visszatérni.

Mivel ateista liberálisok a fentieken csak röhögnek, materialisták pedig nem is érthetik meg, mert – bibliai szóhasználattal élve – „érzéki ember nem foghatja meg az Isten Lelkének dolgait, mert bolondságok neki, meg sem értheti, mivelhogy lelkiképpen ítéltetnek meg”, ezért a Biblia mellett álló hívőknek, egyházaknak történelmi és szellemi küldetése lenne, hogy felvegyék a harcot a politikai katolicizmus ellen. De ők ehelyett azon ügyeskednek, hogyan tudnának valahogy elismert egyházak lenni a „parázna asszony” szellemi birodalmában.

Szellemi értelemben Magyarország rendkívül izgalmas hely, nagyon fontos dolgok történnek most ott. Nem véletlen, hogy az egész világ ezzel foglalkozik. Magyarország önmagában nem lenne ilyen fontos hely. Hatalmas szellemi háború zajlik. Akik szeretik a kalandfilmeket, akkor most abban érezhetik magukat. Akik a misztikus kalandfilmeket szeretik, azok még inkább. A film most valóság. De ehhez tájékozódni kellene, hogy megértsék, mi az, ami zajlik. Akiknek pedig megnyílnak az Írások, tájékoztatniuk kellene az embereket arról, ami azokból megérthető. Ha valaki politikus, és másokat akar vezetni, akkor azonnal fogjon egy megbízható bibliatanítót, hogy megértse, minek a közepébe csöppent.

Különben vak vezet világtalant.

Bartus László írása ide kattintva érhető el az Amerikai Népszava online-on.

Vissza...